Papp Annamária (PAM): Anti bácsi, Sztálingrádban, ott milyen barakkokban laktak? Azok is fabarakkok voltak? Mekkorák voltak?
Az akkora vót, hogy 300-an vótunk benne. (A tetőzet) szarvazata le vót borogatva akármilyen mocsok deszkákkal, s nádat tettek még rea, s le vót fődelve. Úgyhogy cserép nem törött el, met főd vót a cserép. 

PAM: És bent priccsek voltak?
Hát priccsek, biza.

PAM: Több sor priccs volt?
Az oszlopok köz(ött)… Met az oszlopokon vót a szarvazat, s egy(-egy) ilyen oszlop között négyen aludtunk. Akkoracska vót a hely, hogy csak ódalba’ tudtunk alunni, csak egy tudott hanyotán alunni. Na, mindegy. Tavasszal künn mán a hangyák jártak a porba’, benn még akkor es csepegett (a hólé), bokáig jártunk sárba’. Na, hát… avval nem es törődött senki, a belivel törődött mindenki. Éhesek vótunk.

PAM: De mivel fűtötték ki télen, a hidegben? Mivel fűtötték ki a barakkot?
Loptuk a munkahelyről a deszkadarabokot. Még azt es nem engedték, megkutattak, mikor jöttünk ki a gyárból. Akkora rakás fát gyüttöttünk örökké nekik, de örökké annyi maradt (amennyi kellett nekünk). 

PAM: De volt valamilyen tűzhely ott, a barakkban?
Hát mindenki osztán, minden szakasz magának kályhát épített. A két véginél vót két nagy kályha, de a’ nem melegítette ki. Hát ott az ajtó feszt csattogott, annyi ember, örökké hol jöttek, hol mentek.

PAM: És a vécézést hol oldották meg?
Jaj, ügyeltek rea. Ha megtalálta fogni, hogy künn valamit csinált, baj vót, megbüntettek. El kellett futni a vécére, s ott. De vót… Előre nem vót véce sem, hanem vót egy nagy gödör, fosznideszkával le vót padolva, lekeresztezve, minden deszka között vót egy lik, s ott csináltuk a nagy bajt.

PAM: De ez ott volt a barakk mellett, vagy hol volt?
Hát a lágerba’ vót. A láger területén.

PAM: És akkor volt külön egy étkezde, ahol ettek? 
Vót osztán, de mondom, előre viderbe’ hordtuk ki. Hát akkor vót (étkezde) utojára, má’ ’47 végin, s ’48-ba’. Zenekarunk vót! Színház, színészeink vótak. Vót egy fúvószenekar, rezesbanda, s akkor vót egy vonós, cigánzene. Vót egy kolozsvári, a’ vót a prímás, Kolozsváron nagy mozsikás vót…

Benkő Levente (BL): És vasárnaponként előadások voltak…
Igen.

BL: Olyankor a zenekar zenélt, s a színdarabot játszották?
Hát színdarabot játszottak örökké. Örökké…

PAM: De Anti bácsi benne volt valamelyikben?
Dehogy vótam, nem vótam. Közönség, nézőközönségbe’ vótam, he… (kicsit elneveti magát). Csak a káposztaleves nem szűnt meg, az örökké a’ vót. S nem es olyan káposztát ettünk, mint itt. ’an nagy lapik vótak, s a’ vót megdarálva… Milyen az ember, csakugyan… Vót egy nagy szacskavágó, fel vót állítva ősszel, s azokot a káposztalapikot oda hántuk belé, esszedarálta, s abba a nagy betongödörbe ment belé. Nyóc-tíz ember benne vót, tapodta, s rendezte belől, úgy es vót, hogy a baja… úgy mondva, na, peselhetnék vót, nem húzták ki, oda belécsinált. Úgy es vót, hogy belé es csinálta a nagydolgát es… Olyan ételeket ettünk…

PAM: S reggelre mit kaptak? 
Amit délbe’ adtak, azt. Levest, örökké leves vót, reggel es, valami levesfiéle vót örökké, valami híg dolog. Este pedig egy darabig adtak (egy) csapott evőkanál cukrot. Osztán avval es kezdtek vót bellérkedni az emberek: a cukrot eladta szivarkáétt, mahorkacskáétt. Osztán elfordították: teát főztek, s abba tették belé. Úgyhogy akármilyen leves vót, utána vót egy csésze tea. Kenyeret pedig… fel vót porciózva, úgy ügyeltek arra es, hogy mikor jöttünk ki az étkezdéről, az ajtó között vót két (felvigyázó)… hogy közülünk vót-e vagy oroszoktól, nem tudom, má’ rég vót, ugye, elfelejtettem, megkutattak, s ha a kenyért nem ette meg bent az étellel, visszakűtték, s meg kellett egye a kenyeret. Hát tudták ők es, hogy egyéb táplálék nincsen, csak az a kenyér.

