Turulszobrot avattak SzotyorbanAz idők végezetéig

2026. január 21., szerda, Közélet

Turulszobrot avattak Szotyorban január 17-én, szombaton újabb bizonyítékaként annak, hogy egy kis közösség is képes nagyot álmodni és azt megvalósítani, ha összefog ennek érdekében. Bronzba öntött tanújele ez az itt élők önazonosságának, hiszen a magyar eredetmondák legendás madarának, ősi hitvilágunk jelképének, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítőjének állít emléket. 

  • Sánta Imre református lelkész megáldja a turulszobrot. Fotók: Berecki Zoltán
    Sánta Imre református lelkész megáldja a turulszobrot. Fotók: Berecki Zoltán

Az avatáson a kézdivásárhelyi gyűjteményeiről messze földön elhíresült Beke Ernő jóvoltából látni lehetett a Szent Korona másolatát is.

Az esemény istentisztelettel vette kezdetét, amelyen a helybelieken, valamint a megyéből összesereglett vitézeken és huszár hagyományőrzőkön kívül többek között részt vett Könczei Csaba parlamenti képviselő, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, Miklós Zoltán parlamenti képviselő, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke és Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. 

„Amikor a turulra gondolunk, egyértelműen az jut eszünkbe, hogy miképpen áldotta meg Isten nemzetünket olyan vezetőkkel, akik az Ő akaratára figyelve otthont teremtettek számunkra a Kárpát-medencében. De az is, hogyan oltalmazta népünket a Mindenható, a Himnusz szerzőinek szavaival élve zivataros évszázadokon keresztül. Így 2026-ban tulajdonképpen annak állítunk emléket, hogy az Úr miként volt jelen és avatkozott be rendre cselekvő módon a magyarság életébe. Mert nem véletlenül kerültünk ide és vagyunk mi itt, hanem mert hazát és otthont kaptunk isteni akaratból, és egyúttal egy nagy felelősséget is, hogy vigyázzunk erre” – hívta fel a figyelmet igehirdetésében Sánta Imre szotyori református lelkipásztor.

Az együtt elmondott imát követően a szoborállítást kezdeményező és véghezvivő v. Korodi János és v. Barabás Mózes közül az utóbbi köszönetet mondott társának a közös álom megvalósításáért, továbbá az apai ágon papolci származású v. Földes István tápiószentmártoni lakosnak a formába öntésért, a sepsiszentgyörgyi Bálint József vállalkozónak és csapatának a talapzat elkészítéséért, a szotyori Nagy Jánosnak és bodoki Nagy Szabolcsnak a szobortest elhelyezéséért, Sánta Imre lelkipásztornak a szolgálatért, Szotyor lakóinak a szeretetvendégséghez való hozzájárulásért és minden jelenlévőnek az ünnepségen való részvételért.

 

 

Az esemény szónoka, Bedő Zoltán újságíró, közíró, lapunk külső munkatársa ünnepi beszédében rámutatott: szkíta, hun, avar és magyar régészeti leletek sokaságán fellelhető ábrázolások bizonyítják, hogy a kerecsensólyom tekinthető a végtelen eurázsiai sztyeppéket uraló íjfeszítő népek szent madarának, amelyet a magyarok turulként emlegettek. Ezen a néven vésődött a népi emlékezetbe, ezen őrizték meg fennmaradt krónikáink, és ezen szerepel a később Árpád-házra keresztelt Turul-nemzetség Emese álmaként ismert eredetmondájában is. Így vált önazonosságunk és összetartozásunk, valamint a magyar uralkodók ősi jelképévé. Több ezer éves múltunk ereklyévé szentült bizonyítékává. „Éppen ezért örvendetes, reményt keltő és biztató, hogy Kárpát-medence-szerte több mint hétszáz település büszkélkedhet különböző méretekben és formákban való művészi megjelenítésével. Melléjük immár Szotyor is felsorakozott. Örvendetes, mert minden egyes turulszobor állítása tanúbizonyságtétel magyar mivoltunkról. Reményt keltő, mert rávilágít, hogy még vagyunk és álljuk a sarat. Biztató, mert megmaradni akarásra, derűlátásra és jövőbe vetett hitre utal” – mondotta a szónok. Zárszóként arra kérte a jelenlévőket, hogy „adjanak hálát az Úrnak, aki irántunk megnyilvánuló végtelen jóságával, irgalmával és kegyelmével mindezt lehetővé tette”.

A folytatásban az erdővidéki v. Molnár József osztotta meg az eseményhez kapcsolódó gondolatait az egybegyűltekkel, és felesége, v. Molnár Aranka felolvasott egy alkalomhoz illő verset. Ezt követően a résztvevők a templomkertbe vonultak, ahol a két ötletgazda leleplezte a népét most már innen is vigyázó turulszobrot. Reményeink szerint az idők végezetéig fogja itt hirdetni székely-magyar mivoltunkat. A bensőséges ünnepség, koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget. 

Berecki Zoltán

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-01-21: Közélet - Iochom István:

Az esztendő első Mozgó délutánja

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi városháza sportirodájával immár tizenkettedik éve szervezi meg rendszeresen a Mozgó délután elnevezésű eseményt, melynek hatvanhatodik kiadására január 14-én került sor. 
2026-01-21: Belföld - :

Kelemen Hunor az alkotmánybíróságról: Már semmit nem találhatnak ki

Kelemen Hunor szerint az alkotmánybíróság már nem halo­gathatja sokáig a döntéshozatalt a bírák és ügyészek kü­lönnyugdíjáról szóló törvénytervezet ügyében.