Nem szabad feladni az autonómiatervezetek parlament előtti képviseletének lehetőségét, hanem komoly következetességgel ki kell állni az ezen az úton való érvényesítés mellett – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a szervezet pénteki autonómiafórumán Nagyváradon.
Az Autonómia és megmaradás – Fórum az erdélyi magyar közösségi autonómia szükségességéről és időszerűségéről című fórumon az EMNT elnöke közölte: az EMNT-nek és a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) is ez a meggyőződése, ezért is javasolták Zakariás Zoltánnak, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnökének Székelyföld autonómiastatútumának ismételt előterjesztését.
Vitaindító előadásában Tőkés László meggyőződésének adott hangot, hogy továbbra is a különböző közösségi autonómiák közjogi rendszere biztosíthatja a magyar nemzeti közösség megmaradását és gyarapodását. Emlékeztetett, hogy az EMNT-nek is egyik legfőbb célkitűzése az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatása, melyeknek jelenleg sem a belföldi, sem a nemzetközi viszonyok nem kedveznek. Felidézte, hogy a szervezet 2025. márciusi küldöttgyűlése is megállapította ezen ügy „kritikus állapotát és az azonnali cselekvés szükségességét”, és kijelentette, hogy a nagyváradi fórum új fejezetet próbál nyitni az autonómiaküzdelemben. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács válságba került, és ugyanez mondható el az SZNT autonómia-képviseletéről is” – vélekedett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szervezetek erőfeszítéseket tesznek a kiút megkeresésére, az autonómia ügyének előmozdítására, „az előállt és állandósult válság leküzdésére”. Az önfeladással szemben az a meggyőződés kerekedett felül, hogy az autonómia ügyét nem szabad veszendőbe menni hagyniuk. Januárban döntés született arról, hogy Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselők hatodszor is a parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. „Az RMDSZ nem veszi ki részét belőle. Álláspontjuk szerint csak abban az esetben érdemes újból benyújtani, hogyha román részről hajlandóság mutatkozik a statútum elfogadására” – vázolta a szövetség álláspontját. Ez a hozzáállás beláthatatlan időre tétlenségre kényszerítené az autonómiatanácsokat. Tőkés rámutatott: miközben Romániában az autonómiatörekvések áthatolhatatlannak tűnő totális ellenállásba ütköznek, európai viszonylatban „sem lehet semmi jóra számítani”. Ugyanakkor az erdélyi magyarok megosztottsága és akcióegységének hiánya is akadály.
Járulékos sikerek
Az autonómiatörekvések esélyei változó világunkban című panelbeszélgetésen Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató az autonómiaküzdelem eddigi sikereit és sikertelenségeit vázolta. Kiemelte, utóbbiak is hasznosak voltak, mivel kijelöltek egy „tanösvényt”. A „kollaterális sikerek” között említette a székely zászló közösségi jelképként való elfogadását, valamint a Székelyföld fogalom legitimmé válását is, továbbá, hogy a regionális témát sikerült az európai polgári kezdeményezések szintjére emelni, még ha kevés is az esély az elfogadására. Még ha az eddigi törekvések sikertelenek is voltak, általuk „sikerült a területi status quót fenntartani”. „Mert bár autonómiával nem rendelkezünk, de a területi közigazgatási rendszerünkben léteznek azok a bástyák – itt elsősorban a székely megyékre gondolok –, amelyeknek az elvesztése nagyon fájdalmas és történelmileg rossz kihatású dolog lenne” – fogalmazott. Az autonómia támogatói fordulóponthoz érkeztek: a világrend átalakulása miatt felmerül a kérdés, hogy mi lesz a kisebbségi jogokkal. Az autonómiatörekvéseket ennek ellenére fenn kell tartani, mivel fontos a kontinuitás, de új lépések is kellenek: újra kell gondolni a mozgalmi eszköztárat, és meglátása szerint megújításra szorul a román–magyar párbeszéd is.
Fenntartani a közbeszédben
A moderátori szerepet ellátó Mátis Jenő, az EMNT alelnöke arra kereste a választ, hogy jelenleg mekkora az esélye az autonómiatervezetek elfogadásának.
Zakariás Zoltán a leglényegesebb szempontnak azt nevezte, hogy az autonómiamozgalom képviselői mennyire tudják fenntartani ezt a kérdést a közbeszédben. Egy szerinte téves logika nyert teret, miszerint, ha 35 év alatt nem történt előrelépés a kérdésben, nem kell többet foglalkozni vele. Ők ennek pontosan ennek az ellenkezőjét vallják. Az EMSZ országos választmánya tavaly októberben úgy döntött, kezdeményezi Székelyföld autonómiastatútumának újbóli beterjesztését a parlamentben, valamint a kulturális autonómiatervezetek beterjesztését is. A területi és a kulturális autonómia tervezeteit külön-külön fogják előterjeszteni, hogy „ne gyengítsék” egymás elfogadásának esélyeit. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint el kell végezni az eddigi öt elutasító szakvéleményezés elemzését, majd szembesíteni vele a román közvéleményt, mielőtt még egy újabb születne. Izsák a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezésének elutasítását is részletezte.
Szilágyi Zsolt politológus, az Európai Szabad Szövetség alelnöke, az EMSZ kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés, önkormányzás, az autonómia Erdélyben legitim gondolat, függetlenül attól, hogy az aktuális bukaresti vagy budapesti kormányzat támogatja-e vagy sem. Aláhúzta: az autonómiaharc folytatása Kós Károly örökségének a felvállalása, mely Trianon óta aktuális. A feszültséget nem az autonómiaigény kinyilvánítása okozza, hanem az, hogy a román kormányzat elutasítja a párbeszédet erről. Az autonómia támogatottságát valójában azzal lehetne lemérni, ha referendumot szerveznének a kérdésről.
A fórumon Mozgástér és lehetőségek címmel is zajlott panelbeszélgetés, majd átadták az EMNT Kós Károly-díját. Az erdélyi magyarság, valamint az önrendelkezés eszméjének kitartó képviseletéért járó kitüntetést idén Csóti György, Katona Ádám és Komlóssy József vehette át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.