2026. január 3-án hajnalban az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálati-katonai akciót hajtott végre Venezuelában. A hírek szerint robbanásokat lehetett hallani és lángok csaptak fel a fővárosban, Caracasban és más tartományokban. Donald Trump elnök bejelentette, hogy az amerikaiak elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akiket az Egyesült Államokba szállítottak, az USA pedig átmenetileg átveszi Venezuela irányítását. Az elnök nélkül maradt dél-amerikai ország vezetője egyelőre Delcy Rodriguez eddigi alelnök, akit ügyvivő elnökké nevezett ki a venezuelai legfelsőbb bíróság. Washingtonban jelezték, ha nem sikerül szót érteni az új vezetőséggel, akkor egy második, jóval pusztítóbb támadás fog bekövetkezni.
Intervenciók
A Maduro-házaspárt ugyanannak az amerikai különleges alakulatnak a kommandósai fogták el, akik 1990. január 3-án őrizetbe vették a kétes ügyleteiről hírhedt panamai vezetőt, Manuel Antonio Noriégát, és akik 2011. május 2-án pakisztáni rejtekhelyén megölték Oszama Bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet egyik megalapítóját. 1961. április 17-én a CIA által kiképzett 1500 kubai emigráns megtámadta Kubát (Disznó-öbölbeli partraszállás). A kubai hadsereg szovjet és csehszlovák fegyverekkel három nap alatt szétverte az expedíciós erőket. 1965-ben a Dominikai Köztársaságban (Nagy-Antillák), majd 1983-ban Grenadán (Kis-Antillák) amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra, hogy megakadályozzák a kommunistának tartott erők hatalomátvételét. Megemlíthető még egy likvidálás is, bár ez nem a Karib-térségben történt: 2020. január 3-án amerikai dróntámadás végzett Irakban, a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében Kásszem Szolejmánival, Irán legbefolyásosabb tábornokával, az USA és más államok által terrorszervezetnek tartott Kodsz Erők parancsnokával.
Simón Bolívar
Venezuela – teljes nevén Venezuelai Bolivari Köztársaság – területét a spanyolok a 16. században gyarmatosították. A dél-amerikai felszabadítási mozgalom legendás hírű vezére, Simón Bolívar 1783. július 25-én született Caracasban. A mai Kolumbia területéről indult „csodálatos hadjárata” során 1813-ban bevonult Caracasba, ahol a nép diktátori hatalommal és az El Libertador (A szabadító) címmel ruházta fel. A spanyol gyarmatosítók feletti győzelem nyomán született meg a Venezuelából, Kolumbiából, Panamából és Ecuadorból álló Nagy-Kolumbia. Ennek elnöke az El Libertador lett. 1824-ben tiszteletére Felső-Peru felvette a Bolívia nevet. Alvezérei egymás ellen fordultak, nagy területek önállósultak, Nagy-Kolumbia 1830 nyarára szétesett. Bolívarral pedig 1830. december 17-én a tüdőbaj végzett.
El Libertador után
Venezuelában a 19. században állandó volt a politikai forrongás, diktatúrák követték egymást. A 20. század első évtizedei a „caudillok” (puccsista katonatisztek) uralma alatt telt. 1935-től demokratikusan választott kormányok voltak hatalmon. Az első világháború idején jelentős kőolajkészleteket fedeztek fel, amit gazdasági fellendülés követett: 1935-ben az egy főre jutó GDP Venezuelában volt a legnagyobb egész Latin-Amerikában. Az olajáraknak az 1980-as években bekövetkezett csökkenése azonban válságba sodorta az ország gazdaságát. A hibás gazdaságpolitika következményei a politikai stabilitást veszélyeztették. 1992-ben két puccskísérlet is történt.
A Di Stefano-epizód
1963. augusztus 24-én reggel két egyenruhás fegyveres Caracasban a Potomac Hotelből elrabolta Alfredo di Stefanót, a Real Madrid és a spanyol labdarúgó válogatott világhírű, argentin származású középcsatárát. A legendás Di Stefano játszott az argentin, a kolumbiai és a spanyol válogatottban, a Real Madriddal hétszer nyert spanyol bajnokságot, csapatkapitányként ötször emelhette a magasba a BEK-serleget. Csapattársai voltak többek között Puskás Ferenc, Paco Gento, Raymond Kopa és José Santamaria. Elrablói a venezuelai Nemzeti Felszabadítási Front (FALN) tagjai voltak, akik akkor hazájukban Romulo Betancourt elnök diktatorikus rendszere ellen léptek fel. Kezdettől megnyugtatták foglyukat, hogy nem esik baja, csupán magukra és mozgalmukra akarják terelni a közvélemény figyelmét. Ez sikerült nekik. Akciójukkal világszerte a lapok címoldalára kerültek, Di Stefanót pedig ötvenhat órányi fogva tartás után szabadon engedték.
Mentor és...
