Új szakaszához érkezett a sepsiszetgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban zajló, előkészítő osztályosoknak szóló Aranyfonál program, melynek célja a könyvtárba járás és az olvasás népszerűsítése a kisdiákok körében. Idén immár negyedik alkalommal szervezték meg a programot, melynek mostani szakasza januártól májusig tart, és minden fiatal érdeklődőt szeretettel várnak a könyvtár munkatársai. A kezdeményezésről Szilágyi-Nagy Imola könyvtáros számolt be lapunknak.
A négy éve zajló Aranyfonál program korábban két részből állt: egyrészt a nulladikosoknak szóló, olvasást népszerűsítő programból, mely Kolumbán Melinda kezdeményezésére és vezetésével valósult meg, másrészt egy családi olvasójátékból, melyet Hollanda Andrea és Nagy-Bákai Réka vezetett, de tavaly véget ért.
A diákoknak szóló program Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Communitas Alapítvány támogatásával működik. A könyvtár munkatársai eljuttatnak egy szórólapot minden előkészítő osztályos diákhoz, amellyel ingyen beiratkozhatnak a könyvtárba. A szórólap egyik oldala az olvasásról, a másik a kölcsönzésről szól. Az olvasás oldalon 21 vagy annál is több karika van – mert állítólag ennyiszer kell egy tevékenységet megismételni ahhoz, hogy szokássá váljék –, melyeket a diákok bejelölhetnek azokon a napokon, amikor felolvasnak nekik a szüleik vagy nagyobb testvéreik. A kölcsönzés oldalon két időszakban gyűjthettek-gyűjthetnek könyvtári pecséteket a kisdiákok: aki mostantól május 31-ig négyszer kölcsönöz, sorsoláson vesz részt és könyvjutalomban részesülhet. A decemberben zárult első szakasz sorsolásán nyolcvan gyerek nyert könyvet. A lapnak ugyanezen az oldalán könyvajánló is van: több értékes kötetet ajánlanak ennek a korosztálynak, melyek közül bármelyiket vagy más könyveket is kölcsönözhetnek. Szeretettel várják őket és szüleiket a könyvtár gyerekrészlegén vagy a Sport utcában működő fiókkönyvtárban.
Szilágyi-Nagy Imola lapunknak elmondta: ősszel a város 11 iskolájában 26 osztályban 575 tanuló kezdte el a nulladik osztályt, és mindegyiküket szeretnék megszólítani az Aranyfonállal. Hangsúlyozta: aki elveszítette a lapocskáját, de részt venne a játékban, nyugodtan kérheti, és adnak neki egy újabb nyomtatványt a könyvtárban. Mint mondta, évről évre egyre nehezebb megszólítani a szülőket a gyermekek által is. „Volt olyan osztály, ahol egyetlen gyerek jelentkezett, amikor megkérdeztem, hogy este kinek szoktak mesét olvasni, de olyan gyerek is volt, aki azt mondta, hogy az apukája eldobta a papírt, amit küldtünk. Szerintem nagy szükség van ilyen programokra ebben a digitálismédia-központú világban. Az Aranyfonál a város összes előkészítős diákját érinti, magyar és román gyerekeket egyaránt” – mondta el lapunknak a program jelenlegi koordinátora.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.