A 2025/141-es törvény megszorító intézkedései „a közoktatás gyorsított ütemű leépítését” indították el a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség szerint, amelyek a jogszabály hatályon kívül helyezését kérik a kormánytól.
A két szakszervezeti szövetség tegnapi közös közleményében követeli a döntéshozóktól, hogy mondjanak le az álláshelyek megszüntetéséről, növeljék az oktatás költségvetését, illetve hogy folytassanak valós párbeszédet a szakágat képviselő érdekvédelmi szervezetekkel. Ha a kormány „továbbra is a jelenlegi irányt követi”, a tanügyi szakszervezetek tiltakozó akciókat indítanak, és minden törvényes eszközzel élni fognak, hogy megvédjék a jogaikat és a gyermekek tanuláshoz való jogát – szögezték le.
A szakszervezetek képviselői rámutattak arra is, hogy elkezdődött a 2026–2027-es beiskolázási tervek előkészítése, és egyre több aggasztó jelzést kapnak az általános és középiskolai osztályok számának csökkenéséről, városi környezetben is. Szerintük „ez egyenes következménye az osztálylétszámok erőltetett növelésének”, amelyet kizárólag a kiadások csökkentéséért rendeltek el, figyelmen kívül hagyva a gyermekek érdekeit – tették hozzá. A közlemény értelmében ezek az intézkedések az oktatás minőségének romlásához, a diákokkal való egyéni munka ellehetetlenítéséhez, az iskolaelhagyók arányának növekedéséhez és számos tanári álláshely megszűnéséhez fognak vezetni. Becsléseik szerint több mint kétezer pedagógusi álláshely van veszélyben az osztálylétszámok növelése miatt.
A tanügyi szakszervezetek képviselői ugyanakkor emlékeztetik Nicuşor Dan államfőt, hogy már több mint két hónapja várnak arra a találkozóra, amelyen ismertethetik vele a Bolojan-kormány „oktatásellenes intézkedései” miatt kialakult helyzetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.