Gondosóra-szolgáltatás indul Kézdivásárhelyen

2026. január 21., szerda, Közélet

Kézdivásárhelyen a közeljövőben elindul a Gondosóra-szolgáltatás, amely az egyedül élő, gondozásra szoruló idősek és betegek biztonságát hivatott növelni. A program bevezetéséről a városházán sajtótájékoztatón számolt be Bokor Tibor polgármester, valamint a Diakónia Keresztyén Alapítvány képviselői.

  • Bokor Tibor, Makkai Péter és Balogh Zsolt a sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
    Bokor Tibor, Makkai Péter és Balogh Zsolt a sajtótájékoztatón. A szerző felvétele

A polgármester elmondta: az önkormányzat korábbi egyeztetések nyomán döntött úgy, hogy a Diakóniával közösen egy új szociális programot indít. „Jól ismerjük azt, hogy Magyarországon ez a szolgáltatás már bizonyított, és több mint egymillió ember számára nyújt biztonságot. Úgy gondoljuk, Kézdivásárhelyen is komoly igény van egy hasonló rendszerre” – hangsúlyozta Bokor Tibor.

A gondosóra egy csuklón hordható jelzőeszköz, amely lehetővé teszi, hogy az idősek vészhelyzetben – például eleséskor vagy rosszullét esetén – azonnal segítséget kérjenek. A készülék egyetlen gombnyomással, illetve automatikusan is riasztást küld a 24 órán át működő diszpécserközpontba, amely azonnal felveszi a kapcsolatot a segítségkérővel vagy annak hozzátartozóival.

Makkai Péter református lelkipásztor, a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élők, gyermekjóléti és családsegítő ágazatának igazgatója kiemelte: a szolgáltatás akkreditált és engedélyezett szociális ellátásként működik. „Nem mindegy, hogy egy vészhelyzetben percek vagy akár órák telnek el, amíg megérkezik a segítség. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy időben reagáljunk és megelőzzük a súlyosabb következményeket” – mondta.

Makkai Péter hangsúlyozta: a program nemcsak technikai megoldás, hanem társadalmi üzenet is. „Eljön minden család életében az a pillanat, amikor a gyermekeink helyett nekünk kell gondoskodnunk a szüleinkről. Egy önkormányzat akkor jár el felelősen, ha ebben a gondoskodásban partnerként jelenik meg és méltóságteljes megoldásokat kínál az időseknek.”

A rendszer gyakorlati működését Balogh Zsolt, a szolgáltatás menedzsere mutatta be. Elmondta: a gondosóra nem csak kézi riasztással működik, hanem esésérzékelővel is fel van szerelve, így akkor is jelzést küld, ha a viselője elveszíti az eszméletét. A hívások a Sepsiszentgyörgyön működő diszpécserközpontba futnak be, ahol a munkatársak azonnal kapcsolatba lépnek a segítségre szoruló személlyel, és eldöntik, hogy hozzátartozót, gondozót vagy a mentőszolgálatot kell-e értesíteni.

A készülék GPS-funkcióval is rendelkezik, így eltűnés esetén pontosan beazonosítható a viselője tartózkodási helye. Emellett az akkumulátor töltöttségét is figyelik: ha az óra lemerülőben van, a diszpécserközpont figyelmezteti a felhasználót.

A szolgáltatás jelenleg Sepsiszentgyörgyön működik, ahol tavaly ősszel indult el, és már kiterjed a város teljes metropoliszövezetére. A gondos­óra használatban van többek között Uzonban, Gidófalván, Köpecen, Illyefalván és Mikóújfaluban is, és a Diakónia további településeken – köztük Kovásznán és Csíkszeredában – is egyeztetéseket folytatnak a bevezetésről. Jelenleg mintegy háromszáz felhasználó veszi igénybe a szolgáltatást, és az érdeklődés folyamatosan növekszik.

Kézdivásárhelyen a regisztráció részleteiről hamarosan az önkormányzat honlapján, valamint a szociális irodánál adnak tájékoztatást. A városvezetés szándéka szerint a havi szolgáltatási díj 100 lej lesz, amelyből 30 lejt az igénylő fizetne, míg 70 lejt az önkormányzat vállalna át. A támogatás pontos feltételeit a szociális igazgatóság dolgozza ki, elsősorban az idősekre és hátrányos helyzetű személyekre figyelve.

A szolgáltatás bevezetésével Kézdivásárhely egy újabb lépést tesz afelé, hogy biztonságosabb és gondoskodóbb környezetet teremtsen az idősek számára olyan megoldással, amely nem pénzbeli segélyt, hanem valódi, mindennapi segítséget nyújt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-01-21: Közélet - Iochom István:

Menteni próbálják az imecsfalvi Cserey-kúriát

Szentkatolna község önkormányzata az idei költségvetésében 300 ezer lejt különít el az imecsfalvi Cserey-kúria felújításához szükséges tanulmányokra. A tervek elkészítése a helyreállítási folyamat első lépése, a műemlék épület felújításához további pályázatok kellenek majd.
2026-01-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Sok a kölyökkutya a menhelyen (Örökbefogadás a főtéren is)

A következő időszakban Sepsiszentgyörgyön a havi rendszerességgel megtartott főtéri termelői vásárban is bemutatják a szépmezői kutyamenhelyről örökbe fogadható kutyusokat. A menhelyet működtető Urban Locato Kft. jelenleg 115 kutyáról gondoskodik, beszámolójuk szerint az év végén megcsappant az örökbefogadási kedv, amit most így akarnak bátorítani.