PAM: Volt meleg víz? Szappan, tisztálkodási eszközök?
Minden szombaton megindult a feredő, százával mentünk feredni, tartott hétfő reggelig, éjjel-nappal ment a fürdés. A feredő előtt (a) ruhákot essze kellett kötözni, vót egy nagy fertőtlenítő, oda bé kellett aggatni, s úgy mentünk bé a fürdőbe. S osztán ott addig kellett várni, míg a fertőtlenítő működött, akkor szépen kiaggattuk a ruhákot, cédula vót minden ruhára szerelve, s (különben is) üsmertük mán a ruhát es, s osztán úgy őtöztünk fel. Nem számított, hogy éjjel két órakor vót, menni kellett feredni, bé vótunk osztva, s menni kellett.

Aczél Antal (a bal szélen) a felsőbányai laktanyában, 1944-ben

PAM: Anti bácsi, mi volt a legnehezebb ez idő alatt?
Hát… a legnehezebb… minden nap nehéz vót, me’ dolgozni kellett. Akármilyen idő vót, 36 fok hidegig ki kellett menni dolgozni. S akkor a Mari néni, az öregasszon (elérzékenyül), ott állott, nem engedett ki senkit sem, vissza kellett menni. A’ vót a divat minden embernél, (hogy) a barakkba békerültünk, azonnal levetkeztünk, búttunk bé. Met én itthon es tapasztaltam, vagy még jobban tapasztaltam: ha az ember ruháson lefekszik, megfázik. De ha azt a ruhadarabot leveszi magáról, s bétakarozik, nem fázik meg. Na, s így. Osztán végül, utojára, a gyár építtetett magánházakot, családi házakot. Vót egy szoba, egy konyha, s egy ilyen előszobacska valami, ne. S odakerültem ló mellé, met olyan helyt vót az az építkezés, hogy olyan mart vót, hogy (ha) egy csepp fagy vót, az autó nem tudta megjárni. Domb vót. S szerencsére ló mellé kerültem. Vót öt ló, s öt kocsis. Mü osztán, nem számított, hogy milyen deszka vagy milyen fa, törtük essze, s a deszkát (vittük tüzelőnek)… Mü kötelezve vótunk, hogy minden délbe’ a lovakot es le kell hajtani az istállóba, hogy egyenek azok es. S az építkezés úgy ment, hogy az utcák el vótak kezd(ve), s örökké tódtuk. Amikor lejárt ez a tódás, kezdtek egy másikot. S én a lóval, bizon’ sok mindent csináltam, a ló tartott engem. Ahol dolgoztunk, azok a házak bé vótak mindegyik kerítve, vót egy kicsi kertecske, oda béhántam a fadarabokot, onnat (egy) pillanatra a sok tüzelőanyagot béhántam (a szekérbe), s úgy csinált mindegy(ik), mind az ötön úgy csináltunk. S így minden nap valami… vajegy darabka kenyér, vajegy tángyérka leves pluszba jött. S így megmene(kültem)… lehet, hogy nem bírtam vóna úgyse ki, le vótam mán gyengülve. S így még erősebb vótam, mint a többi, többet ettem, mint a többiek. S így ’48-ba’ kerültem haza.

PAM: Nem tetszett gondolni arra, hogy megszökik? Vagy ilyen lehetőség nem volt…
Jaj, hát ott megszökni nem vót (lehetőség). De halálra soha nem gondoltam. Soha, de sohase. S élek.

BL: ’48-ban hazajött. Ez hogy volt, a hazajövetel?
Hát csak marhavagonba’ jöttünk, de az egész szerelvényen egy orosz jött, átadott. Foksánba’ a láger megvót még, kétfelé vót osztva, a fele vót román láger, s a más fele vót orosz láger. Bévittek az orosz lágerba, s a románok átalvettek, osztán ők engedtek vót haza. Kaptunk végkielégítést 200 lejt (nevet), de nem ilyen értéke vót akkor a 200 lejnek. Olyan kicsike, ződ 100 lejesek vótak, magik nem érték, lehet. De hát olyan értéke vót, hogy amikor a vonatra kerültem, éjjel jöttünk Brassó felé, vekniket árult valaki, megvettem egy veknit, 40 lejt vót egy vekni (nevet), na, akkor sok nem maradt.

