A halállista élén

A 2024-es időszakra vonatkozó romániai közúti baleseti statisztikák rávilágítanak arra, hogy Románia továbbra is az Európai Unió egyik legveszélyesebb országának számít a közutakon zajló forgalom tekintetében (77–78 haláleset/millió lakos, az EU-s átlag 44). Összes sérült: több mint 37 500 fő. Jelenleg átlagosan naponta három ember veszíti életét és 95-en sérülnek meg a romániai utakon. Az emberi tényező és az érzelmi oldal mellett a balesetek jelentős terhet rónak a román államháztartásra is. A Világbank és a román biztosítók szövetségének (UNSAR) adatai alapján az éves gazdasági kár meghaladja a 4 milliárd eurót, ami a román GDP körülbelül 1,5–2%-át teszi ki. Szívtelenül bontsuk hát ki az adatokat: egy súlyos sérült kórházi ellátása és rehabilitációja átlagosan 10 000–50 000 euró közötti összeget emészt fel (mentés, műtétek, intenzív osztály), a helyszínelés, az utak lezárása és a mentőegységek (SMURD, mentők) kiszállása esetenként több ezer lejre rúg, 2024-ben a biztosítók több mint 7,9 milliárd lejt (kb. 1,6 milliárd euró) különítettek el kifizetésekre és tartalékokra. A legmagasabb tétel viszont egy fiatal, aktív korú ember halála vagy rokkantsága miatt a gazdaságból és az adóbevételekből kieső jövedelem: ennek értéke több százezer euró/fő. Románia célkitűzése az EU-s „Vision Zero” keretében a halálos balesetek számának felére csökkentése 2030-ig, de a jelenlegi infrastrukturális állapotok és a közlekedési morál mellett ez komoly kihívást jelent.

Az emberi tényező

A hazai autóbalesetek magas száma nem egyetlen okra vezethető vissza, hanem több, egymást erősítő strukturális, illetve emberi tényező együttes eredménye. Bár a legfrissebb adatok némi javulást mutatnak, Románia továbbra is az EU „halállistájának” élén áll. A hazai úthálózat nagy része továbbra is egysávos országutakból áll, amelyek településeken haladnak keresztül, az autópálya-hálózat nem összefüggő, nem beszélve az ország legzsúfoltabb útvonalainak és csomópontjainak a mellőzéséről (lásd pl. a Brassót teljesen „körbelövő” észak-erdélyi és dél-erdélyi pályahálózatot, vagy a Prahova völgyén áthaladó 1-es országutat – E60). Ez kényszerű és veszélyes előzésekhez vezet. A mai napig nincs minden nagyobb város körül megfelelő körgyűrű, hiányoznak a jóval olcsóbb megoldást jelentő gyorsforgalmi útszakaszok, illetve a sűrűn és váltottan három sávra bővülő országutak (mint például Svédországban). Ugyancsak sok helyen hiányoznak a modern szalagkorlátok, a megvilágított gyalogátkelők és a megfelelően megtervezett csomópontok is.

A statisztikai főbűnös viszont mindenkor az emberi tényező marad. A 2024–2025-ös rendőrségi jelentések szerint a súlyos balesetek több mint 60%-áért az alábbi öt magatartásforma felelős: a gyalogosok fegyelmezetlensége (a balesetek kb. 20%-a), a gyorshajtás (kb. 15–19%), az elsőbbségadás elmulasztása, ittas vagy kábítószeres vezetés, a kerékpárosok és rolleresek szabálytalanságai. A szakértők szerint a romániai sofőrök jelentős részének hiányos a képzése, az autósiskolák többnyire csak a vizsgára készítenek fel, nem a valós vezetési készségek fejlesztésére, a tudatos vezetésre, a veszélyhelyzetek kezelésére. Ugyancsak jellemző az aggresszív vezetési stílus és az alkalmazkodás hiánya, alacsony a szabálykövetési hajlandóság és nagy a kockázatvállalási kedv. Továbbá nem elhanyagolható a járműpark állapota sem, hisz a Romániában forgalomban lévő járművek több mint 70%-a 10 évnél idősebb. A jelenlegi gazdasági helyzet és a támogató programok hiánya (pl. a források nélkül hagyott roncs­autóprogram) ezt a helyzetet csak súlyosbítja. A jelentősen megszigorított büntetési rendszer összességében alig fogja befolyásolni a fenti okokat, és bár 2025-ben elindult az e-SIGUR digitális rendszer, a fix radarok és intelligens kamerák hálózata még mindig nem fedi le az országot megfelelően.

Mit tett az állam?

Ennyi unalmas adat és száraz érv felsorolása után, hadd rángassuk elő picit az egészséges paraszti logikát. Az első kérdés: miért volt az elmúlt 35 évben a mindenkori hatalom ennyire ráérős abban, hogy megfelelő módon felfejlessze a közúti infrastruktúrát, amely kiemelkedő gazdasági és stratégiai fejlesztés lett volna? Miért nem teremtett addig is alternatívát megfelelő tömegközlekedési hálózat kiépítésével? (A vasúthálózat állapotáról és a regionális autóbuszjáratokról inkább ne szóljunk most.) Miért nincs minőségi képzés ezen a területen (sem)? Miért törölték el 2000-ben a megfelelő alapkészségek fejlesztésében nélkülözhetetlen kötelező gyakorlóterepet („poligon”)?