1998-ban Hugo Chávezt, a katonai akadémiát végzett, a hadseregben korábban ezredesi rendfokozatot és dandárparancsnoki funkciót elért ejtőernyős tisztet választották meg az ország elnökének a szavazatok 56,2 százalékával. 1992-ben köze volt az egyik puccskísérlethez, amelynek következtében katonai karrierje megszakadt. Televíziós szerepléseivel a szegények hőse lett, de a börtönt nem kerülhette el. 1994-ben közkegyelemmel szabadult. Elnöksége alatt többször újraválasztották és többször megváltoztatták az alkotmányt is. Az első alkotmánymódosításkor lett az ország neve Venezuelai Bolivari Köztársaság. Chávez Simón Bolívart maga és mozgalma előképének tekintette. Politikája a neobolivarizmusra alapult: nemzeti függetlenség, latin-amerikai egység, kiegészülve a baloldali populizmussal. Előszeretettel beszélt arról, hogy a szocializmust demokratikus keretek között képzeli el. De gondja volt az alkotmányt úgy megváltoztatni, hogy őt korlátlan alkalommal lehessen újraválasztani.
Chávez 2000-ben járt népszerűségének csúcsán. Ennek kulcsa nagyrészt közvetlenségében és populista megoldásaiban keresendő. Számos tömegrendezvényen vett részt, rendszerint melegítőben vagy más hétköznapi viseletben gyakran együtt énekelt és táncolt a megjelentekkel. Az általa szociális „küldetésnek” nevezett intézkedések keretében mindenki számára ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás megvalósítását tűzte ki célul, amelynek finanszírozását az államosított olajvállalat biztosítaná. A munkanélküliséget mesterségesen alacsonyan tartotta, munkát és fizetést akart adni mindenkinek. De már akkor több elemző figyelmeztetett, hogy Chávez neobolivarista gazdaságpolitikája hosszú távon fenntarthatatlan. Hívei és támogatói rajongtak érte, de egyre kevesebben voltak.
Chávez fordulatot hozott Venezuela külpolitikájában is. Rendkívül szoros kapcsolatokat ápolt a kommunista Kubával (Fidel Castro „igaz fiának” nevezte Chávezt), barátkozott Kínával, de keményen Amerika-ellenes volt. A puccsistából lett populista népvezér saját népét is megosztó autokrata politikusként halt meg 2013. március 5-én rákban. Utódjául Nicolas Maduro alelnököt jelölte.
...famulus
Az államelnökké lett Maduro éveken keresztül buszsofőr volt, később szakszervezeti vezető lett, 2000-ben parlamenti képviselővé választották. Állami középiskolába járt, de azt nem végezte el. 1986-ban egyéves politikai kurzuson vett részt Kubában. Chávez uralma alatt külügyminiszter, majd Venezuela alelnöke volt. Felesége, Cilia Flores ügyvédként, politikusként, parlamenti képviselőként lett ismert az országban. Ő volt az első nő Venezuelában, aki az országgyűlés elnöki tisztségét betöltötte. „Cilia Flores volt az agy, Maduro pedig az izom” – jellemezte a házaspárt Chávez egyik volt tanácsadója.
Maduro elnöksége alatt elődje politikáját, az ún. chavizmus irányzatát folytatta, másolta. A képzett, tömegeket mozgató Chávez hagyatéka viszont egy megosztott ország, egy megosztott kormánypárt és egy nem működő gazdaság volt. Az olajkitermelés és az olajárak ingadozása sem tett jót a világ egyik legnagyobb kőolaj-készleteivel rendelkező Venezuela gazdaságának. 2014-ben egymást követték a tiltakozó megmozdulások az országban jelen levő nagyfokú erőszak, infláció és az alapvető szükségleti cikkek (tej, cukor, étolaj, papír stb.) hiánya miatt. Maduróék azt állították, hogy ezek mögött a „fasiszta ellenzéki vezetők és az Egyesült Államok állnak”. A hadsereg erőszakot alkalmazott a tiltakozások levetésére. Az ENSZ azzal gyanúsította a venezuelai hatóságokat, hogy a letartoztatások politikailag motiváltak. A famulus Madurót, mint mentorát, Chávezt, a szélsőbaloldali vezetők közé sorolják, politikáját az autoriter vagy diktatorikus kormányzáshoz társítják.
Maduro 2015-ben újraélesztette az úgynevezett Essequibo-kérdést. A szomszédos Guyana (volt Brit Guyana) területének mintegy kétharmadára tartott igényt. Akkori vélemények szerint Maduro ezzel a figyelmet akarta elterelni a gazdasági válságról és a magas szintű korrupcióról.
Amerika az amerikaiaké
Az Amerikai Egyesült Államok politikáját a nyugati féltekén már a 19. század első felétől a híres Monroe-doktrína szelleme határozta meg. 1823-ban James Monroe amerikai elnök kijelentette, hogy Amerika az amerikaiaké. Az USA nem tűr semmiféle európai (brit, francia, spanyol, portugál) beavatkozást az amerikai kontinensen, és minden eszközzel meg fog akadályozni minden ilyen jellegű európai próbálkozást. Amerika Alaszkától Tűzföldig az USA érdekszférája.
A január 3-i geopolitikai mozdulattal Washington szintén a Monroe-doktrína szellemében járt el, de ezúttal nem az európai behatolásnak, hanem elsősorban a kínai és az orosz érdekeknek akart gátat vetni. Január 7-én Donald Trump elnök követelte Venezuelától, hogy utasítsa ki Kínát, Oroszországot, Iránt, Kubát és szakítsa meg velük a gazdasági kapcsolatokat.
Németh Csaba
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
