MűkorcsolyaDobogó és jó szereplés Szófiában

2026. január 12., hétfő, Sport

Dobogós helyezéssel, remek szerepléssel indították a 2026-os esztendőt a háromszéki műkorcsolyázók, akik az európai kritériumsorozat jelen idényének bolgár állomásán Szófiában a Winter Sports Palace-ban léptek jégre. Nagy-Rozsnyai Lotti sorozatban harmadik elsőségét ünnepelhette. Molnár Lelle Ágota és Milik Sonia pedig ismét kitett magáért, és Celje, illetve Székesfehérvár után ezúttal is az erős középmezőnyben fejezte be a viadalt.

  • Molnár Lelle Ágota. Fotó: Háromszéki Ágyúsok / Máté Bence
    Molnár Lelle Ágota. Fotó: Háromszéki Ágyúsok / Máté Bence

A műkorcsolya európai kritériumsorozat idei első versenyének a bolgár főváros adott otthont, ahol újfent roppant népes és erős mezőny gyűlt össze. A viadal szófiai állomásán a Kézdivásárhelyi SE színeiben Nagy-Rozsnyai Lotti, míg a sepsiszentgyörgyi Királypingvinektől Milik Sonia és Molnár Lelle Ágota lépett jégre.

A céhes városi Nagy-Rozsnyai Lotti huszonhárom vetélytársával harcolt az első helyért, és – ahogy tőle már megszokhattuk – ismét szemkápráztató programmal rukkolt elő, amelyet a versenybírák a legjobb pontszámmal jutalmaztak. A tehetséges kézdivásárhelyi műkorcsolyázónak ez sorozatban a harmadik diadala volt, és maximális pontszámmal vezeti korcsoportja ranglistáját.

A megyeszékhelyi Molnár Lelle Ágota 35 fős mezőnyben csillogtatta meg újra tudását, és ezúttal a 14. helyen zárt. A szentgyörgyi sportoló három forduló után az Advance Novice kategória összetett pontversenyének 12. helyét foglalja el. Végül, de nem utolsósorban a Királypingvinek másik képviselője, Milik Sonia ugyan javított székesfehérvári eredményén, ám közel 35 pontja ezúttal a 16. helyhez volt elegendő. Versenyzőnk az Intermediate Novice korosztály rangsorában a 13. helyen áll.

Eredmények, Sofia Trophy: * Cubs I. (2015. július 1.–2016. június 30. között születettek): 1. Nagy-Rozsnyai Lotti 45,62 pont, 2. Ipek Bilgin (török) 43,56 pont, 3. Gergana Dineva (bolgár) 38,56 pont * Advance Novice (2009. július 1.–2015. június 30.): 1. Paula Kasnar (horvát) 120,65 pont, 2. Summer Wijkhuizen (holland) 103,06 pont, 3. Tea Sajko (horvát) 101,34 pont... 14. Molnár Lelle Ágota 78,46 pont * Intermediate Novice (2009. július 1. után születettek): 1. Mina Zaharieva (bolgár) 43,62 pont, 2. Duru Kose (török) 41,00 pont, 3. Gabriela Filipova (bolgár) 39,35 pont… 16. Milik Sonia 34,68 pont.

A kritériumsorozat hivatalos portálja szerint a február elejére tervezett belgrádi verseny elmarad, így a viadal következő erőpróbája a European Wulfenia Cup lesz, amelynek március közepén az olaszországi Pontebba ad otthont. (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 919
szavazógép
2026-01-12: Sport - :

Szabó Norbert végzett az első helyen 2025-ben (Háromszék legjobbjai)

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC kerékpározója, Szabó Norbert lett Háromszék legjobb sportolója 2025-ben – derül ki a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság összesítéséből. A sepsiszentgyörgyi bringás első alkalommal hódította el az elismerést, megelőzve a dzsúdzsucus Denis Pavelt és a birkózó Electra Gărăiacut. A 2023-ban és 2024-ben győztes Cătălina Axente (birkózó) ezúttal a hatodik helyen végzett, míg a tízszeres megyei legjobbként számon tartott, az utóbbi időszakban sérülésekkel küzdő Incze Kriszta (birkózó) kiszorult a top tízből.
2026-01-12: Világfigyelő - :

Orbán Viktor: 2026 tavaszán sorsot választunk

A Fidesz–KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szombaton Budapesten tartott 31. kongresszusán. A miniszterelnök elmondta, a szombati kongresszuson az egyéni jelölteket mutatják be, aztán február 20-ig a Fidesz–KDNP listáját és listavezetőjét. „Én húsz év miniszterelnökség után is készen állok a feladatra” – jegyezte meg.