Anyámnak az őshelye, ahol született, a (Mikes) grófok mellett alólfelől rögtön, ott született anyám.

Papp Annamária (PAM): És (Anti bácsi) itt is járt iskolába?

Jártam, akkor hét osztály vót. Itt jártam, itt.

PAM: És utána? Mi történt?

Hát utána mi történt? Az történt, hogy a mezőn nem erősen szerettem én is. Milyen a fiatal, gyermek? Az örökké nagyobbra vágyik. Mesterséget akartam mindenképpen tanulni, (de) sehol nem sikerült, hogy inas legyek. Vót egy nagynéném, anyámnak a tesvére Csepelen, Budapesten. Gyermektelenek vótak, ő bé tudott vóna oda szerelni, abba a nagy gyárba, met egy nagy vasgyár van, de gyermektelenek vótak, s a’ nem kötte le magát velem, s így ott sem sikerült. No, de mán jöttek a magyarok, s magyar világ lett, jártunk leventére. (leventeképzésre.) Jött egy átirat, hogy… (elérzékenyül)… lehet jelentkezni, repülő kötelékibe, három hónap katonai kiképzést kapunk, s azután visznek valamelyik gyárba inasnak. Örvendettünk, há’ innet elmentünk haton, Zaboláról. No, de hát nem sikerült a’ se’, met az oroszok osztán nagy nyomást csináltak, nem sikerült. Na, elég a’, hogy katona maradtam 17 éves koromba’. A hadireptér-építőknél vótam, úgyhogy a (tűz)vonalba’ nem vótam, szerencsére. Egy unokatesvérem, az es úgy jött, mint én, ő(t) bombatalálat érte vót, egy pávai születésű cimborája vót; szekérrel mentek, jöttek a vonalból, s az oroszok egy aknával le… elvetteték, úgyhogy ő egyedül nem jött haza, no. 

Benkő Levente (BL): Mikor rukkolt be, mikor vitték el katonának?

’43. október 15. S ’48 májusba’ kerültem haza.

BL: Emlékszik az alakulatra? Milyen alakulat volt, ahova berukkolt katonának?

Izé vót, hadireptér-építők. ’45-be’ kerültem fogságba.

PAM: De hányadikán?

Hát annyit tudok, hogy Foksánba’ a háború vége (ott ért), május 9-én fogságba’ vótam.

PAM: Tehát Focșani-ban volt 1945. május 9-én.

Igen. Osztán mi lett a vége. ’45-be’, ’hogy vége lett mindennek, az oroszok utolértek, Ausztriába’ vótam már, mentünk lefelé, menekültünk az oroszok elől.

BL: Anti bácsi, ahol építették a repülőgéppályát, az hol volt?

Nem csak egy helyt, (mert) amennyi repülőtér vót, mind meg vót bombázva.

BL: És hol voltak ezek?

Hát, mondjuk, egyet Pápán, Ferihegyen, s ezek. S azt a sok bombatőcsért bé kellett tőteni, hogy a repülő tudjon menni. Ez csak ez az egy század vót (a) magyar hadseregbe’, a háború végett. S így. Osztán… hogy es vót tovább?

BL: Menekültek Ausztria felé, hogy ne essenek az oroszok fogságába.

Az oroszok utolértek, de nem csináltak semmit. Aszonták, ha puskánk vagy lőszerünk van, vagy valami, azt le kell adni, s minden ott maradt Ausztriába’, egy faluba’, egy olyan szép nyaraló falu vót, Szent Karola, úgy hítták. (Adatlapja szerint Aczél Antal a felső-ausztriai Aspach mezőváros térségében esett szovjet fogságba. A ma 38 településrészt és falut magában foglaló önkormányzatban nincs Szent Karola nevű település.) Jöttünk es haza. Sárvár előtt egy faluba’ valami ukrán szekereket vizsgáltak átal. Mük, ahogy elszotyogtunk onnat, heten maradtunk, haton katonák, s vót egy szakaszvezetőnek a felesége. Jövögettünk, s Sárvárnál lekapcsolt két orosz katona, az úton. S várjuk meg, az ukránok jöjjenek ki, s akkor mejünk Sárvárra, ott vót egy nagy cukorgyár, oda bészereltek vót, bézártak. Úgy es történt, de velünk, az ukránokkal csak egy orosz jött, hogy késért Sárvárra. Közbe’ esteledtünk, bésetétedett, esseni kezdett, csak az kellett vóna, (hogy) férelépjünk, s lemaradjunk. Lehet, hogy jobban csináltam vóna, s ki tudja… S osztán Sárvárról másnap elkésértek Celldömölkre. (elérzékenyül) Ott vót egy nagy fogolygyűjtő… egy láger. Onnat osztán elvittek Foksánba. Foksánba’ a tengeren keresztül Sztalingrádba (elérzékenyül). Ott vótam három évig.

