Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölte az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs tegnapi ülése után Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy az ország elegendő földgázzal rendelkezik a szükségletek fedezéséhez.
Jelenleg a hazai gáztárolók töltöttsége 70 százalékos, ami 11 százalékkal jobb arány az európai átlagnál, és 6 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi szintet. A hazai termelés napi 23,6 millió köbméter körül mozog, további 25,5 millió köbmétert a tárolókból biztosítanak, a fennmaradó mennyiséget pedig a szomszédos országokból importálják – magyarázta. „Színültig töltött gáztárolókkal léptünk be a hideg évszakba. Készen álltunk a legrosszabbra, és lám, most abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy szükség van a többletre” – fogalmazott. Bogdan Ivan szerint villamos energiából jelenleg körülbelül 7800 megawattot termel az ország naponta, a fogyasztás pedig 8500 megawatt körüli.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.