Életünket és vérünket az adókért?

A pénztárcánkat fenyegető újabb mumusról tudhattunk ugyan, a kormány ugyanis nem rejtette véka alá, hogy alaposan átszabják az említett adók számítási módját, érkezik a valós piaci ár szerinti adókivetés, a szennyező fizet és más, az adó kiszámítására használandó elvek. Csakhogy hétfőn a polgárok java része azzal volt kénytelen szembesülni: egy felemás, több szempontból zavaros, méltánytalan, illetve még nem teljesen új rendszert sikerült tető alá hozni, amelynek egyelőre egy biztos hozadéka van: nekünk itt, a „végeken”, a társadalom alapszintjén, egyénként még mélyebbre kell a zsebünkbe nyúlnunk. 

Az egyértelmű tényálláson túl, hogy idén bizony jóval többet kell lakásunk, járművünk után fizetnünk, az egész helyzetet még inkább felháborítóvá, sokak számára kétségbeejtővé teszik a miértek és hogyanok. Az esetenként szédítő szintre emelkedett adók pontos mértékének hétfői közzététele után mindössze pár nap kellett, hogy kiderüljön, bizony az ördög ez alkalommal is a részletekben rejlik, avagy a hal a fejétől, azaz a kormánytól bűzlik. A balhét viszont az önkormányzatok viszik el, olyasmiért is, amiben nem feltétlenül hibásak. Azért ugyanis nem igazán okolható egyetlen város vagy község vezetősége sem, hogy az elmúlt négy év kormányai folyamatosan halogattak több idevágó döntést (a valódi piaci érték szerinti adózás kereteinek megteremtése, a szennyező fizet elvének alkalmazása, a kedvezmények átszabása), majd amikor körmükre égett a gyertya, kapkodva és félmegoldásokkal jelentkeztek, igazságtalan és méltánytalan állapotokat idézve elő. Elég csak az ingatlanok esetében az adózandó érték meghatározására gondolnunk, mely az új felállásban (az adótörvénykönyv módosítása nyomán) köszönőviszonyban sincs a valós piaci érték szerinti adózással, sokkal inkább egy önkényesen megszabott terhet jelent.

A miért és hogyan vonalon ugyanakkor a kormányzati döntéseken túl az önkormányzatok sem menthetők fel teljesen a felelősség alól, hiszen sokan pont azon politikai alakulatok színeiben nyertek mandátumot, amelyek a jelenlegi kormánykoalíciót alkotják. Adódik a kérdés: miért nem sikerült nyomást gyakorolni, hatással lenni a kormányra egy olyan kérdésben, melyről első perctől tudhatták, hogy a következményeit nekik kell majd viselniük? Miért nem sikerült egy olyan kompromisszumra jutni (ha már az adóemeléseket semmiképp nem lehetett megúszni), mely legalább az anomáliákat (a különböző települések közötti jelentős eltérések az adók mértéke terén), igazságtalan helyzeteket (az egyes helyeken „elszállt” adózási értékek) ha ki nem is zárja, de legalább tompítja, mérsékeli? Ha ezeket megtették volna, akkor talán nagyobb hatása lett volna a hivatalos magyarázatoknak, értelmezéseknek, az emberek könnyebben megemésztették volna, hogy egy szükséges rosszról van szó, melynek fejében kapnak is valamit közszolgáltatások formájában. Jelenleg viszont ezen érveket eltompítja sokaknak azon érzése, hogy ismét csak a kisembernek kell áldozatot hoznia, megint csak rajta csattan az ostor, ráadásul az egész építmény agyaglábakon áll.

A sepsiszentgyörgyi adóhivatal. Fotó: Albert Levente