PAM: Heten voltak, akik elindultak hazafelé. Mind erdélyiek voltak?

Dehogy! Katonacimborák. Osztán a fehérnépet mán a lágerbe nem engedték bé Celldömölkön. S az es ott… két orosz megtámadott éjjel, egyik részeg vót, mind mászott fel a fehérnépre. S a másik, jó darab vót, aszondja: Menjünk ki, met ez egy pillanatra meglövi mindegyiket. A fehérnép, szerencsétlen, még a táskacskát es ott hagyta, s iratok nékül maradt, semmi(je) sem vót. Osztán, hogy mi lett vele, ő tudja.

BL: De hogy került ő a katonák közé?

Hát mondom, (a) szakaszvezetőnek a felesége vót, s a háborúba mentünk. Ki tudja, hogy került oda az ura mellé… De elszakadtak, velünk maradt. Hát… osztán ott, Foksánba’ rengetegen vótunk. (eltöpreng) Magyarországról Foksánig 12 nap jöttünk. Az oroszok mindent vittek, nem vót szabad a vasút. 

PAM: Focșani-ig mivel mentek?

Marhavagonba’. Ettek a tetűk, met akkor még tetűvilág es vót. Osztán ott, Foksánba’, mikor odaértünk, a kapun nem engedtek bé. A kapu előtt vót egy fertőtlenítő, gőzfürdő, s ott lefertőtlenítettek, s a tetűt ki tudták ott irtani. Annyit próbáltam, próbáltuk… Pozson’ mellett vótunk akkor télen, s egy iskolánál vótunk elhelyezve. Főztük a ruhát, mindent, alattunk valót es, mindent, (de) nem tudtuk kiirtani a tetűt, s itt… megdöglöttek künn, a fertőtlenítőbe’, Foksánba’.

BL: Anti bácsi, említette, hogy Pozsonyban voltak „akkor télen”. Ez ’44 tele volt?

Igen. Pozsontól errefelé 30 kilométerre. (gondolkodik) Ma eszembe vót a neve annak a… egy kicsi városka vót, olyan, mint valamikor vót Kovászna, hogy blokk nem vót semmi, csak… város vót… Somorja! Ott vótunk akkor télen, Somorján. Éppen ma es mondom, hogy a repülők itt bőcsködnek, forognak, ijeszgetnek. Ott, Somorján, az iskolánál… szép tavasz vót, hó nem vót, szépen sütött a nap, hát hallom eccer, hogy zúgnak… zúg a lég… jött egy csomó repülő. Hanyotán feküttem, s számoltam, hán’ repülő. Jöttek olyan… 35–40-es csoportok, annyi vót egy csoportba’, s vadászgépek forogtak kereken. 900 repülőgépet számoltam meg, lefeküve. Két óra hosszát mentek, két óra hosszát jöttek, de hát a’ mekkora veszteség vót az országnak? Még gyalog se szabadott menni az úton, mikor légiriadó vót. Tiltották.

BL: Milyen gépek voltak? Orosz vagy amerikai?

Amerikai. Nem es amerikai, hanem angol, Liberátorok, úgy mondták nekik. Hárommotoros bombázók vótak. Hát…

PAM: Mennyi ideig voltak Focșani-ban?

Hát nem tudnám megmondani, de úgy két hét… három hétnél többet nem.

PAM: És ott milyen volt az ellátás?

Jaaaj… Az ellátás olyan vót, hogy vót két nagy benzineshordó, a feneke ki vót vágva egyik felől, s abba négy szakács hordta az ételt belé. Mü négyes sorba’ mentünk, azok (a szakácsok) egyebet nem csináltak, mérték az ételt. Hát akkor, hogy hányan lehettünk, mikor két óra hosszáig azt csinálták? Ott úgy lehet, 50 000-nél többen vótunk. (A focșani-i 176. sz. szovjet tranzittábor állandó fogolylétszáma 1945-ben 35 000–40 000 volt.) Mikor (1945.) május 9-én a háborúnak vége lett, ott vótam.

