Teljesen egyértelmű, hogy minden adóemelés kellemetlen, rossz és soha sem időszerű, azaz nincs olyan, hogy ekkor vagy akkor lett volna alkalmasabb – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere az ingatlan-, telek- és járműadók kapcsán szolgált pontosításokkal azokra a kérdésekre, felvetésekre, elégedetlenségekre, melyek azt követően merültek fel, hogy hétfőtől lehetővé vált az adóterhek törlesztése. A pontosítások az ingatlanok referenciaértékére, a hibrid gépkocsik adókulcsai körüli problémára, valamint a pakolás és a közterületen álló garázsok utáni koncessziós díjakra is kiterjedtek.
Antal Árpád bevezetőként arra hívta fel a figyelmet: ezt a döntést nem a jelenlegi kormány hozta meg, ez egy korábbról létező vállalása volt Romániának, még az Országos Helyreállítási Alapról szóló, az Európai Unió illetékeseivel folytatott tárgyalások során teljesítendő mérföldkő volt, hogy az ingatlanok utáni adót a piaci érték szerint határozzák meg, illetve a járművek esetében a szennyező fizet elvet kell alkalmazni az adókivetésnél. Erről egyezmény is született. Az idevágó országos döntések meghozatalát ugyanakkor a Ciucă–Ciolacu-kabinetek folyamatosan halogatták, de mivel a vállalás teljesítésének határideje az idei év, így a jelenlegi kabinetnek ezt be kellett vezetnie.
Egy kosarat alkotnak
Az ingatlan-, telek- és járműadók a parkolási díjakkal közösen alkotnak egy egységet a helyi adók és illetékek terén, és e négy elemet együtt kell figyelembe venni bármilyen összehasonlítás esetén – jelezte Antal Árpád annak kapcsán, hogy több olyan jelzés, kritika is érkezett az elmúlt két napban, mely más közigazgatási egységekben alkalmazottakhoz viszonyította a Sepsiszentgyörgyön alkalmazott négy adót, utóbbit túl magasnak ítélve meg. Az elöljáró szerint nem korrekt egyetlen elem alapján végezni összehasonlítást, mivel előfordulhat, hogy az egyik városban olcsóbb az autóadó, viszont a lakásadó és parkolási díj sokkal drágább, így már a kosár értéke, amelybe a négy adónem szerepel, egészen más értéket mutat, és lehet, hogy ez magasabb. Antal Árpád kifejtette: a kormány az adótörvénykönyvi előírások alapján lehetőséget biztosított az önkormányzatnak, hogy az idei adókból és illetékekből 62 millió lejt bevételt gyűjtsön be, de a városvezetés úgy döntött, ennek mintegy egyharmadát szedi csak be (24 millió lejt, azaz 34–38 százalékot), és ennek megfelelően alakították az adókulcsokat. Az elmúlt tizenöt évben az ingatlanadót azon elv alapján tartották a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten, hogy a lakhatás alapjog, és fontosabb, mint a jármű birtoklása, az autózás, és most is ezt az elvet alkalmazták. Az ingatlanok esetében a lehető legalacsonyabb kulcsot alkalmazták, míg a járműveknél továbbra is az egyik legmagasabbat, amint korábban. Antal Árpád ugyanakkor emlékeztetett, hogy a lakosok által befizetett ingatlan-, telek- és járműadó a város saját bevételeinek mindössze 4 százalékát, a teljes bevételeknek pedig a 7 százalékát jelentette tavaly, azaz 12 millió lejt. Ez az összeg megfelel annak, amit az önkormányzat a város tisztán tartásáért fizetett a Tega Rt.-nek. A költségvetésben szereplő több mint 300 millió lej oroszlánrészét külső forrásokból (kormány, EU) fedezték, ezekből tudták a közszolgáltatásokat biztosítani.
Antal Árpád hibájának tartja, hogy az elmúlt években nem fordított több időt arra, hogy részletesebben kifejtse, mi a pontos helyzet a helyi adókkal és illetékekkel, miként illeszkednek ezek a város pénzügyeibe. Az elöljáró szerint fontos látni, hogy a város mintegy húsz közszolgáltatást nyújt a polgároknak, a közvilágítás biztosításán, az utcák tisztán tartásán túl a tanintézetek (bölcsődék, óvodák, iskolák) vagy éppen a kulturális intézetek fenntartását, működtetését. Antal Árpád megismételte korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint minden befizetett lej mellé az önkormányzat további 10 lejt hoz külső forrásokból szolgáltatásokra, fejlesztésekre, ami a sepsiszentgyörgyiek életkörülményeinek javítását szolgáltja.
