A Demokratikus Koalíció (DK) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, mert az ellenzéki párt szeretné megszüntetni a határon túli magyarok szavazati jogát – közölte az ellenzéki párt alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján. Tegnap a párt frakcióvezető-helyettese is megszólalt, a levélszavazási rendszert a csalás melegágyának nevezte. A DK elnöke, Dobrev Klára hétvégi évértékelője alkalmával sürgette a határon túli magyarok szavazati jogának megszüntetését.
Az MTI beszámolója szerint Rónai Sándor, a DK alelnöke hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már közel félmillióan regisztráltak a határon túlról, hogy szavazhassanak az áprilisi parlamenti választáson. A politikus hozzátette, hogy a kutatások alapján ezeknek a választóknak a döntő többsége Fidesz-szavazó és „ez a félmillió ember a számítások szerint négy extra parlamenti mandátumot jelent majd a Fidesznek”.
A rendkívüli parlamenti ülés arról is szól, hogy minden pártnak színt kell vallania a határon túli szavazatok ügyében. Azoknak is, akik az Országgyűlésben vannak és azoknak is, akik be akarnak kerülni a parlamentbe, sőt, „az ország vezetésére vállalkoznak” – jelentette ki a képviselő. Rónai Sándor azt mondta, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk véleményét már ismerik, a Tisza Pártét azonban csak Magyar Péter pártelnök „nyilatkozataiból ismerhetjük, aki jobboldali politikusként” többször kiállt a határon túli magyarok szavazati joga mellett. A DK ezért azt szeretné, ha a Fidesz, a Tisza Párt és a Mi Hazánk is nyílt lapokkal játszana –fogalmazott az alelnök.
Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szerdán azt követően nyilatkozott, hogy találkozott a Nemzeti Választási Iroda vezetőivel. „A DK álláspontja az, hogy azok döntsenek Magyarország sorsáról, akik viselik döntésük következményeit, és ne szavazhasson olyan ember, aki sohasem élt, sohasem adózott itt” – jelentette ki a parlamenti képviselő.
Kifejtette, a levélszavazási rendszer „számos olyan elemet tartalmaz, ami (...) lehetőséget ad a csalásra”. A politikus azt mondta, hogy aki regisztrált a névjegyzékbe, aki egyszer részt vett egy szavazáson, az tíz évig még akkor is benne marad a rendszerben, ha közben meghal. A családtagokat ugyan kérik, hogy ezt jelezzék, de nincs automatikus adatátadás és egyáltalán nem biztos, hogy az elhunytak kikerülnek a névjegyzékből – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes.
A képviselő azt is a problémák közé sorolta, hogy a levélszavazók bármilyen címre kérhetik a szavazási csomagokat, de nem ellenőrzik, hogy valóban az kapja-e meg a küldeményt, aki kérte. Emellett hangot adott annak a véleményének is, hogy ezután a kérelmező nevében bárki leadhatja a szavazatot.
Arató Gergely egyúttal kifogásolta, hogy a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező választók csak a külképviseleteken vagy a kijelölt szavazópontokon adhatják le voksaikat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a hét elején éles bírálattal reagált a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére, amely a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának megszüntetését célozza. Kijelentette, hogy „nincs nemzeti egység az erdélyi magyarok nélkül”, elfogadhatatlannak nevezte azt a gondolatot, miszerint azok, akik nem Magyarország jelenlegi határain belül élnek, csak részben lennének a nemzet tagjai. Emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga eleve korlátozott: levélben kizárólag országos pártlistákra voksolhatnak.
Emlékezetes, hogy a DK elnöke, Dobrev Klára hétvégi évértékelője alkalmával sürgette a határon túli magyarok szavazati jogának megszüntetését, szerinte az egy káros és igazságtalan intézmény, ami elárulja a magyar adófizetőket és megosztja a határon innen és határon túl élőket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.