Hadd emeljem itt ki, hogy minden újdonsült autóvezető egy legkevesebb 1000 kg össztömegű fegyvert kap azonnal a kezébe, amelynek nem ismeri az alapvető működési elvét (tisztelet a kivételnek). Nézzük csak a (nem halált okozó!) fegyverek tartására vonatkozó törvénykezést: kötelező tanfolyam, éves lövészet gyakorlóterepen, pszichológiai alkalmasság, ötévente teljes felülvizsgálat stb. Kevésbé veszélyes lenne egy 98 km/órás sebességgel haladó, 1,5 tonnás „SUV” egy zsúfolt városban, mint egy gumilövedékes kézifegyver?

Vissza a témához. Tehát mechanikai alapismeretek (pl. akkumulátor töltése, kerékcsere, olaj- vagy ablakmosó folyadék pótlása…) – nulla. A vezetett jármű gyorsulására, nyomatékára és szükséges fordulatszámára, a féktávolságra stb. vonatkozó ismeretek – nulla. Pályán begyakorolt készségek (ügyességi és defenzív vezetés) – nulla. Elsősegélynyújtás a gyakorlatban – nulla. A sor hosszan folytatható. A megoldás egyszerű? Talán. Amennyiben visszakerülne a kötelező gyakorlópálya („poligon”), ha képbe lépnének a gépi szimulátorok (lásd a defenzív vezetési iskolákat), jelentősen megnövekedne a gyakorlati órák száma, megszigorítanák az alkalmassági vizsgákat (kimutatott, hogy írástudatlan, alapvető iskolai képzésben nem részesült személy nem rendelkezik a szükséges kognitív, felelősségének súlyát felmérő képességekkel ahhoz, hogy vezethessen).

Miért késik mindez? Egyszerű: az emberek igénytelensége – gyorsan, olcsón és egyszerűen jogosítványhoz jutni –, találkozik az oktatási szolgáltatást nyújtó sufnicégek érdekével: gyorsan, kevés munkával és beruházással bevételhez jutni. Ehhez adódik hozzá az állam toporgása. A 2026-os januári adatok és a Román Közúti Hatóság (ARR) nyilvántartása alapján Romániában jelenleg 2700–2800 engedéllyel rendelkező autósiskola és egyéni oktató (PFA) működik. Ezeknek a szolgáltatóknak, az infrastruktúráért felelő állami és magáncégeknek, valamint a könnyen jogosítványhoz jutó embereknek az együttes érdeke ér ezek szerint többet, mint a GDP 1,5–2%-a, évente.

Polgári kiáltvány

Közhely, hogy a gépkocsi már nem luxus, hanem megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükséglet a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét nem lehet vitatni, autót vezetni viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte, kiérdemelni. Akár középiskolai szinten is be lehetne vezetni a jogosítvány megszerzéséhez szükséges alapismeretek elsajátításának lehetőségét, kérésre és többletfizetéssel, ha kell, de kizárólag minőségi és gyakorlati megközelítésben. Másképp fölösleges. Továbbá, a joghoz kötelezettség is tartozik: a felelősség tudatának, a megfelelő szakmai felkészültségnek, a közlekedési etikának, a körülmények és a szabályok elfogadásának, betartásának kötelezettsége.

Ez az írás egyféle polgári kiáltvány is egy lomha, több mint 35 esztendő alatt kaotikusan fejlesztgető, egységes országos célminimumot soha nem követő állam irányába. Ne vállaljon többé a hatalom bűnrészességet közúti baleset előidézésében, még közvetetten sem. Vissza kell helyezni a kötelező terepgyakorlatot a vizsgakövetelmények közé, megnövelt óraszámban, hisz nyugodt és ellenőrzött körülmények között lehet igazán fejleszteni a majdani autóvezetők alapkészségeit, majd kivinni őket az aktív forgalomba.

Ez a lépés egyébként a „rokonmentő” cégeket is alaposan megrostálná. Ne legyen többé olyan „tolmácsos” elméleti vizsga, ahol a jelöltnek gyakorlatilag megsúgják a helyes választ. A hiányos tudású ember valójában ártatlanul hal meg. Nőjünk már fel végre és értsük meg, az engedékenység, a korrupció, a nemtörődömség öl. Amennyiben továbbra sem teszünk semmit, álljunk ki bátran és vállaljuk fel bűnrészességünket. A növekvő büntetések, szaporodó kamerák, a szögesdrótok és kápók nem megelőző lépések, hanem egy elrontott helyzet pillanatnyi orvoslói. Okot is gyomláljunk, ne csak okozatot. Másképp a roncsok között szivárgó vér mindannyiunk kézelőjén ott marad továbbra is, megbarnulva, kimoshatatlanul. Azokén is, akik örülnek a könnyen ölükbe hulló lehetőségnek. Talán aznap ítélnek halálra valakit: egy gyereket, egy szülőt, egy barátot, egy jobb sorsra érdemes embertársat.

Klárik Attila