A magyar kultúra napján Kézdivásárhelyen nem csupán egy ismert előadóművész lépett a közönség elé, hanem egy gondolkodó alkotó, aki ritka őszinteséggel beszélt pályáról, identitásról, emberi felelősségről és a mai nyilvánosság torzító erejéről. Kovács Ákos közönségtalálkozója – amely egy róla készült portréfilm vetítésével egészült ki – messze túlmutatott egy hagyományos beszélgetésen.
Az est moderátora Bartos-Ménessy Kinga volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta: a cél az, hogy a közönség „valami pluszt” vigyen haza az estéről. A színpadon helyet foglalt Hábermann Jenő Balázs Béla-díjas filmproducer, Kriskó László rendező és Kovács Ákos előadóművész.
Erdély mint kezdet
Ákos az est elején arról beszélt, miért éppen Erdélyből indul a vetítés- és beszélgetéssorozat. „Kaptunk egy meghívást a mai napra, és megtisztelő az, hogy a magyar kultúra napján lehetünk itt. A szervezők ötlete volt, hogy itt kezdjük ezt a sorozatot. Talán azért, mert tetszett nekik ez a szóvicc: Kézdi – kezdi.” (A következő hét napban hét várost látogattak meg Erdélyben és a Partiumban.)
Ákos szerint azonban a jelenlét oka ennél mélyebb: „Természetesen nagyon csábító volt az a hatalmas gázsi, amiért ide jöttem” – jegyezte meg tréfásan, majd komolyra fordítva a szót hozzátette: „Nem ezért vagyunk itt. Hanem azért, mert van egy közös hazánk: ez az anyanyelv. Jó találkozni azokkal az emberekkel, akik ránk szánják az idejüket, akiknek fontos az, hogy emberi szó legyen közöttünk.”
A személyesség nem képernyőn születik
Ákos hosszabban beszélt arról, hogy a mai, mediatizált világ milyen hamis közelségérzetet kelt. „Egy mediatizált világban élünk, ahol ilyen vagy olyan okból híres emberek képernyőkről szólnak hozzánk, és akkor talán megvan az az illúziónk, hogy ez is személyes. De ez csak az illúzió. Személyessé valami akkor tud válni, ha személyes a találkozás.” Szerinte éppen ezért van létjogosultságuk az ilyen esteknek: nem rajongásról, hanem párbeszédről szólnak.
Hábermann Jenő producer felidézte, miként indult a közös munka. Egy koncertszünetben találkoztak először, ahol kiderült, hogy Ákos nemcsak dalszövegeket, hanem novellákat is ír. „Mondtam neki: Ákoskám, küldj át párat. És megérkezett egy szinopszis-novella, benne a Taxis című írás. Azonnal megfogott.” Ebből született meg a Magunkra maradtunk című rövidfilm, amelyet Ákos rendezett, és amely számos díjat nyert. A producer szerint itt vált nyilvánvalóvá, hogy Ákos nem kívülállóként közelít a filmhez: „Úgy rendezett, mintha egész életében ezt csinálta volna. A filmszakmában nehéz befogadni külsősöket, de a forgatáson olyan légkör volt, hogy még azok a részlegvezetők is ott maradtak, akiknek semmi dolguk nem lett volna.”
Tudás, empátia, emberség
Hábermann Jenő szerint azonban nem pusztán szakmai kvalitásokról van szó. „Engem lenyűgözött az a műveltség, az a filmes tudás, amellyel Ákos rendelkezik. Tarkovszkijt idéz, Szindbád-monológokat fejből mond. De mindez kevés lenne, ha nem lenne mögötte egy nagyon mély humánum” – mondta, majd több személyes történetet is megosztott, amelyek számára ezt bizonyították. Egy mozi vetítésén egy kerekesszékes fiatalembert látott kabátban, sálban ülni. „Ákos belépett, azonnal odament hozzá, segített kibújni a kabátból. Én ott álltam, és szégyelltem magam, mert nekem ez nem jutott eszembe.” Egy másik alkalommal egy egyszerűen öltözött nő szólította meg ebéd közben, erre „Ákos letette a villát, felállt, és azt mondta: tessék parancsolni. Majd megkérdezte: jön a koncertre? És amikor a nő azt mondta, hogy nem tud jegyet venni, azt válaszolta: velem jön, és együtt bemegyünk.”
