Hozzávalók. A piskótához: 10 tojás, 12 evőkanál liszt, 10 evőkanál cukor, csipetnyi só. A krémhez: 50 dkg szobahőmérsékletű vaj, 20 dkg keserű csokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 25 dkg cukor, 5 tojás. Az égetett cukormázhoz (karamellhez): 15 dkg cukor, 0,5 dl víz.
Elkészítése. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a sárgájákat a cukor egyharmadával, míg a fehérjéket a cukor kétharmadával habosra kavarjuk. Ezután a habos tojássárgájákat óvatosan belekeverjük a tojásfehérjehabba. A lisztet átszitáljuk, belekeverjük a sót, majd az egészet kanalanként adagolva beleforgatjuk a tojáshabba.
Egy tortakarika segítségével sütőpapírra hét kört rajzolunk, majd a piskótamasszát egyformán eloszlatjuk rajtuk, egyenként sütőlemezre húzzuk, és 165 Celsius-fokra melegített sütőben kb. 15 perc alatt külön-külön megsütjük. A kisült lapokat rácsra borítjuk, lehúzzuk róluk a sütőpapírt, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez a tojásokat a cukorral annyira habosítjuk fel, míg a térfogata háromszorosára nő. Ezután vízgőz fölött kavarjuk, amíg eléri a 75 Celsius-fokot vagy az ujjunkat belemártva nagyon forrónak érezzük. Ekkor beletesszük a keserű és a tejcsokoládét, addig kavargatjuk, amíg teljesen feloldódik, majd kihűtjük. Közben a szobahőmérsékletű vajat habosra kavarjuk, majd kanalanként belekeverjük a kihűlt tojásos-csokoládés masszát. Az így nyert krémet felhasználásig félretesszük.
A cukormázhoz a cukrot és a vizet egy kis lábosba töltjük, majd lassú tűzön egyenletesen felforraljuk. Addig forraljuk kavargatás nélkül, amíg a víz teljesen elpárolog, és a cukor szép világosbarnára pirul. Ekkor ráöntjük a legszebbre sikerült piskótalapra, megvajazott spatulával egyenletesen elterítjük rajta, majd szintén vajas késsel 12 egyenlő részre vágjuk.
A torta összeállításánál előbb a krémet hét egyenlő részre osztjuk, ebből hat részt a torta megtöltéséhez, egyet pedig a burkoláshoz és a díszítéshez használunk. Vagyis hat lapot úgy illesztünk egymás tetejére, hogy közöttük olyan vastagságban legyen a krém, mint amilyen vastagok a lapok. Ezután a hetedik rész krémmel szépen beburkoljuk a torta oldalát, illetve a torta szélére egymástól egyenlő távolságra 12 rózsát nyomunk. Ezekre a rózsákra fektetjük féloldalasan a cukormázzal bevont 12 piskótaszeletet. A maradék krémből a közepére is nyomunk egy rózsát.
Elkészítési idő: 3 óra
Mennyiség: 12 személy
Megjelent a 100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.