Plágiumgyanús az igazságügyi miniszter

2026. január 13., kedd, Belföld

Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.

  • Radu Marinescu igazságügyi miniszter. Fotó: Facebook / Radu Marinescu
    Radu Marinescu igazságügyi miniszter. Fotó: Facebook / Radu Marinescu

Emilia Șercan újságíró a PressOne.ro portálon tegnap közölt írásában azt állította, hogy Marinescu A bizonyítási eszközök rendszere a polgári perben című doktori dolgozatának több mint 56 százaléka tartalmaz három másik szerzőtől hivatkozás és idézőjelek nélkül átvett szöveget.

A plágiummal vádolt miniszter válaszában felidézte, hogy 30 éve évfolyamelsőként végzett a Craiovai Egyetem jogi karán, harminc éve folyamatosan ügyvédként dolgozik, és több cikluson át vezető tisztségeket töltött be a Dolj megyei ügyvédi kamaránál. Pontosította azt is, hogy nem tanár, csupán óraadó oktató a Craiovai Egyetemen. A konkrét vádakra reagálva közölte: az Emilia Şercan által kifogásolt részek nem szó szerinti átvételek, hanem átfogalmazások, amelyeket lehivatkozott a doktori disszertációjában, amelyben sem a közmeg­becsülésnek örvendő témavezető tanár, sem a doktori bizottság, sem az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) nem talált semmilyen rendellenességet. „Miért most? Miért én?” – tette fel a kérdést a miniszter Facebook-bejegyzésében, rágalmazónak nevezve Emilia Șercan róla szóló cikkét, amelynek megírása szerinte összefüggésben áll azzal, hogy az igazságügyi tárca a napokban indította el a főügyészek kiválasztási eljárását. Marinescu emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság 2022. június 8-i határozata szerint a jogszabályok időbeli változása miatt a doktori dolgozatok felülbírálásának nincs jogalapja.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) is kiállt Radu Marinescu mellett: politikai támadásnak minősítette a  plágiumvádakat, és leszögezte, hogy fenntartások nélkül támogatja az igazságügyi minisztert. A PSD közleménye szerint nem véletlen az időzítés, mert a vádak közvetlenül azután jelentek meg, hogy a miniszter bejelentette: a főügyészek kinevezése nem politikai alapon történik majd. A párt ezt „aljas manővernek” nevezte, amelynek célja a miniszter eltávolítása. A szociáldemokraták hangsúlyozták, hogy a vádakat megfogalmazó újságíró akkor járt volna el jóhiszeműen, ha már Marinescu kinevezésekor megjelenteti a cikket, nem most, amikor a miniszter elindította a főügyészek kinevezésének törvényes eljárását. A PSD kitért arra is, hogy a miniszter húsz évvel ezelőtt megírt doktori dolgozatát annak idején a doktori bizottság és a CNATDCU is jóváhagyta, a disszertáció megfelelt az akkori jogszabályoknak és akadémiai normáknak. A párt szerint elfogadhatatlan valakit olyan szabályok megsértésével vádolni, amelyek a dolgozat elkészítésekor még nem voltak hatályban.

Romániában egy 2017-ben elfogadott törvény szerint az országos bruttó minimálbér felével egyenlő pótlékra jogosult minden doktorátussal rendelkező közalkalmazott, amennyiben a tudományos címmel kapcsolatos munkát végez. Az elmúlt években többtucatnyi politikusról derült ki, hogy másolással szerezték doktori címüket, de ezek a leleplezések ritkán végződtek lemondásokkal, az érintettek többsége tisztségben maradt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 919
szavazógép
2026-01-13: Közélet - :

Jogosítvány nélkül, illetve ittasan vezettek

Két esetben is jogosítvány nélküli járművezetést állapítottak meg a rendőrök szombat este Háromszéken, továbbá két ittas vezetőt is kiszűrtek a hétvégi ellenőrzések során.
2026-01-13: Belföld - :

Hírsaláta

KÉT BÉRLŐ EGY PARKOLÓHELYRE? A brassói önkormányzat két autótulajdonosnak adna bérbe egy parkolóhelyet: egy nappali és egy éjszakai használónak, akiknek két különböző díjat kellene fizetniük (évi 500, illetve 400 lejt).