A háromszéki önkormányzat egyik legnépesebb intézménye a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, amely speciális feladatokat lát el a felnőtt- és gyermekvédelem terén. Az igazgatóság több száz gyermekről és felnőttről gondoskodik intézményes keretek között, köztük külön kategóriát képvisel a fogyatékossággal élők tábora, amelynek nyilvántartásában közel nyolcszáz gyermek és hatezer-ötszáz felnőtt szerepel. A rendszer működéséről, nehézségeiről és az idei tervekről Papp Adolf igazgatóval és Szász Katalin aligazgatóval beszélgettünk.
Indításként a számok tükrében vázoltuk a háromszéki, állami finanszírozású szociális ellátási hálózatot. Azért fontos kiemelni, hogy állami, mert az egyházak és civil szervezetek is nyújtanak hasonló szolgáltatásokat, elsősorban a felnőttek számára. A 2025 év végi adatok szerint bentlakásos körülmények között nevelkedik a megyében 194 gyermek, családi elhelyezésben 268-an vannak, emellett 83 hivatásos nevelőszülőnél 119 gyermekre viselnek gondot. A bentlakásos ellátást tizenhárom családi típusú házban, a kézdivásárhelyi Borosnyai Kamilla Elhelyezési Központban, a fogyatékossággal élő gyermekek baróti létesítményében, a sürgősségi központban, a rendszerben nevelkedett huszonhat év alatti fiatalok központjában és két anyás központban biztosítják. Az említett közel 600 gyermeken kívül 246-an vesznek részt fejlesztő programokban három sepsiszentgyörgyi központban (a kilyéni Székely–Potsa Rehabilitációs Központ, az autizmus spektrumzavarban szenvedő gyermekek óvodája és a 2019-ben avatott Cigaretta utcai fejlesztő), valamint egy-egy kézdivásárhelyi, baróti és bodzafordulói rehabilitációs központban.
Tavaly 69 gyermek került be a háromszéki gyermekvédelmi rendszerbe és 84-en léptek ki. 2025-ben nyolc háromszéki gyermeket adtak örökbe, négy esetben az eljárás még folyamatban van. A korábbinál gyakoribb a megyén kívüli örökbeadás és az is, hogy a három hónapos próbaidő alatt a gyermekről lemondanak az örökbefogadó szülők. Több a támogatás, az eljárás gyorsabb és egyszerűbb a korábbinál, talán ez is az oka az említett gyakorlatnak – véli a két intézményvezető.
A felnőttek ellátásában óriási a hiány
Míg a gyermekvédelem intézményes keretei viszonylag kielégítik az igényeket, a felnőttek ellátásában óriási a hiány. A hidvégi idősotthonban 110 bentlakót tudnak fogadni, itt majdnem mindig telt ház van, Kézdivásárhely két felnőtt központjában ötven ellátottról gondoskodnak, más megyékben tizenegy folyamatos ápolásra szoruló felnőttet helyeztek el. A szóban forgó hatvanegy személy csupán egy része annak, akiket a családjuk nem tud ellátni, illetve nincs is közeli hozzátartozójuk, ráadásul a 2023-ban közzétett 7-es törvény értelmében még ezt a számot is csökkenteni kell. Jogszabály szerint ez év közepéig a bentlakásos ellátásban részesülő felnőtt betegek, fogyatékkal élők 2020-ban nyilvántartott létszámát 32 százalékkal kell szűkebbre vonni. 2020-ban hatvannégy ilyen személyről gondoskodott a háromszéki igazgatóság, június végéig ezt a számot harminckilencre kell csökkenteni.
Papp Adolf elmondta, azt, hogy hány magára hagyott beteg, fogyatékkal élő felnőtt szorul folyamatos ápolásra Háromszéken, nem tudják, az viszont nyilvánvaló, hogy a városokban és minden faluban is vannak ellátásra szoruló, hozzátartozó nélküli felnőttek, idősek. Vannak esetek, amikor a rokonok elhelyezik magánotthonokban a rászorulót, de erre nem mindig van anyagi fedezete a családnak, ezért az intézmény a helyi önkormányzatokkal közösen keresi a megoldást az ilyen helyzetekben. Az igazgató szerint, akiket ki kell venniük a jelenlegi ellátórendszerből, azokat másfajta szociális szolgáltatásokba kellene integrálni, ellátásuk szakképzett ápolókra, szakképzett személyi gondozókra hárulna. Erre van törvényes megoldás, lehet alkalmazni szakképzett személyi gondozókat, akik az ellátottat elköltöztetik a saját otthonukba, saját lakhelyükön viselik gondját éppúgy, mint a hivatásos nevelőszülők a gyermekekét. A vonatkozó törvény alkalmazási módszertana pontosan meghatározza, hogyan kell felmérni, ki milyen szolgáltatásra jogosult, illetve mi lenne számára a legmegfelelőbb és eszerint járnak el. Kérdés, lesznek-e szakképzett jelentkezők erre a munkára, hisz az egész ellátórendszerben óriási a szakemberhiány és egyelőre nem tudni, az idei költségvetésbe belefér-e a gondozók alkalmazása – vetette fel Papp Adolf.
A felnőttek ellátásában jelentős lehetőség, hogy a munkaügyi minisztérium fejkvóta alapján, a megyei önkormányzaton keresztül és annak tízszázalékos támogatásával finanszírozza jelenleg negyvenöt fogyatékossággal élő fiatal foglalkoztatását a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz Házban, de további nappali központokra és főként sürgősségi központokra lenne szükség.