Antal Árpád továbbá rámutatott, értik a felháborodást, senki sem akar adót emelni, ezért is jelentette ki, hogy időt, energiát nem kímélve találkozni akar a város lakóival az adóemelés kapcsán. Jövő héttől kezdődően indulnak ezek a találkozók, fórumok, mától lehet regisztrálni, a helyszínt később közlik. Annyi alkalommal rendezik meg a találkozókat, ahányszor szükséges.

Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Az önkormányzatok viszik el a balhét
Antal Árpád az adók és illetékek online törlesztését lehetővé tevő ghișeul.ro fizetési platformon megjelent, jelentősen megnövekedett ingatlan-adóreferencia (adózandó érték) kapcsán is ismertette a tudnivalókat. Számos lakossági jelzés érkezett arról, hogy az ott megjelenő összegek messze meghaladják a valós ingatlanpiaci árakat. A polgármester kifejtette, hogy ezek az összegek egy elméleti számítási értéket képviselnek, amelyet törvény által előírt, országos szinten alkalmazott algoritmus határoz meg. A sajtó érdeklődésére az elöljáró részletezte: gyakorlatilag az adótörvénykönyvben módosult a négyzetméterenként alkalmazandó egységár, egész pontosan megduplázódott. Ennek hatása, hogy miután a település rangja szerinti, valamint az alapterülete szerinti szorzókat alkalmazzák, az adózandó érték jóval magasabb lesz, mint a piaci ár az illető településen. Az adózandó értékre alkalmazzák az önkormányzatok az adókulcsot, Sepsiszentgyörgy esetében ez 0,08, azaz a lehető legalacsonyabb, hiszen az adótörvénykönyv szerint akár ennél ötszörösen magasabbat is használhatnának. Kérdésünkre, hogy tulajdonképpen arról van szó, a kormány hozott egy országos döntést (a négyzetméterenkénti alapár megduplázása), és ezért végül az önkormányzatok viszik el a balhét, illetve az egyszerű polgárokon csattan az ostor, a polgármester igennel válaszolt. Azt is elmondta, egyelőre szkeptikusan viszonyul a lehetőséghez, hogy a jövő évben már a reális piaci érték szerint történik majd az adók meghatározása.
Kedvezmények a hibrid járművek esetében
A gépjárműadók kapcsán a polgármester kitért a hibridautók helyzetére is, ahol a törvény értelmében az önkormányzat által nyújtható adókedvezmény mértéke 75 százalékról 30 százalékra csökkent, azaz indulásból több mint ötven százalékkal többet kell fizetniük, mint a tavalyi évben, amihez társul még valamennyi adóemelés is. Ezáltal ezen járművek tulajdonosai gyakorlatilag bizonyos értelemben „járulékos veszteseivé” válnak annak az elvnek, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata tudatosan a lakhatást részesítette előnyben az autótulajdonlással szemben. Ráadásul e tulajdonoskör hátrányosan kerül ki a szennyező fizet elv alkalmazásából, miközben haszonélvezője kellene hogy legyen. Ezek ellensúlyozására a városvezetés fontolóra veszi a parkolási kedvezmények biztosítását a hibrid járművek tulajdonosai számára. Az elöljáró ugyanakkor jelezte: hosszabb távon az az elképzelés, hogy a tervezett szigorúbb parkolási szabályok bevezetésével párhuzamosan a gépjárműadó csökkenjen.
Garázsok: drasztikus emelés a városkép javítása érdekében
Antal Árpád a közösségben máris komoly felháborodást okozó másik pénzügyi döntésre is kitért, a közterületen álló garázsok díjának drasztikus (az eddigi hét-nyolcszorosára) megemelésére. Az építmények a legtöbb helyszínen rontják a városképet, és annak érdekében, hogy ezen változtatni tudjanak, emelték meg a haszonbért. Az elöljáró kifejtette: a tulajdonosok három lehetőség közül választhatnak: befizetik az idei évtől jelentősen megemelt díjat, lebontják az építményt, vagy egy éven belül az önkormányzat által előírt szabványok szerint korszerűsítik a garázst. Azok esetében, akik az utóbbi megoldást választják, jövő évtől visszatérnek a tavalyi árszintre. Antal Árpád jelezte, hogy az önkormányzat lakónegyedekre leosztott látványterveket készít, amihez a garázsok tulajdonosainak alkalmazkodniuk kell. Több mint hatszáz garázs van a város területén, és olyan körülmények között, hogy a városban egy évtized alatt megduplázódott az autók száma, a parkolók kérdése kritikussá vált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.