BL: Zaboláról hányan voltak fogságban?
Zaboláról nem vót senki ott (Sztálingrádban). Vót egy szörcsei… jobban mondva kettő, de az egyik ott maradt, amikor mü eljöttünk. Met vót egy kicsike román láger, s elcsapták őköt, haza kellett jöjjenek. De annyian vótak, hogy a szerelvén’ nem tőtt vóna ki, s münköt, erdélyi magyarokot, 140-en oda vittek a román lágerkába, egy hét múlva vagonéroztak, s úgy jöttünk vót haza. A többiek ősszel jöttek haza, s mü hazajöttünk májusba’.’48-ba’, úgy. ’43-ba’ elmentem, s ’48-ba’ hazajöttem (elcsuklik a hangja).

PAM: De jó, hogy még mindig itt van.
Menye, Aczél Istvánné Kelemen Lenke: Ezt mondtam neki! A tegnap reggel mondja, hogy neki nem ér semmit… Oda mondjam-e?

BL: Lehet mondani, nyugodtan.
Aczél Istvánné Kelemen Lenke: 
…hogy az élete nem ér semmit, ő a kapun nem tud kimenni. Mondom, de minden reggel felkel, hátramegy, kimegy, felöltözik… Hát 98 évesen… Minden este tetőtől talpig lemosdik a tálba’.

Aczél Antal: Hát ugye, nem kellett mossanak utánam… fenekemet még nem kellett mosni… Még rendbe’ tudom tartani magam. (A) szalonnát apróra vágom, megsütöm, egy cseppet félreteszem, lehűl, két tojást reaütök, s az a reggelim. Én azt mondom, hogy az táplál. Úgy es van, hogy ezt megeszem reggel, este le vagyok feküve, s akkor jut eszembe: jaj, hát még nem es ebédeltem, s nem es vacsoráltam… Nem vagyok éhes soha.

Fia, Aczél István: A könyve (vezetői jogosítványa) le van járva, s még hordozza magával…

PAM: Anti bácsi, Foksányból, amikor elindultak haza, egyedül jött?
Hát nem egyedül vótam. Például vót egy szörcsei, akkor vót egy kézdivásárhelyi borbély, a’ vót a mestersége, s akkor vót egy szentkatolnai. Hát ki hova… hova ment haza, ki kivel tudott, (mert) elcsaptak. De úgy féltünk! Az állomáson, mikor kivittek Foksánba’ az állomásra a lágerból… jaj, nehogy félre menj, jaj, ne menj oda, met meglátnak, visszavisznek! (nevet) Belénk rögződött vót a félsz. Nem vót rossz bánás, méges féltünk.

Aczél Antal levele édesapjához 1946. november 18-án

PAM: Tetszik-e emlékezni, hogy Foksányban hol volt a láger? Milyen helyen volt a láger?
Én tudom, s jártam es arrafelé, me’ soferkodtam. Kitanóltam vót, s itt a kollektívbe sofer vótam vaj 25 évig.

PAM: Most is meg tudná mutatni, hogy hol volt a láger?
Én meg tudnám mutatni, met most blokkok vannak (a helyén). A láger feloszlott, s blokkok vannak építve (a helyén). 

PAM: Milyen részen volt, a mostani állomás épületétől messze?
Hát azon az úton vót, ahol mentek Buzó felé, azon az úton vót. S azon az úton el lehetett menni Kostancára. Kostancára sokat jártam, met sok juh vót itt, a kollektívbe’, s hordtuk oda, Kostancára a bárányokot, rakták hajóra, s vitték oda, Ázsiába bé.

PAM: És ez a hely kerítéssel körbe volt véve?
Hát hogyne. Hát ott, Sztalingrádba’ es tudták, hogy nem tudunk megszökni, de (mégis) úgy bé vótunk kertelve, hogy… Vót egy magos drótkert, akkor egy négy meter köz belőlfelől felásva, elgereblyélve, hogy a nyom látszoljék, ha valaki belélépik. Akkor vót drótból csinálva… olyan 8-as forma vót, s azt kihúzták, s lett négy karika benne, úgyhogy ott nem tudtunk vóna keresztülmenni. De hát a munkahelyről el tudtuk vóna lopni magunkot, de hiába, onnat hazajőni nem lehetett.