PAM: És mit adtak enni, mi volt…

(Elneveti magát) Egy étel vót: pityókaleves, pityókacska vízbe’, s akkor a másik étel: hagyma vót a pityóka helyett.

PAM: Hagymaleves?

Hagymaleves. Minden nap ezt kaptuk. Annyian vótunk ott, hogy… eccer elvittek vót a konyhára pityókapucolni vagy hagymapucolni, nem tudom, egy szekér teli vót, s azt kellett megpucoljuk. Hát rengetegen vótunk, na.

PAM: És ott a lágerben hova voltak elszállásolva, hol laktak?

Barakkok vótak csinálva, fődbe, barakkok. Akkora barakkok vótak, hogy 300-an vótunk benne. Osztán végül ide-oda elosztottak. A barakkokot es úgy csinálták, met nem vót béfedve csak főddel; essze vót szarvazva, s le vót fődelve. Mikor essett, csepegett bé, benn sárba’ jártunk, künn jobb idő vót. Akkor Foksánból Kostancáig három nap mentünk, megint. Osztán még úgy dicsőség es vót, met hát én hajón nem ültem soha. Három nap s két éjjel hajóztunk a Fekete-tengeren keresztül, akkor Novorosszijszkba’ kikötött. Ott vótunk öt nap, kút nem vót, víz nem vót. Eccer valamelyik áskálni kezdett, s hát a víz feljött, s édesvíz jött! A főd úgy megszűrte, (hogy) édesvíz lett. Osztán mindegyik három-négy ember kutat csinált magának.

PAM: S akkor onnan szállították tovább Sztálingrádba.

Onnat szállítottak Sztalingrádba… Vonattal, marhavagonba’. Június 5-én értem vót Sztalingrádba, ’45-be’. De minden nap dolgozni kellett. A legfőbb étel káposzta vót, s buris. Tudja-e, mi a buris?

PAM: Kása.

Árpakása. E’ vót.

PAM: És mit dolgoztak?

Jaj, hát ott vót mit! Hát ott tiszta rom vót Sztalingrád! Egy ép ház nem vót, tiszta rom vót. A’.

BL: Tehát építkezésen, az újraépítésen dolgoztak?

Há’ az, az. Újra, ugyanarra a fundamentumra, met a fundamentum megmaradt, majdnem mindegyiknek, s arra úgy, ahogy vót, kellett visszaépíteni. Csak egyemeletes házak vótak akkor ott. Vót egy nagy… ilyen vasgyár, ágyúkot csináltak. Mikor mán teljes üzembe’ ment a gyár, akkor es még 500-an jártunk bé dolgozni, rendezkedni, nem a gyárba’ dolgozni; lapát, vasrúd s talicska, e’ vót a szerszám. Így. Csak akkor más vót, met akkor csak 18 éves vótam.

BL: Sztálingrád után, ahol építkezésen dolgoztak, még máshova is elvitték?

Nem vittek, egy helyt vótunk. Egy nagy láger vót ott es. A végin osztán az es kifejlődött, csak az étel nem változott. Az étel csak az vót: káposzta s buris.

BL: Milyen volt a bánásmód, hogyan bántak magukkal?

Hát éppen ma, nemtom, melyiknek mondtam, a’ vót a szerencsénk, hogy az oroszok nem bántottak soha. Vót olyan eset, hogy valami… nézeteltérés történt az őrrel, kitudódott, többet nem láttuk. Ügyeltek reánk, csak ott sem vót (élelem)… Met egész esztendőn keresztül, amíg az új termés megjött, amerikai étellel éltünk. Nem vót (orosz ennivaló). A civil megállított, hogy kenyerünk nincs-e eladó, olyan világ vót ott es. De nemigen vót civil, nem vót, hol lakni. 

PAM: Betegek voltak-e? Beteg volt-e ez idő alatt? 

Vót beteg. Ott maláriát es kaptam vót. Visszahoztak egy nagy gazdaságba, egy nagy mezőgazdaságba dolgozni, s egy olyan… mint a Feketeügy, egy olyan homokos patak vót, s amellett sátorba’ laktunk 100-an, s mind a 100-an maláriások lettünk. De kigyógyítottak.

