Az esztendő első Mozgó délutánja

2026. január 21., szerda, Közélet

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi városháza sportirodájával immár tizenkettedik éve szervezi meg rendszeresen a Mozgó délután elnevezésű eseményt, melynek hatvanhatodik kiadására január 14-én került sor. 

  • Fotó: Zöld Nap Egyesület
    Fotó: Zöld Nap Egyesület

A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni. 

Az év első Mozgó délutánján mintegy negyvenen vettek részt, akik többek között dartsoztak, asztaliteniszeztek, sakkoztak Perdi Róberttel, szaladtak, a kisebbek mikádóztak, malmoztak, jengáztak, Lénárt Paulának köszönhetően pedig különböző dobószámokat próbáltak ki. Nagy népszerűségnek örvendett Jánó Melinda, a Zöld Nap Egyesület önkéntesének latintánc-bemutatója. A szervezők nagy örömére nemtől, korosztálytól függetlenül sokan kipróbálták ezt is. 

A rendezvény megszervezésének anyagi hátterét Kézdivásárhely önkormányzata, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Európai Szolidaritási Testület biztosította. A Mozgó délutánt tervek szerint februárban is megszervezik, így aki most lemaradt, bepótolhatja. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-01-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Sok a kölyökkutya a menhelyen (Örökbefogadás a főtéren is)

A következő időszakban Sepsiszentgyörgyön a havi rendszerességgel megtartott főtéri termelői vásárban is bemutatják a szépmezői kutyamenhelyről örökbe fogadható kutyusokat. A menhelyet működtető Urban Locato Kft. jelenleg 115 kutyáról gondoskodik, beszámolójuk szerint az év végén megcsappant az örökbefogadási kedv, amit most így akarnak bátorítani.
2026-01-21: Közélet - :

Az idők végezetéig (Turulszobrot avattak Szotyorban)

Turulszobrot avattak Szotyorban január 17-én, szombaton újabb bizonyítékaként annak, hogy egy kis közösség is képes nagyot álmodni és azt megvalósítani, ha összefog ennek érdekében. Bronzba öntött tanújele ez az itt élők önazonosságának, hiszen a magyar eredetmondák legendás madarának, ősi hitvilágunk jelképének, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítőjének állít emléket.