A bajnoki címvédő Sepsi-SIC esélyesebb félként lép pályára szombaton a fővárosban, amikor is a zöld-fehér mezesek az Agronómia Bukarest otthonában igyekeznek begyűjteni a két pontot a női kosárlabda Nemzeti Liga 15. fordulójában. A 16 órakor kezdődő találkozón Radu Ștefănescu, Ruxandra Gabriela Pașca és Cristina Ion fújja a sípot.
Idénybeli tizedik győzelmére készül a Sepsi-SIC, amely szombaton 16 órától az Agronómia Bukarest vendégeként lép pályára a női kosárlabda Nemzeti Liga soros fordulójában. A bajnoki címvédő hibátlan a fővárosiakkal szemben: a két gárda tizennyolcadik egymás elleni összecsapása következik, az eddigi tizenhét párharc végén a sepsiszentgyörgyi alakulat örülhetett. Legutóbb december 3-án találkoztak, akkor a Szabó Kati Sportcsarnokban a háromszéki lányok 108–50-re diadalmaskodtak. Mindkét csapat sikerrel hangolt a hétvégi összecsapásra: a Sepsi-SIC hazai pályán a vártnál nehezebb mérkőzésen 79–68-ra múlta felül a Kolozsvári U együttesét, míg az Agronómia 66–42-re nyert a Temesvári Poli otthonában. Zoran Mikeš tanítványai kilenc diadallal és két vereséggel a tabella negyedik helyéről várják a folytatást, míg az öt győzelemnél és hét kudarcnál tartó bukarestiek a hetedik pozícióban fogadják a székelyföldi kosárlabdázókat.
A 15. forduló programja: * szombaton Agronómia Bukarest–Sepsi-SIC (16 óra), Kolozsvári U–Târgoviște (18 óra) * hétfőn Bukaresti Rapid–Aradi FCC (17 óra, TVR Sport), a Bukaresti Sportul Studențesc szabadnapos. Egy eredmény: Brassói CSU–Temesvári Poli 35–103.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.