Jó napot kívánok minden Háromszék újságolvasónak. Egy nem mindennapi, tanulságos történetet szeretnék megosztani önökkel. Ahogy már megszokhatták előző írásaimból, nagyon szeretem Mikóújfalut, mert sok szép emlék, sok vakációs kaland fűz oda. Minden vakációmat ott töltöttem a nagyszüleimnél, és az egészet úgy fogtam fel, mint egy kirándulást, noha minden nap mezei munkával telt, kaszálással, takarással, szénahordással és hasonlókkal. Mind közül két hely volt, ahova szívesen jártam, az egyik az úgynevezett Jószág, ami hála Istennek a mai napig megvan, a másik a Harcsa, ami a falutól egy jó futamodásra, a Hatod-tetőn található.
Ott állt egy terebélyes tölgyfa, vagy ahogy felénk ismerik, cserefa. Mindig megragadott a szépsége, egyedisége, mert ez a fa nem az erdőben élt, hanem a mezőn, a puszta közepén, tiszta egyedül dacolt az időjárással. Gyerekként nem értettem, hogy miképpen került oda, ha nem ültette senki. Nagytatámat kérdeztem, fogathajtás közben annyit válaszolt: ez Isten ajándéka. Sajnos azóta nagyon sok év eltelt, rohant az idő sebesen, mint a patak, és nagytatám már nem él. Rég nem jártam a Harcsán sem, de remélem, hogy ez az emlékezetes fa még ott tündököl, büszkén.
Közben felnőttem és villanyszerelő lettem, de a természet iránti tisztelet és szeretet megmaradt bennem. Örököltem a famegmunkálási szenvedélyt nagyapámtól – aki értett a szekerek, fakerekek javításához, a kádárság is közel állt hozzá –, ezért készítettem egy szalagfűrészt, hogy tudjunk ilyen-olyan faanyagot vágni. És mit ad Isten, egyszer hozott valaki egy nagyon szép cserefa rönköt, hogy vágjuk ki deszkának. Miután megtettük, megkérdezte, mi a munka ára, de én nem kértem pénzt, csak azt mondtam, adjon pár szál deszkát, ha neki is megfelel, és járjon Isten hírével. Így is lett, elosztottuk a deszkát, én bekásztáztam a magamét, és ott száradt jó pár évig az istálló fölött a huzatban.
Egy hétvégén jött egy falusfelem, aki nem messze lakik tőlem, hogy nem-e tudnék segíteni, mert valamiért elment a villanyuk. Vettem a szerszámokat, fel is mentem hozzájuk, kellett valami anyag, ami ötven lejbe került, de sikerült megjavítani, ami elromlott. Akkor ismertem meg a fiát szerelés közben, azaz ismerni ismertük egymást, de addig nem volt közös témánk, úgymond dolgunk egymással. Szóra szó jött, és ekkor alakult ki egy ötvenlejes barátság, ami mára szerintem felér a testvéri szeretettel. Kezdtünk egymáshoz járni, és egy alkalommal mondom ennek a barátnak, aki nem más, mint Papp Róbert: mit szólna, ha a gépeimet, amiket nem használok, felvinnénk hozzá, hogy ő használja, mivel asztalossággal foglalkozik. Felcsillant a szeme és egyből igent mondott. Láttam az arcán, hogy örült a felajánlásnak, annak, hogy megbízom benne.
Egy szombat délután felmentem hozzájuk, hogy nézzem meg, mit csinál, és egyet beszélgessünk, és akkor láttam, hogy ez az ember nem azért tanult az iskolában asztalosságot, hogy legyen papír a kezében, hanem mert szereti, amit csinál. Ahogy álltam ott és néztem a poros arcát, a fűrészporos ruháját, tudtam, hogy ő lesz az, aki nekem azokból a cserefa deszkákból egy asztalt készít. Felkérésemre nem mondott nemet, és hála az Istennek, no meg az elromlott villanynak, aminek hála megismerhettem, elkészült az asztal. Nem tudtam betelni azzal a gyönyörrel, hogy egy kicsi makkból egy asztal tud születni. Van, ki a fában csak a tűz melegét látja, de ez a bútordarab valóban Isten áldása, egy barátság záloga, a ház éke. Köszönet érte, és hála legyen az Istennek, hogy létezik még hozzáértő és elszánt fiatal, aki szereti a szakmáját, és egy olyan tárgyat alkot Isten áldásával, amit generációk sora csodálhat majd meg. Isten áldjon minden mesterembert, kívánom, hogy mindenkit a véletlen ilyen emberrel hozzon össze.
Dobrica Róbert Csoszány, Mikóújfalu
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
