Akkor is cudar, igen zimankós idő volt, amikor ő Mátisfalván, az Agyagfalva melletti, Bögöz közeli mesefalucskában megszületett, negyedikként a Péter családban. Ahogy emlékszem, elmesélésekből tudom, a kicsi bolt és kocsma, amelyet a fiatal bögözi házaspár vezetett, nagy örömben úszott, mert előtte hárman jöttek még világra szűk négy-öt esztendő alatt, de mindhárman lányok voltak, s illett is a ranglétrán változtatni, némileg enyhíteni a túlnyomó nőtöbbséget. Nem lehetett sejteni sem, mi történik a jövőben a mátisfalvi legénnyel, de már híressé tette a kicsi települést Palló Imre, a századforduló utáni évtizedek igen tekintélyes opera- és népdal­énekese, s lám, a Kecskés-patak partján felsíró fiú, ha szerényebben is, de messzi földre szintén elvitte a kicsi település nevét. Igaz, alig sírt fel, máris Bögözben találták magukat, s az ott felnövő bátyám szívesebben említette a későbbiekben életrajzi adatai között a bögözi helymegjelölést.

Azóta sok víz lefolyt a Kecskés-patakon a Nagy-Küküllőbe, s a fiúból nem pap lett, ahogyan azt elvárta volna Jakab József tiszteletes úr, aki a keresztúri diákot első vagy második tanítóképezdei hallgatóként még a szószékre is felállította a húsvéti vakáció idején. Ezt firtatva erről ő csak kérdezés után beszélt, sokkal szívesebben szólt Haáz Sanyi bácsi táncos törődéséről, faragászati tanácsairól, s ilyenkor meg is mutogatta az általa mívesen megmunkált sulykolókat, képrámákat.

Születésnapja előestéjén újból kézbe vettem a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesének 50. évfordulójára készült vaskos könyvet, amelynél számomra jelentősebbet a közelemben hirtelen nem nagyon találok. Legalább ezer név szerepel benne, mindazok, akik az együttes létrehozása után valamilyen minőségben oda tartoztak. Számoljuk ide a sok neves koreográfust és zenészt, a kiruccanásokra, előadásokra, kül- és belföldi utakra a csoportot elkísérő pedagógusokat, de legfőképpen a sok száz táncost, énekest, zenekari tagot, akiknek az első rétegéhez tartozók jóval a hetvenen felüliek közé léptek, de azért a Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is rigmus mintájára maguk is elrikkantják magukat: Helyet, helyet nekünk is, ha ko­rosak vagyunk is.

Még egy fontos számvetést tartalmaz ez a könyv, azt, hogy hány országban fordultak meg az együttes tagjai, hány város, falu közönségét varázsolták el, hány barátot szereztek a városnak, iskolájuknak s persze az országnak is. A felkeresett, meglátogatott emlékhelyek közül első helyre kívánkozik a mohácsi kopjafaemlékpark, amelyet még akkor bejárhattunk, s csodálkozhattunk a királygyilkos, szemünk előtt alig csordogáló Csele-patak egykori hatalmas erején, amikor itthon Mohácsot csak titokban lehetett saját történelmünk gyászos momentumaként emlegetni. És hadd említsem meg a kassai székesegyházat, amelynek alagsorában pihen a magyar történelem sok kiválósága.

Mindezt az tette lehetővé, hogy hajdanán az én testvérbátyám, aki előttem mindig példaként állt, álmodott egyszer egy nagyot, s legalább ezer diákot ezer színpadi előadásra vezetett, megízleltetve velük a szép szó, a halhatatlan népdal és néptánc semmihez sem hasonlítható varázsát.

Péter Sándor