Az FK Csíkszereda mindhárom felkészülési mérkőzését döntetlennel zárta Törökországban. A székelyföldi csapat az NB I.-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC (0–0), a lengyel másodosztályú Arka Gdynia (1–1) és az azeri élvonalban érdekelt Zira FK (3–3) együttesével is remizett. Ilyés Róbert legénysége vasárnap 15.30-tól hazai környezetben az FC Botoșani ellen lép pályára a SuperLiga 22. fordulójában.
A székelyföldi csapat szombaton az Arka Gdynia ellen játszotta a második edzőmeccsét. A 17. percben a lengyel alakulattól Kamil Jakubczyk kilőtte a bal alsó sarkot, majd az első félidő hajrájában mindkét gárda tíz játékossal maradt, ugyanis Végh Bence begyűjtötte a második sárga lapját, míg az ellenféltől a gólszerző kapott piros lapot. A piros-fekete mezesek a 67. percben egyenlítettek, ekkor Dusinszki Szabolcs távolról volt eredményes (1–1).
Tegnap az azeri élvonalban harmadik Zira FK elleni barátságos találkozó következett, amelyen a rivális együttestől a 10. percben Namiq Alasgarov, a 17. és a 45. percben pedig Rovlan Muradov talált a hálóba, utóbbi mindkétszer tizenegyest értékesített. A Hargita megyei alakulatból Eppel Márton a 34. és a 39. percben továbbított a kapuba, aztán a 87. percben Szalay Szabolcs szabadrúgásból beállította a végeredményt (3–3).
Az argentin Mariano Bettini, a svéd Wilhelm Loeper, a brazil Gustavo dos Santos Cabral és a svájci Arian Kabashi után a székelyföldi klub nemrég az ötödik új szerzeményét is bejelentette. A 29 éves Răzvan Trif legutóbb a Galaci Oțelul játékosa volt, a mostani idényben mindössze négy találkozón bizonyíthatott, ráadásul tavaly augusztus óta nem lépett pályára. Ezt megelőzően az Aradi UTA, a Kolozsvári Universitatea, a CS Mioveni és a Medgyesi Gaz Metan mezét öltötte magára. A balhátvéd pályafutása során 146 mérkőzésen kapott lehetőséget az első osztályban, ezeken három találatot szerzett és kiosztott hat gólpasszt.
Pénteken folytatódik a SuperLiga, amelynek alapszakaszából még kilenc forduló van hátra. Az FK Csíkszereda hazai környezetben játszik az FC Botoșani, az Aradi UTA, az FC Hermannstadt és az FC Farul Constanța ellen, illetve pályára lép a Galaci Oțelul, a címvédő FCSB, a sereghajtó FC Metaloglobus Bukarest, a Kolozsvári Universitatea és az FC Petrolul Ploiești otthonában. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.