Elszenvedte idénybeli második vereségét a Sepsi-SIC: a cÃmvédÅ‘ zöld-fehérek 74–62-re kaptak ki a ponterÅ‘sebb és jobb játékot bemutató Bukaresti Rapid vendégeként a nÅ‘i kosárlabda Nemzeti Liga 13. fordulójának pénteki nyitómérkÅ‘zésén. A sepsiszentgyörgyiekre jövÅ‘ hétvégén könnyebb feladat vár, hiszen a Háromszékre látogató Kolozsvár U csapatát a mostani idényben már három alkalommal is legyÅ‘zték Zoran Mikes tanÃtványai.
A házigazdák kapták el jobban a rajtot, az 5. percben a Rapid már öt ponttal vezetett (9–4). Kevéssel késÅ‘bb azonban 13–13 volt az állás, ehhez kellett Mérész Beatrix remekelése, aki egymaga vitte a hátán csapatát, amelybÅ‘l sérülés miatt hiányzott Gereben LÃvia. A folytatásban felváltva pontoztak az együttesek, viszont a fÅ‘városiak Ãgy is elÅ‘nyben fejezték be az elsÅ‘ negyedet (20–17). A vasutas alakulat friss szerzeménye, Paulina Hamilton hat ponttal kapcsolódott be a játékba, majd Claudia Cuić is megszórta a zöld-fehéreket, akiknél ebben az idÅ‘szakban Domonique Davis jeleskedett a szolgálatos pontgyáros szerepében. A 17. percben már 11 egység volt a háromszékiek hátránya (39–28), ugyanakkor Zoran Mikes idÅ‘kérése sem törte meg vendéglátóink lendületét, a második felvonást pedig Cuić két triplája zárta (47–36).
A szentgyörgyiek új játékosa, Reagan Bass négy pontot szerzett az elsÅ‘ félidÅ‘ben, illetve amerikai játékosunk kosara vezette fel a harmadik szakaszt, amire gyorsan válaszoltak a párharcot kézben tartó bukaresti lányok. A folytatásban is a Rapid irányÃtotta a küzdelmet, miközben a zöld-fehérek egyszerűen nem találták vendéglátóik remeklésére az ellenszert (60–45). Az utolsó játékrész elején is szenvedett a cÃmvédÅ‘ háromszéki együttes (67–49), amelynek csak a véghajrához közeledve sikerült valamelyest közelebb férkÅ‘znie riválisához. A találkozó az Emilian Alexandru Olteanu irányÃtotta gárda 74–62 arányú diadalával zárult, mÃg a székelyföldi csapatnak a trónfosztásra esélyes ellenfele otthonában ezúttal sem termett babér. Lányaink október közepén az Aradi FCC vendégeként maradtak alul, most pedig a Bukaresti Rapid elleni kiszállásról tértek haza vereséggel.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 23 pontot jegyző Mérész volt, akinek a kosarai nélkül komoly bajban lett volna a Sepsi-SIC, a túloldalon Cuić 22 egységgel vette ki részét a fővárosiak győzelméből.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 13. forduló: Bukaresti Rapid–Sepsi-SIC 74–62 (20–17, 27–19, 13–9, 14–17).
Bukarest, Rapid Sportterem, mintegy 100 néző. Vezette: Vlad Cotrobaș, Șerban Rașoga és Mircea Căluță. Rapid: Cuić 22/9, Orbán 6, Gödri-Părău 10, Murray 15/9, Živković 4 – Delić, Ghizilă, Bobar 6, Ivan 5, Hamilton 6. Edző: Emilian Alexandru Olteanu. Sepsi-SIC: Armanu 5/3, Cătinean 2, Szabó 5/3, Mérész 23, Bass 6 – Davis 20/3, Holló, Mikeš 1, Haranguș, Ghiță. Edző: Zoran Mikeš. Kipontozódott: Davis (39.).
További eredmények, 13. forduló: Kolozsvári U–Temesvári Poli 94–39, Agronómia Bukarest–Bukaresti Sportul Studențesc 55–49, a Brassói CSU szabadnapos volt. Az Aradi FCC–Târgoviște mérkőzést hétfőn 18 órától rendezik.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.