Tegnapi sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter közölte, hogy a 2025-ös költségvetési hiány alacsonyabb lett a korábban előre jelzettnél, GDP-arányosan mintegy 7,7 százalék. Alexandru Nazare hangsúlyozta, hogy ez érdemi – közel 1 százalékpontnyi – javulás az előző évhez képest, ami kellemes meglepetés, tekintettel arra, hogy Románia korábban gyakran túllépte a hiánycélt.
A miniszter szerint elsősorban az országos helyreállítási terv (PNRR) újratárgyalásának köszönhetően alakultak kedvezőbben ezek az adatok. Mint fogalmazott, Románia visszanyerte az Európai Bizottság bizalmát, ami lehetővé tette a PNRR-be foglalt egyes beruházások finanszírozását más uniós forrásokból. Ennek hatásai a 2025-ös költségvetési végrehajtásban is megjelentek – magyarázta.
Nazare elmondta, hogy a 2025-ös költségvetés végrehajtása összességében jónak mondható, a minisztériumok többsége az előirányzatok több mint kilencven százalékát felhasználta. Az adatokat a hét végéig véglegesítik és közzéteszik. A pénzügyminiszter a számokat biztatónak nevezte, és úgy vélekedett, hogy ezek erősítik a bizalmat a román költségvetési korrekció végrehajtásával kapcsolatban. Hozzátette: a kormány optimistán tekint 2026-ra, és a tervek szerint az idei költségvetést február közepén fogadják el. Az idei költségvetési hiánycélt hat százalék körülire becsülte, hozzátéve, ezzel a deficitcéllal számolnak a költségvetésről szóló koalíciós egyeztetéseken, a végleges hiánycélt pedig az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárása után rögzítik.
A pénzügyminiszter közlése szerint 2026-ra körülbelül 1 százalékos gazdasági növekedés és 2045 milliárd lej értékű GDP-vel számol a kormány. Hangsúlyozta, hogy a költségvetés összeállításakor kiemelt szerepet kapnak a beruházások. A PNRR keretében 10,7 milliárd euró lehívásával számolnak, ebből 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, 3,5 milliárd euró pedig hitel. Emellett a minisztériumok mintegy 5 milliárd eurót fordítanának kohéziós alapokból finanszírozott kiadásokra, illetve további 5 milliárd euró áll rendelkezésre európai uniós agrártámogatások formájában. A pénzügyminiszter szerint így összesen megközelítőleg 20 milliárd eurós uniós finanszírozású beruházásokkal számolnak a 2026-os költségvetésben, amit a kormány a gazdaság újraindítása kulcselemének tekint.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.