BL: Tehát ez azt jelenti, hogy volt orvosi ellátás, voltak felcserek?

Hát ott vót egy öreg orvosné, az ügyelt reánk, s annak vótak asszisztensei, ugye. Annyit vizsgáltak…

PAM: Hogy történt a vizsgálat?

Tiszta meztelen elejibe kellett állni, megcsípdestek előlről, akkor megfordítottak, (megcsípdestek) hátulról, s akkor osztályozták, hogy hányadik osztályokba’ vagyunk (elérzékenyül). Vót három osztály: egy, kettő, három, s akkor egy másik, az olyan vót, hogy benn a lágerba’ munkát kaptak, de künn nem dolgoztak. Akkor vót a disztrófia, végelgyengülés, abba’ es vótam… itt vagyok. Amikor disztrófiás vótam, utána mán dolgozni kellett… Dolgozni kellett, az erőm nem ment el. Nemtom má’, milyen hónapok lehettek… farkunk vót! A hátgerinc úgy kiszáradt, úgy kisoványodott, hogy mindenkinek egy olyan (mutatja: ujjnyi) gusacska vót a fenekin. 

BL: Anti bácsi, ’46–’47-ben, tehát a fogságnak a közepétől errefelé javultak egy kicsit a körülmények, jobb volt, vagy ugyanolyan rossz volt?

Ugyan… ugyanolyan (volt), nem változott sohasem. Osztán a láger kiépült. Végül vót egy akkora étkezde, hogy 100-an ettünk egyszerre benne, s a végit kibontották, s színpadot csináltak. Mentünk… he… (elneveti magát), mentünk minden vasárnap délután színházba.

PAM: De a „színészek” a foglyok voltak?

Foglyok, a foglyok, közülünk. Németek es vótak, magyarok es. Román kicsi vót. A németekkel Sztalinrádba’ ők vótak. (A román alakulatok.) Aki fogságba került, nem vót, hova elrakni őköt, a Volgán hajóra rakták; rengetegen, majdnem mind megfagytak, met ott erősen béfagyott a Volga. Lassan folyik erősen. Hát a teherautó ment átal rajta, s nem szakadt bé. Így.

PAM: A telek hogyan teltek? Nagy volt a hideg? Hogy vészelték át?

Hát ott átlagba’ 20 fokon örökké feljel vót. (Mínusz) 36 fokig ki kellett menni dolgozni.

PAM: De adtak meleg ruhát?

Hát az első évbe’ nem vót, csak egy pufajkanadrág, egyéb nem vót. De osztán felőtöztettek: pufajkanadrág, kabát, bőrbunda. Hát engem az csinált vót végelgyengülésbe, a nagy ruha. S a Volgából szedtük ki a fát a jég alól, s akkor vót egy gáter, s oda húztuk fel (a fát) a jégen, s akkor a rámpa magosan vót, s azt fel kellett rakni örökké, a fát a rámpára. Egy hónap alatt 18-an disztrófiások lettünk vót. A’. Hát vót baj elég.

PAM: Hogy gyógyult ki ezekből a betegségekből? Milyen kezelést kapott? Vagy milyen gyógyszert?

Örökké elfelejtem a nevit, egy sárga pirula vót… Há’… hogy mondjam, szégyen es mondani, de… sok fehérnép avval teszi el a gyermeket… Sárga pirula vót. S az gyógyított ki a maláriából. Hát a’ csúf betegség. 10–11 órakor ért el. A téglagyárba’ dolgoztunk, mikor elért. Egyik felől égett a tűz, s a más felől bontottuk ki a téglát, az elégett téglát. Nekidőltem annak a forró falnak, s akkor es így jártam (megrázza magát, a két kezét), így reszkettem, úgyhogy… S minden második nap ért el 11 órakor. No, de fiatal vótam, mindent kibírtam.

PAM: De így, betegen is ki kellett menni dolgozni?

Ki kellett, hogyne, ki kellett. Osztán baleset vót, ilyenkor… ilyen… barakk-kórház vót, orvas es vót. Még, emlékszem, egy magyar orvas es vót ott. Azok jól jártak, met aki meghalt, mindenkit felboncoltak, tanulmányoztak még, jó vót nekik a fogság.