BL: Mikor jött haza ’48-ban, melyik hónapban volt, emlékszik?  
Május 14-én, akkor értem haza. Osztán megvót a nagy hiba itt: akkor a nagy szárazság vót. Apámék mindenből kiferedtek, jobban mondva, csak apám, az anyám meghalt 47 éves korába’, árván nőttünk fel. Vót egy leánytestvérem. Ketten vótunk.

PAM: És az édesanyja már meg volt halva…
Hát a’… ’37-be’ meghalt… Tízéves vótam, árván maradtam.

BL: És amikor belépett a házba, s meglátták, mi volt akkor?
Hát mi vót… Meglepetés. Pünkösd nagyhete vót. A templomnál, a váron kűjjel, ott a fehérnépek ott vótak. Én senkihez nem szóltam, nem tudtam beszélgetni… (elérzékenyül) Mikor a nagyútról feltértem ide, há’ látom, (hogy) jő egy fiatalember egy fiatal leánnyal. S mikor közeledek, há’ húgom… (elérzékenyül) Nem szóltam semmit, met én a kert mellett az ösvenyen jöttem, s ők az úton vótak, mikor odáig értek, eleibe léptem, he-he (elneveti magát)… Meglepődött…

PAM: Megismerték?
Megüsmert… Jöttem haza… nem ez a ház vót, egy másik ház vót. Apám egy kicsi kutyakölyökkel jáccadozott (nevet)… szinte meg es ijedt, hogy én hazaértem… Jaj… Nem vót virágos életem… Mikor hazajöttem, semmi sem vót. Zsendelyes ház vót, (a tetőzete) tiszta lik vót, essett bé az esső, ha essett, féltünk az essőtől. A csűrnek teteje nem vót, le vót rothadva, marhaféle, disznóféle… Vót vagy hat tyúk, egyéb semmi nem vót. Elgondoltam én, most mi lesz velem, hogy lesz legalább az ételem? 

BL: Miután hazajött, mivel foglalkozott, gazdálkodott, aztán jött a kollektív időszak?
Gazdálkodni ott vót, hogy nem vót mivel… Nem vót semmi… Hát mivel (foglalkoztam)? Osztán az Isten megsegített, dolgoztam itt es, ott es. Vót Páván egy vállalkozó, Némethi Gyulának hítták, utakot reperált, utat csinált az erdőn. Akkor Kásinból fel Ojtoz felé vasutat nyújtottak, a sodronyt azután csinálták meg, s azokkal dolgoztam. Osztán annak es vége lett, met ősz lett, lefagyott minden, osztán úgy kerültem vót Codleára (Feketehalomba). Egy deszka… bikfagyár vót, úgyhogy izé es vót… gőzlő. Azt kellett örökké rakjuk. Egy kamarába bément vagy 38 köbméter deszka. Ott vót baj elég. Nem es jártam haza, hát örökké abból es kűttem örökké ezeknek, 4000 lejt kaptam, fizetést, 4400 lejt. Hogy milyen pénz vót, má’ rég vót, nem tudom, elfelejtettem. Még apám izélt, hogy nem elég az az 1000 lej, hogy kűdjek többet, de hát nekem es élni kellett. Nem főztek, meg kellett venni az ételt.

Aczél Antal adatlapja a szovjet fogságban

BL: És Feketehalomból mikor jött haza ide, a kollektívbe?
Az úgy történt, hogy a feketehalmi gyár megállott, elhelyeztek Brassóba. Ott vót egy gyár megint, egy ilyen deszkagyár. Amelyik (út) ment az autógyár felé, (a) bukuresti út, pont az eltérőnél (volt) egy deszkagyár, oda helyeztek, ha lett vóna hely. De közbe’ húgom es férjhez ment, az öreg egyedül maradt, haza kellett jöjjek. Vége lett a pénzkeresetnek. Osztán Tamásfalváról adtak vót két bornyúcskát, hathetes szopóbornyút, osztán megnőttek, s így lett tovább a gazdaság. Na. Osztán fát szereltem, s a csűrt helyreszereltük, s a marhacskákkal mán erdőlgettem, ha olyan fát kaptam, zsendely lett belőle. Csináltam a zsendelyt, met itt a szomszédba Feren’ bácsi foglalkozott vele, vót minden szerszám, s ha olyan vót a fa, hasítottam ki, zsendelyt csináltam. Úgyhogy szinte újrafedtem a házat zsendellyel (nevet). Osztán ’52-be’ aszonta apám – me’ ketten maradtunk, húgom elment –: Én többet veled nem foglalkozom, én nem gondoskodom rólad, ahogy tetszik, úgy nősülj meg, s hozz ide valakit. Így osztán én meg kellett nősüljek, de el es találtam, jó asszont kaptam, uram. Mán 17 éve a feleségem meghalt.

