Csökkentették a garázsok egy részének haszonbérleti díját

2026. január 20., kedd, Közélet

A megyeszékhely képviselő-testülete tegnap elfogadta azt a határozatot, melyben négyzetméterenként 10 euró éves haszonbérleti díjat állapít meg a közterületen álló garázsok tulajdonosainak. A korábbi 25 euró helyett alkalmazandó 10 eurós kedvezményes díj feltétele, hogy a tulajdonosok az önkormányzat által előírt szabványok alapján korszerűsítsék az építményeket. A tegnapi döntés ugyanakkor csak 431 garázsra vonatkozik – a fennmaradó 250 esetében később születik döntés, mivel eltérő a jogi helyzetük, és ezeket egyenként kell elemezni.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A tegnap elfogadott határozat értelmében az önkormányzat lehetőséget biztosít 431 garázs koncessziós szerződéseinek a meghosszabbítására. Olyan építményekről van szó, melyek egy részénél a koncessziós szerződéseket még 1995–1996-ban kötötték meg, 25 évre. Ezek a megállapodások már évek óta lejártak – 205 ilyen eset van –, míg a fennmaradó 226 garázsnál a szerződések múlt év végén veszítették érvényességüket. Ha úgy döntenek a tulajdonosok, hogy szerződést kötnek, akkor a tegnap elfogadott határozat értelmében a haszonbér négyzetméterenkénti 10 euró lenne, azzal a feltétellel, hogy idén november 30-ig elvégzik a garázsaik felújítását azon tervek alapján, melyeket a polgármesteri hivatal megszab. 

A városháza felhívta a figyelmet, hogy akik ezen feltételek mellett nem kívánnak új koncessziós szerződést kötni, kötelesek visszaadni az önkormányzat tulajdonában lévő területet. Ez azt jelenti, hogy az ott álló garázst nagy valószínűséggel le kell majd bontaniuk, ha esetleg nem értékesítik. Akik a szerződéskötés mellett döntenek, március 15-ig van erre lehetőségük.

Mint ismert, Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat köz- vagy magánvagyonában lévő területen összesen 681 garázs található, a tegnapi határozat csak 431-ről rendelkezik. A fennmaradó 250 esetében külön vizsgálják meg a haszonbérleti szerződéseket, ezek ugyanis nem koncessziós megállapodások. Az építmények jogi helyzete esetenként eltér, ezért egyenként kell megvizsgálni a szerződéseket. Lapunk megkeresésére a városháza közölte: a 250 garázs tulajdonosainak nincs semmilyen tennivalójuk, míg le nem zárul a szerződések vizsgálata és nem születik önkormányzati döntés ezekről az építményekről.

A városháza arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a korábbi – a 25 euró/m2-es díjat elrendelő, múlt év végén elfogadott – 556-os számú határozat érvényét veszítette, azok a garázstulajdonosok, akik e határozat alapján fizették be az éves díjat, a különbözetet visszaigényelhetik. Ehhez egy kérést kell benyújtaniuk a városi adóhivatalhoz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-01-20: Közélet - :

Új jelzőlámpákat üzemelnek be

Hét új, a város különböző részein elhelyezett közlekedési jelzőlámpát üzemelnek be a napokban – tájékoztatott Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A városháza továbbá azt is jelezte, lakossági visszajelzések nyomán módosították egyes, már üzemben lévő villanyrendőrök hétvégi működési idejét.
2026-01-20: Közélet - :

Tűz, baleset, elsősegély

Több mint ötven bevetésen vettek részt a múlt hét végén a megyei sürgősségi felügyelőség készenléti csapatai, az esetek többségében sürgősségi elsősegélynyújtást biztosítottak.