PAM: Sokan meghaltak?

Hát… mindennap… Állí(tólag), én nem láttam, de így hallottam, (hogy) a lágeron kűjjel egy temető es vót valamikor, vót egy nagy sánc ásva, s ahogy haltak meg (a foglyok), oda tették belé, kicsi fődet rea, hogy a kutya ne vegye ki, s úgy, amíg megtőtt. S akkor másik árkot csináltak. Hát az oroszokkal a’ vót, hogy nem bántogattak, sőt pártoltak, csak… nem vót nekik sem (ennivalójuk). Mondom, az orosz (civil)… izélt (kérdezett), hogy nem adom-e el a kenyeret. Ott nyomorúság vót. S ott mán Sztalingrádba’ akkor nemigen vót így civil ember, mind deportált emberek vótak, dolgozni vitték oda őköt. De egy ép ház nem vót! Tiszta rom vót. Még kitalálták vót azt es végül, hogy normára dolgozni. Ha nem csináltuk meg a normát, elvágták a kenyérből 20 deka kenyeret. Ügyeltünk örökké, hogy valahogy (meglegyen a norma), de vót olyan orosz mester, hogy hiába dolgoztunk eleget, úgysem adott százalékot, akkor 20 deka kenyerünk elment. Osztán végül fizetést es adtak, de azt es 100 százalékon feljel. Akkor azt úgy csináltuk, hogy mondjuk, a szakasz(ból) tíz embert fel… százalékot kaptak, s a többiek nem, s mikor fizetés vót, akkor a pénzt elosztottuk annyifelé, amennyien vótunk (elérzékenyül)…
PAM: Mikortól tudták a családdal tartani a kapcsolatot, levelet írni, vagy levelet kapni?

Hát egy darabig nem vót lehetőség, nem vót mire írni. S akkor elhíresztelték, hogy egy fehér papírra írjunk nyugodtan, címezzük el, s eljő. De nem jött el. Osztán ’46-ba’ adtak má’ levelezőlapot. Megvannak! Kihozzam-e?

PAM: Megvannak?

Igen.

PAM: Majd megnézzük. Megnézzük akkor.

De meg vót mondva, tizenöt szónál nem szabadott többet írni. Eleget kérdezték itthon(ról, hogy): hol vagyunk, mit dolgozunk, hogy vagyunk? (elérzékenyül) De ha olyant írt belé valamit, vége vót, nem jött haza a levél. S azét vót olyan kicsi beléírva. Ugye, utánanéztek, jobban mondva, hogy mondták, na…

Aczél István (Antal fia): Cenzúrázták.

Igen. S végigolvasni egy nagy levelet, nem vót idejik nekik sem, s úgy kicsit szabadott csak (írni).

PAM: De a család tudta, hogy fogságba esett?

Dehogy tudta! Két évnél tovább azt sem tudták, hogy élek-e. Hát ugye, mán elszakadtunk Erdélyből, mán ’44 augusztusba’. ’46-ba’ tudtam hírt adni, hogy élek.

BL: Anti bácsi, vasárnap kellett dolgozniuk Sztálingrádban? 

Csak akkor dolgoztunk vasárnap, ha öt vasárnap vót. Met van olyan hónap, hogy öt vasárnap vót, azt az egy vasárnapot le kellett dolgozni. Csak négyet szabadott megengedni.

PAM: Hogy nézett ki egy napjuk? Hánykor keltek? Hogy volt az időbeosztásuk? 

Hát úgy vót, hogy akik kijártunk dolgozni, hét órakor a kaput tették bé, s mindenki ki kellett mán menjen dolgozni. Este négy-öt órakor, mikor, hogy (jöttünk vissza)… Hát… nagy hidegek vótak ott, olyan, hogy… De megszoktuk osztán, őtözet es jó vót, én nem fáztam soha. Úgy csináltam örökké, ha rossz vót a lábbeli, akkor es, azt húztam fel, felvettem a fődről a rosszat, az eldobottat, felhúztam, s rongyocskát kaptam, húztam belé, de a lábam nem fagyott meg. Ott az ember(nek) ügyelni kell magára, met ott nem ügyel senki senkire.

BL: Anti bácsi, milyen volt az ünnep, karácsony vagy húsvét? Volt ilyen?

