Két esetben is jogosítvány nélküli járművezetést állapítottak meg a rendőrök szombat este Háromszéken, továbbá két ittas vezetőt is kiszűrtek a hétvégi ellenőrzések során.
Sepsiszentgyörgyön egy személygépkocsit állítottak meg ellenőrzésre. A volánnál ülő férfi egy Magyarországon kiállított jogosítványt mutatott fel, amelyben egy román vezetői engedéllyel történő cserére utaló bejegyzés is szerepelt. A részletes ellenőrzések során azonban kiderült: az illető nem szerepel a román rendőrség nyilvántartásában, ráadásul a bemutatott okmányon feltüntetett sorozatszám másvalaki nevére kiállított román jogosítványhoz tartozik. Az ügyben jogosítvány nélküli vezetés és okirat-hamisítás gyanújával indult büntetőeljárás. Ugyancsak szombat este a bodzafordulói rendőrök egy 44 éves férfi által vezetett kisteherautót állítottak meg. Az adatbázis-ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr vezetői engedélyét korábbi szabálysértések miatt érvénytelenítették. Ebben az esetben is büntetőeljárás indult jogosítvány nélküli járművezetésért.
Szombat délután Sepsiszentgyörgyön a Csíki utcában állítottak meg egy személygépkocsit. A volánnál ülő férfit alkoholszondával ellenőrizték, a műszer 0,46 mg/l szesztartalmat mutatott a kilélegzett levegőben. A sofőrt kórházba kísérték, ahol vérmintát vettek tőle a pontos véralkoholszint megállapítására. Az ügyben ittas vezetésért büntetőeljárás indult. A másik eset a szombatról vasárnapra virradó éjszakán történt Baróton. A rendőrök egy 46 éves férfi által vezetett autót állítottak meg ellenőrzésre. Az alkoholszonda ezúttal 0,75 mg/literes értéket jelzett. A sofőrt szintén kórházba vitték vérvételre, az eljárás ebben az esetben is ittas járművezetés gyanújával folytatódik – közölte tegnap a Kovászna megyei rendőrség. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.