A producer szerint ezek az élmények vezettek oda, hogy megszülessen a portréfilm gondolata. „Én ilyeneket nagyon sokat tudnék mondani, és akkor ezek mindig összeállnak a fejemben, hogy ilyen elképesztő műveltség, szakmai tudás, tehetség stb., emberi hozzáállás – és akkor olyanokat írtak róla időnként bizonyos névtelen, arctalan emberek, ami egyszerűen felháborító. A feleségemnek többször mondtam, amikor valakire mondott valamit: anyám, nincs igazad. Akkor azt mondta, hogy mellé állsz, nem? Mondom, remélem, nem mellé állok, hanem az igazság mellé. És ezt késztetett arra, hogy nem létezik, hogy Ákost ne mutassuk be, és hogyha csak 5–10–20 embert megnyerünk, akkor már rendben vagyunk” – magyarázta Hábermann Jenő.
Kriskó László rendező elmondta: bár negyven éve dolgozik a szakmában, Ákossal korábban soha nem készített közös munkát. „A magyar popzenében szinte mindenkivel dolgoztam, aki élt és mozgott – egy emberrel nem: Ákossal.” Ezért az életművet szinte elölről kellett megismernie, ami végül előnynek bizonyult.
Ákos őszintén beszélt arról, miért mondott először nemet. „Nem álszerénység volt. Egyszerűen úgy éreztem, hogy életrajzi filmet lezárt sorsokról szokás készíteni. Tehát az az ember, aki úgy érzi, hogy a sorsa még formálódik és aktív, megy előre, úgy gondolja, hogy egy nem lezárt fejezetről talán nem illendő, nem szabadna filmet készíteni. Bevallom utólag – lehet, hogy ez egy hiú dolog –: a közönség visszajelzései nyomán ezt át kell értékelni, és igazat kell adnom neki. És így elkészült ez a film, amit én az alapötlettől elleneztem” – mondotta Ákos.
A rajongás negatív szó
A beszélgetés egyik legfontosabb gondolati ívét Ákos sztárságról alkotott véleménye adta. „Volt egy interjúm 1998-ban, amelynek az volt a címe: A sztár nem azonos velem. Mondjanak még egy sztárt, aki ezt leveti magáról.” Szerinte a rajongás emberfeletti lényt teremt, amibe eleve bele van kódolva a csalódás. „Ha emberfelettinek tartanak, nem tudok azonosulni vele. Ha ember alatti lénynek, az taszít. Mert ember vagyok.”
Ákos hosszabban beszélt a kész vélemények veszélyéről. „A befogadás meló. Időt, energiát, figyelmet igényel. De megszoktuk, hogy nem szánunk rá energiát, hanem elfogadjuk a kész, gyakran manipulatív ostobaságot.” Egy idegsebész barátját idézve hozzátette: az agy energiát spórol, ezért választjuk a könnyebb utat. De szerinte ez vezet a félreértésekhez, belső konfliktusokhoz – végső soron háborúkhoz is. „Minden háború, amely körülöttünk zajlik, belső küzdelmekre vezethető vissza. Ezt most nem valami ócska bölcselkedésnek szánom, mert nem én találtam ki, én is tanulom. De remélem, mindenki érzi, hogy jó szándék vezet, amikor ezt elmondom. Tehát én nem tudok azonosulni rólam kialakult képekkel. Soha nem is leszek ezekkel azonos. Nem kell megfelelni semmilyen elvárásnak, a Jóistenén kívül. Kicsit a feleségem is bele szokott szólni... Magyarul csak annyit, hogy egy emberléptékű életet szeretnék élni” – mondotta az előadóművész.
Ákos nem rombol, hanem épít
A kézdivásárhelyi közönségtalálkozó folytatásában a hangsúly egyre inkább az alkotás mélyebb rétegeire, a film belső logikájára és azokra a személyes döntésekre helyeződött, amelyek nélkül a portréfilm soha nem születhetett volna meg. A beszélgetés ekkorra már messze eltávolodott a hagyományos „filmismertetés” műfajától és egy nyílt, gondolkodó párbeszéddé vált emberről, családról, közösségről és felelősségről.