Hát olyan nem vót. Olyan nem, hát kommunista állam vót mán akkor.

PAM: De nem voltak nehezebbek ezek a napok, amikor tudták, hogy ünnep van, és önök távol vannak a családtól?

A’ nem vót, megszoktuk. Hanem amikor a nagyobb ünnep vót, orosz ünnep, május egy, s nemtom, még mi, akkor örvendettünk: na, most biztos jobb ételt kapunk! (kuncog) (De az étel) még olyan sem vót! Nem mentünk dolgozni, még olyan ételt se adtak.

PAM: A német fogolytársak hogyan viszonyultak a magyarokhoz?

Sehogy! Nem vigyültünk soha essze, pedig egy lágerba’ vótunk. Féltek es tőlünk! Met (elneveti magát) amikor ugye, odakerültünk, egy darabig nem vót, hol étkezni. Vedrek vótak, s a vederbe’ osztották ki, minden szakasznak vót két vedre: egyik másodiknak s egy az elsőnek. Úgy es vót, hogy a németeknek a fejibe vertük a vedret, met erőszakoskodtak. Úgy féltek tőlünk. (kuncog) Osztán van egy másik nemzet még. Ott estek ők Sztalingrádba’ (fogságba), mondom, hogy megfogytak, egy nihányan megmaradtak. Vót egy büntetőszázad, benn a lágerba’, aki valami bűnt csinált, valamivel elfogták, elítélték, s oda bé… Tíz órát dolgoztak, s a láger(ben a) mocskos munkákot nekik adták, ők kellett elvégezzék. 80 százaléka románok vótak, abból a kicsiből. Na, hát melyik nyár vót, nem tudom, elfe(lejtettem), rég vót, elég a’, hogy a barakkokba’ má’ a poloskák uralkodtak. Sok poloska vót. Szép idő vót, egy lepedőnk s egy pokrócunk, a’ vót az ágynemű. Esszerételtem, a fejem alá tettem, a pokrócot alám tettem, s eccer érzem, hogy csuszik a lepedő a fejem alól. Felszököm, hát egy (érthetetlen szó) elfutott. Megüsmertem, hogy ki vót. A mások es mellettünk, körbe’ felebredtek mind. Na, ne búsulj, azt mondja, met, ha még visszajő, adunk neki. Visszajött! Vót pofája, még visszajött, de észrevette, hogy nem aluszunk, osztán nem babrált. Úgyhogy én ott a románsággal… a véleményem megvót, s megvan mai napig. Azt soha el nem felejtem. Hát a’ milyen nemzet, milyen ember, aki a nyomorúságba’ a nyomorú cimboráját meg akarja lopni? Azét, hogy a lepedőt a derekára tekeri, s a kapun menjen ki, s az orosznak el(adja)… Bellérkedték, csak ezétt, ellopta, amit eccer lehetett. Szivaras embert vótam akkor ott, ahogy tudtam, úgy szivaraztam. Eccer gondolom magamba’, hát a mások es a kenyeret eladják dohányétt, mahorkáétt… A’ vót a dohány: mahorka, he (elneveti magát). A kenyér olyan vót, mint itt a kalácsot sütik. Tepsibe sült kalács vót, s kétfelé vágták, s lett négy sarka a kenyérnek, s az szárazabbacska vót. Mindenki ragaszkodott a sarokkenyérhez. Szép sarokkenyerem vót, s gondoltam, eladom, s én es veszek mahorkát az orosztól a kenyérrel. Egy épületbe bémentem, nem vót senki, egy szálkadarabot felszúrtam oda, a hézagba, s felakasztottam a kenyeret. Kiléptem, hogy keresek egy oroszt, aki megveszi a kenyeret. Nem vót senki, de menegettem, s járt a fejem, hogyha valakit kapnék. S hát eccer hallom, (hogy) valaki jő utánam. Nézek hátra, s hát az orosz, a szép kenyerem a kezikbe’. Mondom: E’ honnat van, ez az én kenyerem. Ettől… s jött a román es utána, együtt jöttek az orosszal, met akkor vót a bellérség. Aszongya: Attól az embertől vettem. Román vót az es, ellopta a kenyeremet es… Úgyhogy nekem mondhat akárki akármit a románokról, met én nem hiszek, én megjártam velik.

Benkő Levente  –  Papp Annamária

(folytatjuk)