A szakadék széléről visszahozott arany

Bár az 1984-es Los Angeles-i olimpiára még nem nevezték, de már a válogatott csapat tagjának mondhatta magát Szabó Bence. Edzőtáborban voltak, amikor érkezett a hír, hogy válaszként, amiért a moszkvai játékokat bojkottálta az Amerikai Egyesült Államok és még néhány nyugati ország, a Szovjetunió mellett Magyarország is visszalépett az olimpiától. Úgy volt, hogy Románia is hasonlóképpen cselekszik, de „a géniusznak volt egy jó húzása is, mert Románia elindult akkor”. És ez miképp befolyásolta Szabó Bence pályafutását? Hát úgy, hogy az előtte levő, az olimpiáról lemaradó nemzedék tagjai úgy döntöttek, „óriási elánnal, óriási bizonyítási vággyal” készülnek Szöulra. A világranglista első helyezettje Bujdosó Imre, a harmadik Nébald György, a negyedik Szabó Bence volt, s csak azt követően jött a „ráhúzó”, a sajnos korán elhunyt Gedővári Imre is. Neki viszont meg volt ígérve, hogy egyéniben indulhat.

Bár Bence számára nem maradt más, mint végigszurkolni a küzdelmeket, ez nem vetette vissza, sőt, több erőt és elhatározást adott, hogy a csapatversenyben megmutassa, igenis járt volna számára az egyéni is.

A csapat nem volt szerencsés a sorsolásnál, a világ összes kiváló kardvívó nemzetével összekerültek, így meg kellett verniük a franciákat, lengyeleket és olaszokat is, végül pedig a döntőben a Szovjetuniót. „Egy olyan döntő tényleg krimibe illő volt: minden asszó szinte 5–4 volt, és a végén valahogy mindig ők nyertek, és már 8–4-re vezettek. Ha a 9. győzelmet megcsinálják, akkor mindennek vége. 8–4-nél még négy asszó volt hátra: mindannyiunknak volt egy-egy asszója, de a legjobb emberünk, Nébald Gyuri megsérült, akit Csongrádi Laci váltott fel. Gyuri csak annyit mondott mindenkinek, aki ment fel a pástra, nehogy már pont rajtad menjen el... És akkor valahogy mindig az nyert, aki felment. Nekem, a csapat legfiatalabb tagjának azzal a Mihail Burcevval kellett szembeállnom, aki csúcsformában volt, soha az életemben nem vertem meg, és azon a döntőn már volt három győzelme. Hát mondom, szép kilátások, de hát Gyuri azt mondta, nehogy rajtam menjen el az arany, így megkentem 5–2-re, és ezzel a tusarányunk is úgy alakult, hogy az utolsó kettőnek már csak nyernie kellett, mindegy volt, hogy milyen arányban, mert az is jó nekünk. Végül 8–8 lett, és 2 tussal nyertünk! Erre mondaná azt a Buzgó Jóska, hogy ennél több nem fért a madzagra. Mert tényleg elhúztuk előttük, és aztán a végén nem örülhettek. Egyébként jellemző, hogy milyen sportszerűen fogadták a vereséget. Amikor a dobogón álltunk, egyedül Burcev volt, aki kezet fogott velünk, a többi három elsétált.”
 

Arany és ezüstök

Szöul után is jó évek követték egymást Szabó Bence életében. Volt csapatban világbajnok, folyamatosan ott volt a világranglista első nyolc helyén, nyert egy-két mesterek tornáját meg Európa-bajnokságot, de a nagy cél, hogy egyéni olimpiai bajnok legyen, még előtte volt. Ott volt „a spiccen”, de úgy érezte, valami hiányzik. Ekkor valaki azt ajánlotta, forduljon sportpszichológushoz. Akkoriban az még meglehetősen szokatlan volt, valamint az is, hogy ő szinte azon nyomban igent mondott az ötletre. Edzője, Zarándi Csaba meg is kérdezte, miért kell pszichológus, csak nincs valami baja? „Mondtam, nincs bajom, de hátha csak egy ilyen picit hozzá tud tenni – válaszoltam –, mire edzőm rábólintott, hogyha így érzek, akkor menjek, hallgassam meg. Dr. Budavári Ágotával elbeszélgettünk, és adott ponton azt mondta, ő nem lesz ott az olimpián, az utolsó tust nem ő fogja beadni, talán nem is fogok nyerni, de egy picit lehet, hogy hozzá tud a sikeremhez tenni. Úgy is lett, sikeres időszak következett. A speciális felkészüléssel megnyertem a kijelölt két próbaversenyt. Az első világkupaversenyt sikerrel vettem  Szófiában, és utána fél év múlva volt egy másik, ott meg második lettem, úgyhogy azt mondtam, hogy akkor a recept az jó, és így készültem az olimpiára.”

