Gulyás Gergely a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján úgy fogalmazott: a holokauszt tragédiájának részese volt a magyar nemzet, amelynek kiváló és ártatlan polgárait, köztük gyermekeket és asszonyokat hurcoltak el, kínoztak és gyilkoltak meg, és részese volt a magyar állam, amely nem csupán nem védte meg polgárait, de közreműködött a rémtettekben „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”. De részesei voltak azok a hősök is, akik emberek maradtak az embertelenségben, akik életük kockáztatása vagy feláldozása árán is életeket mentettek – tette hozzá a miniszter. Kiemelte: a XX. század bűneivel és szenvedéseivel nekünk is szembe kell néznünk, nekünk is számon kell tartanunk pótolhatatlan veszteségeinket, az áldozatok sorsát, arcát, emlékét. Az emberi méltóság feltétlen tisztelete soha nem lehet alku tárgya – tette hozzá.

Hatmillió zsidó áldozat

Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) és a Holokauszt Dokumentációs Központ (HDK) kuratóriumának elnöke felidézte: a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján minden évben összegyűlnek, hogy kegyelettel emlékezzenek a sokmilliónyi ártatlan áldozatra, és arra, „milyen mélységes kegyetlenségekre képes az ember, ha hagyja, hogy a kor ideológiái és önös érdekei elhomályosítsák emberségét”. A holokauszt időben, térben és mértékében is egyedülálló tragédia, amely nemcsak a zsidó történelem, hanem az egyetemes emberi történelem mélypontja is. Ezért kell újra és újra hangsúlyozni: a holokauszt nem csupán „a zsidók ügye”. „A vészkorszaknak hatmillió zsidó és több tízezernyi roma áldozata volt. A mártírokat, zsidókat és romákat gyakran számokként, arctalan tömegként látjuk, mintha távol lennének tőlünk, pedig mindannyian emberek voltak, álmokkal, vágyakkal, érzésekkel, éppúgy, mint mi” – mondotta.

Maya Kadosh, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt: a holokauszt legnagyobb tragédiája nem az, hogy a nácik ipari méretben gyilkolták az embereket, hanem hogy a világ néma maradt. A világ úgy döntött, hogy figyelembe sem veszi a gázkamrák füstjét, amíg a hamu el nem borította az egész kontinenst. A történelem arra tanított, hogy a hallgatás hozzájárulás a gonoszsághoz, és az áldozatok nem könnyeket kérnek, hanem figyelmet, még mielőtt megtörténik a gonoszság.

Sommer Katalin holokauszttúlélő felidézte: öt és fél évesen egy svájci védett házban nem értette, mi történik vele, amikor a nyilas keretlegények betörtek a házba és kiterelték őket onnan. Csak a háború után tudta meg, hogy a sor elején lévőket belelőtték a Dunába, és azt is, hogy a gyerekeket csitító „bácsi” Raoul Wallenberg volt, és hogy neki köszönhető, hogy rá és édesanyjára, akik a sor végén álltak, már nem került sor, és őket visszaterelték a házba.

A holokauszt hatmillió zsidó áldozatának, de egyúttal a nácizmus minden ártatlan áldozatának emléke állandó figyelmeztetés marad az emberiség számára – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A holokauszt emléknapján nemcsak emlékezni kell, hanem felelősséget is kell vállalni az európai zsidó élet reneszánszának elősegítésében, Budapest és Magyarország ezen a téren példa – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke tegnap Strasbourgban. Az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „emlékeznünk kell a hatmillió áldozatra”. Emlékezni kell arra, hogy a horror közvetlen előzménye a Molotov–Ribbentrop-, azaz a Hitler–Sztálin-paktum megkötése volt, ami – szavai szerint – nagyon sokat elmond a két diktatúra közös természetéről. Emlékezni kell arra is – mondta –, hogy ez volt az európai közös civilizáció történelemkönyvének legsötétebb lapja – hangsúlyozta.

Edith Bruck vallomása

„Auschwitz olyan méreg, amely megváltoztatta az egész életemet, világképemet, de nem panaszkodom, és nem cserélném le ma sem az eddigi életemet” – jelentette ki Edith Bruck magyar származású írónő. Felidézte gyermekkorát és azt a pillanatot, amikor 1944-ben szüleivel és másik három testvérével megérkezett Auschwitzba. A Tiszakarádon született Edith akkor 13 éves volt. Hangsúlyozta, hogy magyar csendőrök vitték el őket otthonukból: hiába mondták, hogy édesapját az első világháborúban kitüntették, egy húszéves csendőrgyerek pofon ütötte Edith Bruck 48 éves apját. „Akkor tudtam, hogy mindennek vége van” – jelentette ki. Visszaemlékezett édesanyja halálára a gázkamrákban, a láger szenvedéseire – az éhezésre és hidegre –, fiatal rabtársainak öngyilkosságára. A 94 éves írónőt a holokauszt nemzetközi emléknapján a RAI olasz közmédia rendkívüli tanúként szólaltatta meg. Edith Bruck a római lakásában készült interjúban hangoztatta: azért kezdett el írni, mivel az volt az egyetlen módja, hogy a koncentrációs táborok túlélőjeként meghallják a szavát. „Ma is szükség van az írásra, szükség van a kiáltásra, mert a világ tele van igazságtalansággal, és mindaz, ami történik, rám is vonatkozik” – jelentette ki. Hozzátette, hogy soha nem érzett gyűlöletet senki, még a németek iránt sem.

Edith Bruck 1954-től Rómában él, ahol egyszer egy üzletben összefutott azzal a lengyel zsidó nővel, aki barakkjuk kápója volt. „Felismertük egymást, de ő jobban félt tőlem” – mondta. Az interjút abban a fehér színű vállkendőben adta, amelyet 2021-ben személyesen Ferenc pápa vitt neki ajándékba, amikor felkereste az írónőt a lakásában. Edith Bruck a 2025-ös jubileumi katolikus szentév emlékkönyvében is szerzőként szerepelt. Olaszországban József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula fordítójaként is ismert.