A jelek szerint egyre többen kívánják eltávolítani a kormány éléről, még saját pártjából is; egyesek azért, mert nem elég barátságos a szociáldemokratákkal, mások azért, mert túlságosan elnéző. Megint mások neki hányják fel a Nemzeti Liberális Párt térvesztését, úgy érzik, hogy a megszorító intézkedések veszteségeit egyedül ők könyvelik el, és ebben van is igazság, mert a PSD olyan jól játssza az ellenzéket a hatalmon belül, hogy kismértékben ugyan, de növelni tudta népszerűségét. Holott kizárólag nekik köszönhető, hogy a sokat emlegetett államháztartási reformból eddig csak a lakosságot sújtó változások öltöttek alakot: a magas infláció, az áfa és más adók – köztük a magántulajdonra, a házakra, telkekre, autókra, cégekre kivetett sarcok – növelése, a villamos energia árának liberalizálása, a kedvezmények megszüntetése, bizonyos jogok levágása csak azért valósult meg, mert ezt a PSD is megszavazta. Ami viszont a párt saját holdudvarát érinti – az igazságügyi nyugdíjaktól és az igazságszolgáltatás kézi irányításától az adminisztráció létszámának és költségeinek csökkentéséig, a pénznyelő állami vállalatok és a klientúrának szóló zsíros állások felszámolásáig –, azt foggal és körömmel, időhúzással és minden eszközzel védi, hiába van benne a kormánykoalíciós megállapodásban. Ha betartották volna, már tavaly el lehetett volna indítani a közszféra átalakítását, csakhogy a PSD ezt nem akarja, és meg is tudja akadályozni: hét hónapig sikerült halogatni, most pedig a kormány – vagy legalábbis a kormányfő – megbuktatásával zsarol, mind hangosabban. Közben a gazdaság fellendítésére hivatkozik, éppen az a párt, amely a csőd szélére sodorta az országot, és ismét csak oda sodorná, ha megnyerné ezt a sunyi háborút.

Több dobása is van. Ha csak egyszerűen kilépne a koalícióból, kénye-kedve szerint táncoltathatna egy kisebbségi kormányt. Elérheti egy neki tetsző – azaz a párthoz közeli érdekköröket nem zavaró – miniszterelnök kinevezését a hajthatatlan Ilie Bolojan helyett, de az sem zárható ki, hogy mégiscsak frigyre lépne a szélsőségesekkel, hiszen az AUR a szociáldemokraták védnöksége alatt nőtt meg, onnan csábította át választóinak nagy részét is, ezt a szövetséget a jelenleginél sokkal természetesebbnek érzik sokan a PSD-ben, amely egyetlen pillanatig nem vállalta a felelősséget sem a tíz százalékhoz közelítő 2024-es költségvetési hiányért, sem a korrupció felvirágzásáért, sem a szélsőségesek térnyeréséért, sem három jelöltjének (az államelnökségre pályázó Marcel Ciolacu és Crin Antonescu, valamint a bukaresti főpolgármesteri tisztségért induló Daniel Băluță) választási kudarcáért, sem a 2025 nyarán megalakult négypárti kormány vezetéséért, sem ennek általuk is elfogadott döntéseiért, sem az ígért – és szükséges! – reformok lefékezéséért, folyamatos elnapolásáért. Döbbenetes, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások igazolják ezt a magatartást. Pedig ezért vagyunk gödörben. És lehet, hogy nem is értünk le az aljára.

A PSD vezérkara 2024 nyarán. Csak az elnök személye változott azóta. Fotó: Facebook / Sorin Grindeanu