Nicușor Dan péntek hajnalban közzétette a Facebook-oldalán a Spartan repülőgép román pilótája és a zürichi légiforgalmi irányító közötti rádióbeszélgetés felvételét, elutasítva azokat a vádakat, amelyek szerint valótlanságot állított a Párizsból való hazautazásának körülményeiről.
Az államfő szerdai hazaérkezése után arról számolt be, hogy a Párizsból Bukarestbe tartó repülőút során a svájci légtér felett a román delegációt szállító Spartan repülőgépet két F-18-as vadászgép kísérte. Nicușor Dan szerint Svájc ezzel a gesztussal fejezte ki elismerését azért a segítségért, amit Románia nyújtott a Crans-Montanában történt tűzeset sérültjeinek nemzetközi szállításában.
Ezzel szemben Patrick André de Hillerin romániai újságíró csütörtökön a svájci hadsereg szóvivőjének válaszára hivatkozva azt írta: az F-18-asok rutinfeladatot hajtottak végre a román államfőt szállító gép kísérésekor, aminek nem volt köze a tűzeset sérültjeinek nyújtott román segítséghez.
A Nicușor Dan által közzétett hangfelvételből azonban kiderül, hogy a két F-18-as Hornet vadászgép a svájci hatóságok utasítására kísérte a román elnököt szállító repülőt a svájci légtérben. A felvételen az is elhangzik, hogy Svájc köszönetet mond Romániának a Crans-Montanában történt tűzeset sérültjeinek nyújtott segítségért.
Az államfő a Facebook-bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állításait egyes médiumok „hazugságként” állították be. Szerinte ez nemcsak őt, hanem Románia nemzetközi megítélését és hitelességét is rontja. Nicușor Dan közölte, hogy tiszteletben tartja a korrekt újságírást, még akkor is, ha az kritikus vele szemben, de a tények elferdítését határozottan visszautasítja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.