Hábermann Jenő újra hangsúlyozta: számára ez a film különleges helyet foglal el az életművében. „Nagyon sok filmet készítettem. Mindegyiknél ott volt bennem a szorongás, hogy vajon el kellett-e készíteni. Ennél ilyen nem volt. Egy pillanatig sem. Csak az öröm volt.” Majd egyértelműen megfogalmazta, mit lát Ákosban alkotóként és emberként: „Ákos nem rombol. Nem szétver dolgokat. Nem cinikus. Ő épít. Gondolatokat, kapcsolatokat, hidakat emberek között. Ez ma nagyon ritka.”
Ménessy Kinga megfigyelése – miszerint a közönség szinte folytonosságként érzékeli Ákos önálló filmjét és a portréfilmet – fontos kérdést nyitott meg: mennyire tudatos ez az egymásba fonódás? Kriskó László válasza határozott volt: „Nem létezik véletlen ebben a filmben. Se kép, se hang, se vágás. Minden reagál valamire.” A rendező hangsúlyozta: nem illusztrálni akart, hanem párbeszédet folytatni Ákos gondolkodásával. „A zenéire, a novelláira, a filmjeire reagáltam. Ezekből állt össze egy belső ritmus, amely végigviszi a filmet.”
Kriskó László részletesebben is kitért a Tarkovszkij-utalásokra, amelyek nem puszta filmes idézetek, hanem gondolkodásmódbeli kapcsolódások. „Nem konkrét hommage-okat akartam. Inkább azt a lassú, figyelmes jelenlétet, amit Tarkovszkij filmjeiben érzek.”
Kriskó László kifejtette: a portréfilmben semmi sincs véletlenül. „Az összes benne lévő kép és gondolat valami nyomán keletkezett. Én mint alkotó próbáltam reagálni azokra a benyomásokra, amit láttam Ákos munkáiból, hallottam a zenéiből, olvastam a novelláiban. Tehát mindenre próbáltam reagálni, és kialakítani egy saját véleményt. És igen, tehát a film nyitóképe reagál Ákos filmjére. De egyben reagál Tarkovszkijra is, hiszen tudjuk azt, hogy Ákos pedig Andrej Tarkovszkijra reagált. Van az utolsó kép, amely a stáblista alatt megy, és egy fáról igazítunk le, ahol a főhős ül a fa alatt, ez is egy Tarkovszkij-idézet gyakorlatilag. És tudni kell azt, hogy Ákosnak az egyik kedvenc rendezője Tarkovszkij, és ezért kerestem ezeket a gondolatokat is, ahol reagálhatunk ezekre a dolgokra. Úgyhogy igen, ez folyamatosan át- és átszövi a képi világot, azt a fajta gondolkodást, amelyet Ákosból meg lehetett érezni” – magyarázta.
Ákos ehhez kapcsolódva személyes élményt osztott meg: „Én ezekkel a filmekkel nőttem föl. Nem intellektuális gyakorlat volt, hanem élmény. Ezek valahol bennem maradtak.”
