A püspök és „fiai”

„Fogságba került fiaim” – így nevezte gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök az első világháború során fogságba került lelkészeit. A Gyulafehérváron székelő püspök számára az 1914-es év kettős gyászt hozott. A békeszerető püspök számára a világháború kirobbanása ugyanolyan lelki gyászt jelentett, mint szeretett édesanyja elvesztése. Annyira vigasztalhatatlannak érezte magát, hogy még a X. Pius pápától érkező, saját kezű levél sem tudott enyhítést hozni emberi vesztességei fájdalmában. A háború ideje alatt végigjárta a frontokat, és előszeretettel kereste fel „lelki fiait”, a papokat. Ahogy dr. Erőss Alférd írta, „külön fejezetet kellene írni arról, amit ő akkor híveiért tett.”

Báró Szentkereszty Mariette, 1915. augusztus 5-én nyitotta meg haditudósító irodáját Árkoson. Több mint 1600, zömében háromszéki katona eltűnését kutatta, ezeknek adatait jegyezte le az iroda. A bejelentéskor készített adatlapon az eltűnt katonáról benyújtott fontosabb adatokat jegyezték be: nevét, életkorát, születési helyét, polgári foglalkozását, katonai rangját, valamint az ezred és a század nevét, melybe besorozták. Vannak azonban különleges esetek is: nem egy háborúban eltűnt katonáról, hanem egy katolikus lelkészről van szó, akinek lapján mindezek a rovatok üresen maradtak, hisz nem hadi lelkészről, hanem elhurcolt papról volt szó.

Vizitáció

Érdekesen alakult a Szentkereszty család és a római katolikus egyház kapcsolata. A bárói pár az esküvőjük alkalmával megírt oklevél, „házassági szabad egyezkedés” szerint megfogadta: „a házasulandók önkényesen bele egyeznek abba, hogy a házasságból születendő mindkét nemű gyermekeik a róm[ai] kath[olikus] egyház hite és szokása szerint kereszteltessenek és neveltessenek.” Gróf zabolai Mikes János, a Szentkereszty lányok gyermekkori játszótársa, későbbi szombathelyi püspök megemlíti azt a lelkészt, akinek a lányok mély vallásossága köszönhető: Kozma Imre sepsikőröspataki és árkosi plébános, akiről ezt írja Mikes János püspök: „egy szent életű, igénytelen, a rongyosságig szegény plébános.” Természetes volt tehát, hogy Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök főpásztori útja alkalmával meglátogassa Árkoson a katolikus földesúr kastélyát, ahol egy nagyműveltségű, nemes lelkű úrnőt, Szentkereszty Béla feleségét, Florescu-Bibescu Máriát ismerhette meg, aki, bár görögkeleti vallású volt, nagy tisztelettel fogadta a katolikus főpásztort, a család és a püspök között igazi barátság alakult, és talán ennek volt köszönhető, hogy a báró gyermekeivel együtt felvette a bérmálás szentségét. A család és főpásztor közötti szoros kapcsolatot példázza a püspök egyik, 1915-ben írt levele Szentkereszty Mariettehez, melyben egy árkosi kirándulást említ, ami kellő idő hiányában elmaradt, ugyanis a főpásztornak még napnyugta előtt Brassóba kellett utaznia. „Kedves szüleinek jelentse mély tiszteletemet és fogadja ismételt köszönetemmel püspöki áldásomat” – fejezi be levelét a püspök.

Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök levele Szentkereszty Mariettehez (részlet) – Állami Levéltár Kovászna Megyei Fiókja. Fotó: Márk Attila

Kapcza József története

Az első világháború második évében 1915-ben vagyunk. Majláth püspök hosszú keresgélés után levelet írt Szentkereszty Mariettenek, segítségét kérve: „Tudom, hogy szívesen fáradozik a háború nyomorúságainak enyhítésén” – írja 1915. december 5-én Nagyszebenből. Két napra rá Gyulafehérvárról is írt, mert „most nem árt kétszer is írni, oly bizonytalan a világ.” A levélből megtudjuk, hogy Kapcza József nevű radnalajosfalvi katolikus papot a Bukovinába betörő oroszok magukkal hurcolták és Szimbirszk szibériai internálási helyen fogságba vetették. „Beteg is, ruhája sincs. Sokat nélkülöz szegényke” – írja a püspök. 

A fogoly pap utolsó levelét 1915. augusztus 27-én keltezte. Bár a püspök több ízben is próbált pénzt küldeni neki, az elküldött összeg soha nem jutott a címzetthez. „Pedig szegénynek igazán szüksége lenne pár koronára, hogy a legszükségesebbeket beszerezhesse” – folytatta a levélíró. Harminc koronát szeretett volna Szentkereszty Mariette által vezetett hadi tudakozó irodán keresztül küldeni a fogolynak. A tudakozódás egy évet tartott. A hadi tudakozó iroda aktái szerint Mariette bárónő 1916. december 13-án küldte el a pénzt és egy levelet a fogoly lelkésznek.

Azt, hogy mi történt Kapcza József lelkésszel 1916. november. 4-én, az Est folyóiratban megjelent újságcikk meséli el. Az írás érdekfeszítő címet visel: A lajosfalvi pap a hóhér kezéből szabadult. Mi is történt? A cikk írója szerint Majláth Gusztáv püspököt értesítették Oroszországból, hogy Kapcza plébánost egy nagy orosz fogolytáborba internálták. A fogoly szülei ezzel egyidőben levelet kaptak fiúktól, melyben azt írta, hogy az oroszok kémkedéssel gyanúsították és statáriális úton ki akarták végezni. Már a kivégzőhelyre vezették s az orosz őrnagy felszólította, hogy imádkozzék. A válságos pillanatban a jelenlevők közül kilépett egy görögkeleti pap és széttárt karokkal, hangosan azt kiáltotta: „Isten szolgáját nem szabad embereknek megölni!” A kivégzésre kirendelt tiszteket megzavarta ez a replika. „Izgatottan súgtak össze az orosz tisztek és szerencsére megkegyelmeztek” – írta Kapcza József, majd így folytatja: „Most a fogolytáborban misézek, vigasztalom a betegeket és temetem a szegény rabságban elpusztult magyarokat.” Saját bevallása szerint jól bántak vele az oroszok, rendes zsoldot is kapott ezek után és a Majláth püspök által küldött segítség is megérkezett.

Ennyi a történet. Természetesen, lehetne tovább kutatni a lelkész későbbi sorsát. Én csak egy adatot említek: 1950 májusában a Romániai Magyar Szó beszámolt arról, hogy Kapcza József mint katolikus békepárti lelkész aláírta az atomfegyver használatának tiltását követelő békefelhívást Marosvásárhelyen.

Furcsa XX. századi sors…