A külügyminisztert hibáztatják

2026. január 12., hétfő, Belföld

Több ellenzéki párt is Oana Țoiu lemondását követeli, mivel szerintük a külügyminiszter rosszul képviselte Románia érdekeit az Európai Unió és a Mercosur-országok (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) közötti szabadkereskedelmi egyezményt érintő döntéshozatali folyamatban. Az EU és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodást a gazdaszervezetek is hevesen ellenzik.

  • Fotó: Facebook / Oana Țoiu
    Fotó: Facebook / Oana Țoiu

Románia megszavazta az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi egyezményt, miután megállapodás született az európai termelők védelmét szolgáló kiegészítő intézkedésekről – jelentette be Nicușor Dan az X-en pénteken. Az államfő bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az egyezménnyel a világ egyik legnagyobb szabadkereskelemi övezete jön létre. Az európai országok növelik jelenlétüket egy fontos kereskedelmi régióban, Románia pedig lehetőséget kap arra, hogy termékeit kedvezményes vámtarifák mellett exportálja – írta.

A Béke – Románia az első elnevezésű ellenzéki parlamenti frakció egyszerű indítványt készül benyújtani Oana Țoiu ellen. „A hashtagekkel folytatott progresszív diplomácia veszélybe sodorta a román mezőgazdaságot. Oana Țoiu másoknak »igent«, saját országa polgárainak pedig »nemet« mond” címet viselő indítványt a frakció 12 szenátora és az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 34 szenátora írta alá a Mercosur-megállapodás elfogadása miatt.

A Humanista Szociálliberális Párt (PUSL) tegnap a külügyminiszter azonnali menesztését kérte Ilie Bolojan kormányfőtől a Mercosur-egyezmény támogatása miatt. Ez szerintük a nemzeti érdek feladását jelenti, és közvetlen csapást mér több tízezer romániai gazdára, akik már így is küzdenek a tisztességtelen import és a hatalmas termelési költségek jelentette kihívásokkal – szögezte le közleményében az alakulat.

Az AUR szenátusi frakciója elvárja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői is aláírják az Oana Țoiu külügyminiszter ellen benyújtandó egyszerű indítványt. Ellenkező esetben bebizonyosodik, hogy a PSD képviselőinek harcias hangvételű nyilatkozatsorozata a Mercosur-megállapodás megszavazását illetően csak porhintés – szögezik le szombati közleményükben az AUR képviselői.

Irineu Darău gazdasági miniszter Facebook-bejegyzésben hangsúlyozta, hogy az egyezmény a romániai export növekedéséhez fog vezetni. „A román állam komoly tárgyalások után támogatta ezt a megállapodást, amely egyértelmű garanciákat hozott az ipar és a mezőgazdaság számára. Az eredmény? Szinte nulla értékű vám a román termékekre. Nagyobb mennyiségű export és hozzáférés olcsóbb nyersanyagokhoz” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 921
szavazógép
2026-01-12: Sport - :

Nyolcgólos győzelemmel rajtolt a magyar válogatott (Férfi vízilabda, Európa-bajnokság)

A magyar válogatott szombaton főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re legyőzte a francia csapatot a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság nyitónapján. Varga Zsolt együttese ma 16.15-től Montenegró ellen folytatja szereplését, és ha győz, akkor az A-csoport első helyezettjeként juthat tovább.
2026-01-12: Belföld - :

Adóemelésből 30 százalékos többletbevétel

A kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.