A magyar válogatott tegnap 13–10-re nyert a montenegrói csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda-Európa-bajnokság második fordulójában. Varga Zsolt együttese ezzel már biztosan csoportelső, és hat ponttal folytatja szereplését a középdöntőben, előtte viszont még szerdán 13.30-tól Málta ellen zárja a kontinensviadal első szakaszát.
Nem kellett sokat várni az első gólokra, Vigvári Vince találatára a rivális fórból válaszolt. A túloldalon is jött az első kiállítás, a végigjátszott figurát pedig Angyal Dániel húzta közelről a hálóba. A folytatásban Manhercz Krisztián védekezéséről pattant a labda a kapuba, míg Vigvári Vendel akcióból lőtte ki a bal felső sarkot. Jansik Szilárd révén először volt kétgólos a magyar előny, azonban megúszásból betalált az ellenfél (4–3).
A második negyedben Manhercz ötméterest értékesített, aztán Kovács Péter három védővel a nyakán harcolt ki kiállítást, Tátrai Dávid pedig közelről továbbított a hálóba. Montenegró újabb fór után zárkózott fel, majd Jansik Szilárd ritkán látható átadását Angyal fejezte be. Varga Vince már a félidő vége előtt kipontozódott, kisvártatva Fekete Gergő közelről nem hibázott (8–4).
A harmadik felvonásban páros kiállítás után Dejan Savić szövetségi kapitány időt kért, majd tanítványai végrehajtották elképzeléseit. Támadásban teljesen elakadt a magyar csapat, több mint hat percig nem volt kapura lövése sem. A jeget Kovács Péter törte meg, ezt követően az újabb magyar fórt Fekete fejezte be, megduplázva ezzel az előnyt, míg a negyed végén Nagy Ádám is feliratkozott a gólszerzők közé (11–5).
A zárószakaszban másfél perc alatt kétszer is betalált a montenegrói alakulat, viszont Kovács megnyugtatta a kedélyeket. Vlado Popadić találata után kimaradt a magyar fór, azonban nem sokkal később Angyal úszott meg, és higgadt ejtéssel bő három perccel a vége előtt gyakorlatilag lezárta a legfontosabb kérdést, a vége 13–10 lett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.