A krízishelyzeteket is kezelni kell
A szolgáltatások elégtelenek, egyrészt infrastruktúra, másrészt szakemberhiány miatt. Gyakori, hogy felnőttek kerülnek hirtelen kiszolgáltatott helyzetbe. Azokat, akiknek nincs senkijük, semmijük, egyedül a hajléktalanszálló tudja befogadni, ilyen azonban csak Sepsiszentgyörgyön van, és ennek is megvan a saját működési szabályzata, nem biztosít huszonnégy órás védelmet a szükséget szenvedőnek.
A krízishelyzetű felnőttek, a családon belüli erőszak áldozatai, a kórházi ellátás után kiutalt, hozzátartozó nélküli betegek helyzetének ideiglenes megoldásáról is gondoskodnia kell az intézménynek. A családon belüli erőszak áldozatai számára működtetett hat férőhelyes, átmeneti (néhány napos, hónapos) megoldást jelentő krízisközpontban tavaly kilenc felnőtt fordult meg huszonhárom gyermekkel, a sürgősségi központ másik moduljában, a védett lakásban akár egy évig is meghúzódhat az anya gyermekeivel. Volt eset, hogy kórházi ellátásból kiutalt személynek a hidvégi idősek otthonában biztosítottak rövid időre ellátást, ezzel a lehetőséggel ellenben csak vészhelyzetben tudnak élni, mivel az idősotthonban szinte folyamatos a telt ház.

Papp Adolf és Szász Katalin. Fotó: Albert Levente
Az önkormányzatok felelőssége
Minden önkormányzatnál kötelezően működnie kellene az elsődleges szociális szolgáltatásnak, de olyan nagy a szakemberhiány, hogy ez a tevékenység kimerül a segélyek, juttatások kiadásában – véli Papp Adolf. Ez megterheli a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságot, ahol szintén kevés az emberi erőforrás, legalább százötven üres állásukat zárolták, de ha meg is hirdethetnék, ennyi szakember nem kerülne – állítja Szász Katalin. Ettől eltekintve az intézmény folyamatosan összeállít stratégiát, terveket, lesik a pályázási lehetőségeket,
Tavaly kellett volna felszámolni a kézdivásárhelyi Borosnyai Kamilla Elhelyező Központot és átadni a kézdivásárhelyi, valamint a gelencei, egyenként tizenkét férőhelyes családi típusú lakóotthont, műszaki okok miatt azonban ez nem sikerült. A SERA Románia Alapítvány finanszírozóként és kivitelezőként is megtett mindent, az érintett önkormányzatok is támogatták a megvalósítást, de a csatornahálózatra való rácsatlakozás és egyes engedélyek terén akadályokba ütköztek. Függőben van a fogyatékkal élő gyermekek baróti rezidenciális központjának a bezárása, ezt év végéig kellett volna megoldani, ez is erre az évre maradt. Úgy tűnik, legészszerűbb lenne megvásárolni egy konténerházat, amelyet a baróti fejlesztő központ udvarán helyeznének el, mert a bentlakásos ellátásban részesülőknek is szüksége van fejlesztésre. Ápolnak háromszéki gyermekeket bukaresti kórházban, akik hosszú távú kezelés alatt állnak, bármikor kiadják őket, el kell látniuk ezeket a gyermekeket is. Egyesek közülük családtalanok, de néhányukat a családban sem tudják ellátni – például ha csak a szondával történő táplálás lehetséges –, állandó orvosi, asszisztensi felügyelet alatt kell lenniük.
Az idei tervek között szerepel egy mobil csapat létrehozása, amely az egész megye területén közbenjár majd minden olyan sürgősségi gyermekvédelmi és családi bejelentés alkalmával, amikor szükségszerű a sürgős és szakszerű beavatkozás. Ebben együttműködnek a rendőrséggel és minden olyan intézménnyel, amelyek a gyermekjogvédelem és a családvédelem területén különböző feladatokat látnak el.
A bürokrácia nehezíti és akadályozza a működést
Az intézmény feladata, hogy működtessék az alegységeiket és folyamatosan biztosítsák a szociális szolgáltatásokat. Tegyék ezt úgy, mint egy családban, ahol enni adnak a gyermeknek, ruháztatják, iskoláztatják, gondoskodnak az idősekről. Csakhogy ebben a rendszerben a tejtől az iskolás füzetig, a kenyértől a savanyúságig, a cipőtől a fogkeféig mindent közbeszerzéssel kell megvásárolni. Családi házat nagyon nehéz úgy működtetni, hogy a gyermek nem vehet részt teljesen a ház életében, az lenne az ideális, hogy házanként, gyermekenként legyen megszabott költségvetés, abból gazdálkodjanak, a gyermekek a nevelőkkel együtt vásároljanak, együtt főzzenek, mint egy normális családban – hangsúlyozta a két intézményvezető. Szerintük a legnagyobb probléma, hogy adminisztratív egységként, közintézményként kezeli a törvény ezeket a házakat, a beszerzés óriási licitdokumentációval jár a spenóttól a zokniig, a lapítótól a televízióig.
Egy minőségibb ellátáshoz nagyobb intézményi autonómiára, a bentlakásos és nappali központok befogadóképességének növelésére, több pénzre, az állások felszabadítására, a jelenleginél több szakképzett munkaerőre, képzési lehetőségre lenne szükség – szögezték le. A szociális ellátás közösségi probléma és a közösségi problémát leginkább közösségi szinten lehet megoldani – vélik. A jelenlegi helyzetben papíron mindent meg tudnak oldani, de épp az emberség veszik el, az embertelen viselkedésnek pedig hosszú távon embertelen következményei vannak és ezt a következő nemzedék fogja megfizetni – fogalmazott Papp Adolf.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.