Hogy sikerült Barcelonában helytállnia? Nagyon jól! A döntőben úgy nyert 5–1-re, hogy olasz ellenfele, Marco Marinon látszott, meglepi, ami történik. „Csak nézett hátra az edzőjéhez, mert, ahogy nyilatkoztam a helyszínen is, akkor is én adtam a tust, amikor nem kellett volna, hogy én adjam. Az utolsó pillanatban a távolságot jól éreztem meg, ki tudtam lépni, és még kézen vágtam. Fantasztikus érzés volt!” – mesélte a sportlegenda.

Atlanta előtt rendesen össze kellett szednie magát. Össze, mert bizony akkoriban nem feltétlen voltak megbecsülve a bajnokok – legalábbis a maihoz képest, amikor megélhetésük biztosított, a sporton kívül másra nincs gondjuk. Próbáltak jobb életet élni, pénzügyeiket rendezni, üzleteket nyitottak, elfoglaltságuk pedig az edzésmunka rovására ment. A világbajnoki arany után már ezüst és bronz következett „és fogyott a lendület”. Az összekapás sikerült, Atlantára összekapta magát, a fináléig meneteltek, de ott egy jóval erősebb orosz válogatottól kikaptak, másodikak lettek, s végül két ezüsttel zárta olimpiai pályafutását.

Venezuelai aranykovács

Szabó Bencének nemcsak Magyarország, hanem a távoli Venezuela vívói is sokat köszönhetnek. Hat évig a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya volt, a sikeres athéni olimpia után ismét négy évre kötelezte el magát a válogatottnál, de ezt végül nem dolgozta végig. Történt ugyanis, hogy a szövetség vezetői, hogy az Olaszországból hazatérő Kulcsár Győzőnek valami tisztséget találjanak, az ő stábjába akarták helyezni. Sem emberként, sem szakemberként semmi baja nem volt Kulcsár Győzővel, de ő bízott és hitt a saját és kipróbált munkatársaiban, ezért nem akarta, hogy oda kerüljön. Mivel a főnökség sem akart engedni, ő felajánlotta, rúgják ki, bontsanak szerződést. Úgy is lett, elváltak útjaik. Nem sokkal később díszvendégnek hívtak egy párizsi versenyre, ahol versenyzőként elég sokszor nyert és szerették. A verseny utáni vacsorán egy francia edzőkolléga megkérdezte, nincs-e kedve a venezuelai nagykövetségen dolgozó tehetséges tanítványát átvenni és felkészíteni a Pánamerikai Játékokra? Igent mondott a felkérésre: kalandnak jó, legalább megismerheti Rio de Janeirót is, ahol a játékokat tartják. Másfél hónap állt rendelkezésére, hogy Ruben Limardo mellett az egész csapattal is foglalkozzon és megpróbálja koordinálni az edzéseket. Kicsit az ő meglepetésére is Venezuela legnagyobb sikerét érték el egy arannyal és egy bronzzal, amit a vívás hozott el.

Caracasban éppen hivatalos ügyeit intézte a minisztériumban, amikor valaki utánakiabált a folyosón, hogy professzor, professzor – mint utóbb kiderült, a jó eredmények után rögtön megtisztelték a titulussal. A dolog vége az lett, hogy meghosszabbították szerződését és még a pekingi olimpia utánig maradt. Maradhatott volna tovább is, az anyagiakban is meg tudtak volna egyezni, de olyan szinten belekeverték a sportba a politikát, hogy ő azt már nem tudta elfogadni. Volt olyan, hogy kinézett egy távolabb élő tehetséges fiatalt, s kérte, hozzák Caracasba, mert úgy véli, jó versenyzőt tudna faragni belőle, a szövetség elnöke azonban azzal hárította el kérését, hogy az adott sportoló klubjának elnöke nem vele szavazott, ezért felejtős a dolog…

Lámpagyújtogatók

Szabó Bence a ma vívói közül Szi­lágyi Áront emeli ki, akit óriási vívónak, fantasztikusnak tart és elismer. A többiek?

Az ő idejében a szovjetek eszköztára nem volt valami változatos, de a megtanult és begyakorolt három-négy akciót álmukból felverve is képesek voltak megcsinálni, ráadásul kiválóak voltak az ellentámadásban. Sajátságukhoz tartozott, hogy akkor vágtak cselt, amikor ellenfelük már úgy érezte, egyenes vágással támadhat. A magyaroknak hatalmas repertoárt tanítottak és nagyon sokféle akciót tudtak, és mindig készek voltak váltani, azaz kardvívásuk mindig színes volt. A franciák stílusa a magyarokéra hasonlított – Szepesi László kiváló csapatot rakott össze –, az olaszok nagyon rafináltak, igen taktikusak voltak, de kevesebb munkát fektettek a versenyekbe. Manapság mindezekből szinte semmit sem látni, ezért ma csak nagyon kevés versenyző iránt rajong, a többieket afféle „lámpagyújtogatóknak” nevezi. Úgy véli, a sport az elmúlt évezredek harci vívásán alapszik. Éppen ezért ma is az kellene hogy legyen a cél, mint egykor: közelítsd meg ellenfeledet távolságon belülre, majd próbáld meg leszúrni, megszúrni vagy megvágni, ne csak megpiszkálni, hogy a lámpa fénye felvillanjon!