BL: És mikor ment nyugdíjba?
Hát én mán elfelejtettem… ’85-be-e, ’6-ba-e, valami ilyenbe’. A kollektívből, igen. Há’ ott vótam 25 évig. A végig. Ott es… én nem tudom, hogy tudtam megállni a helyemet, ott senki annyi időt nem dolgozott, mind én. Én egyvégbe’ ott vótam, s meg vótam bízva es, hát elvégeztem a munkámot úgy, ahogy kellett. Sokszor vót úgy, hogy a csekket kezembe adták, s na: Menj a bankba, s tőtesd ki, s úgy menj a dologétt.
Aczél Istvánné Kelemen Lenke: Ez a kanala.

PAM: Honnan van ez a kanál?
Aczél Antal: Hát onnat van. Fel vót akasztva a sajkám egy kerítésre, s én valahova félrébb mentem. ’kor mentem vissza, nem vót, a (régi) kalán benne vót. S osztán ezt valaki adta vót, de orosz kalán, ne, itt a neve es ott van. Vót egy sajkám es, csak szegén feleségem szódát tett, marószódát belé, s kirágta az alját, (osz)tán azt el kellett dobni. Na, ennyi emlékem van… Jaj…

PAM: Mit írt rajta, lássuk!
Hát aki el tudja oroszul olvasni. Pista el tudja, met ő tud, oroszul tanult.

PAM: Valamit még haza tetszett-e tudni hozni onnan, a fogságból?
Semmit se, (csak) a ruhát, pufajka kabátot. S egy csákót, olyan repülős sapkacskát…

PAM: És a csajkát.
A sajkát.

PAM: S ezt a kanalat.
Egy harisnyaszárba belé vót téve.

PAM: És a pufajka és a sapka megvan-e még?
Dehogy van! A sapkát nemtom, hova lett el, de a pufajka kabátot, azt tudom, hogy elszaggattam. De vagy három telet kiteleltem vele. He… (elneveti magát)

BL: Anti bácsi, itt azt írja a kanálon, hogy: Vanja Pepov.
Hát lehet akármilyen név, ez az enyimé most. (mosolyog) Az ember sokat (meg)ér, sokat (meg)ér, sokat…

PAM: S mi tartotta életben Anti bácsit olyan fiatalon, olyan nehéz körülmények között?
Ügyeltem magamra! Az. S valahogy a lágerba’ es örökké… kotorásztam. Nem ártottam senkinek, nem loptam, de legtöbbször a konyhát őröztem. S ha úgy sikerült, hogy kiszóltak, hogy kéne egy ember, vagy mi, ott vótam rögtön.

PAM: És kik haltak meg, akik feladták könnyen ezt az küzdelmet? Hogy lehetett ezt túlélni?
Hát… (megvonja a vállát) nem tudom… fiatal es vótam, én pedig ott se izéltem, hogyhát ezt nem kéne csinálni, félreállok, csinálja más. Csináltam, kibírtam. Azon gondolkozom éppen, hogy ebbe’ a stádiumba’ hogy gyengültem úgy meg, métt ment úgy el az erőm… Osztán van egy nagy bajom, azétt es gyengültem én úgy le: fogam nincsen, s még gyükér sincs a szájamba’. Semmi sincs. Ami táplálna, ami jobbacska, nemtom megenni. Olyan leveses vótam, hogy akármennyit meg tudtam vóna enni, kivált, ha olyan vót, amit szeretek. Most szinte utálom a levest… Na.
Aczél István: Emlegeti, amikor káposztaleves, lucskos káposzta (az ebéd)…

PAM: A káposztalevest szívesen megeszi most?
Én azt se jól… (nevetünk). 

Benkő Levente – Papp Annamária