A film első találkozása a közönséggel
Ákos hosszan időzött annál az élménynél, amikor először látta egyben a filmet. „A közönség között ültem az Urániában Budapesten. És a közönségi jelenlét fölemelte ezt a filmet, teljesen máshová került attól, hogy emberek nézték. Ezt nem tudom értelmesebben elmondani, hogy egy poénnál, amelyet talán nem is poénnak szánt az ember, fölnevetnek az emberek. Vagy bizonyos jeleneteknél sűrűsödik a csönd a vetítőteremben. Vagy olyat is láttam, hogy könnyes volt a tekintet a film után. Szóval egészen rendkívül élményekben volt részem. És az, hogy együtt érezhettem a többiekkel. Most ezt ne úgy képzeljünk, hogy bevonultam vörös szőnyegen és a nagyságos popómat letettem egy székre, hanem belopóztam, amikor már ment a vetítés, és akkor elhelyezkedtem. Nem kívánom én azt, hogy az én jelenlétemet mindig érzékeljék, jobb, ha a filmet nézik. És addig is a filmre koncentrálhatnak az emberek. Ugye, az úgynevezett hírességnek vannak ilyen örömei és átkai, de a lényeg az, hogy valami egészen elképesztő élmény volt. Tehát elszoktunk valahogy – pont itt mondom, ahol közösségben vagyunk – a közösségi élményektől. Minden tévéműsort megismételnek, a koncertre se kell elmenni, majd leadják HD-ben. Az, hogy ott vagyunk, egymás terén, egy más reakciót jelez be. Alapvetően közösségi lények vagyunk. Elszoktunk attól, ami egyébként az emberlétnek az elkerülhetetlen velejárója: együtt lenni. Van egy színházi előadás, vannak színész barátaim, akiknek az előadásait sokszor megnéztem, és nem volt két egyforma. Mert a közönségtől legalább annyira függ annak az előadásnak a percepciója az adott estén, mint a játszóknak. És ezt a koncerten is megtapasztalja az ember. A dalsorrendet vagy műsort, vagy dramaturgiai ívet, amelyet mi egy íróasztal mellett kitalálunk, a közönséggel próbáljuk ki. És a közönség visszajelzéséből rengeteget lehet tanulni. Az előadást ünneppé, eseménnyé mindig a közönség teszi” – magyarázta.
A család mint ellenpont
A beszélgetés egyik legintimebb része akkor következett, amikor szóba került a család szerepe a filmben. Ákos határozottan fogalmazott: „Én nem csinálok a gyerekeimből közszereplőt. Ezt nagyon tudatosan döntöttük el.” Felidézte a kaotikus vasárnapi reggelit, ahol a portréfilm gondolata szinte elveszett a hétköznapi zajban. „Ott ül négy gyerek, mindenki a saját életét éli, és te megpróbálsz bedobni egy ilyen mondatot: lesz egy portréfilm apáról. Ez nem így működik.” Ákos szerint a felesége megszólalása nélkül a film félkarú maradt volna. „Azt mondta: Ákos mindig azt mondja, hogy neki a család a legfontosabb… és itt van a három pont.” Ez a kimondatlan mondat szerinte mindent elmond. „Ebben benne van a szeretet, a kritika, az igazság és az erő. És benne van az is, amit egy nő csendben hordoz.”
Kriskó László megerősítette: rendezőként ez volt az egyik legnehezebb, ugyanakkor legfontosabb döntés. „Ha ez nincs benne, a film nem igaz.” A visszajelzések – mind nézői, mind szakmai oldalról – egyértelműek voltak. Kriskó László így fogalmazott: „Sikerült bemutatni egy embert. Nem egy ikont, nem egy szimbólumot.” Hábermann Jenő egy személyes történettel erősítette meg ezt: „Egy barátom, aki kifejezetten nem szerette Ákost, a vetítés után odajött, és azt mondta: tévedtem.”
„Ember maradj”: nem lezárás, hanem iránytű
A film címe körüli hosszú út is beszédes volt. Több tucat variáció után tértek vissza ahhoz, ami a legletisztultabb. „Ez nem pont a végén” – mondta Hábermann. „Ez egy felszólítás. És egy ígéret.” Ákos ehhez hozzátette: „Én erről beszélek évtizedek óta. Hogy próbáljunk meg emberként egymásra nézni.”
A kézdivásárhelyi közönségtalálkozó végére világossá vált: a portréfilm nem lezárása egy életútnak, hanem pillanatfelvétel egy folyamatosan alakuló sorsról. Egy estéről, ahol a sztárság helyett a figyelem, a közösség és az emberi lépték került a középpontba. És ahol egy mondat újra és újra visszhangzott – kimondva vagy kimondatlanul: Ember maradj.
Ákos szerint egész pályájának lényege ez: „Ha nem emberként tekintünk egymásra, baj lesz. Rajongásból csalódás, meg nem értésből gyűlölet, abból pedig háború.” A kézdivásárhelyi közönségtalálkozó végül nem egy sztár estje volt, hanem egy gondolkodó emberé, aki arra hívta hallgatóit: lassítsanak, figyeljenek és merjenek valóban befogadni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
