Labdarúgás, SuperLigaIdegenbeli győzelmével előrébb lépett a Csíkszereda

2026. február 5., csütörtök, Sport

A csíkszeredai csapat tegnap Bödő Efraim korai góljával 1–0-ra nyert a sereghajtó FC Metaloglobus Bukarest vendégeként Clinceni-ben a SuperLiga 25. fordulójában, így 22 ponttal a táblázat tizenharmadik helyére lépett.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A székelyföldi együttes remekül kezdte a mérkőzést, már a 6. percben vezetést szerzett: Nagy Zoárd előkészítése után Bödő Efraim kapáslövése a bal kapufáról a hálóba vágódott (0–1). A vendégek szervezetten futballoztak, többet birtokolták a labdát, azonban csak a szünet előtt veszélyeztettek ismét, ekkor Veres Szilárd közelről célt tévesztett. A házigazdák a második fél­időben mezőnyfölényben játszottak és aktívabbak voltak, viszont Gabriel Dumitru és Moses Abbey kísérlete mellé ment. Ilyés Róbert legénysége kétszer is növelhette volna a különbséget, előbb a csereként beállt Eppel Márton lehetőségét George Gavrilaș bravúrral hárította, majd Anderson Ceará szögletét követően Csürös Attila estében fölé továbbított. A fővárosi alakulat az utolsó negyedórában beszorította riválisát, ellenben a piros-fekete mezesek higgadtan védekeztek. A hajrában Eduard Pap fogta Robert Neacșu és Giovani Ghimfus próbálkozását, így a Csíkszereda idénybeli ötödik sikerét ünnepelhette.

Eredmény, SuperLiga, alapszakasz, 25. forduló: FC Metaloglobus Bukarest–FK Csíkszereda 0–1 (gólszerző: Bödő Efraim 6.).

A 26. forduló programja: * péntek: FC Argeș–FC Hermannstadt (17 óra), FC Rapid–FC Petrolul Ploiești (20 óra) * szombat: Unirea Slobozia–FC Farul Constanța (13 óra), FC Csíkszereda–Aradi UTA (15 óra), Kolozsvári CFR–Kolozsvári Universitatea (20 óra) * vasárnap: FC Botoșani–FC Metaloglobus Bukarest (17 óra), Galaci Oțelul–FCSB (20 óra) * hétfő: Bukaresti Dinamo–Universitatea Craiova (20 óra). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-02-05: Sport - Tibodi Ferenc:

Másodikok a Mezítlábas Pingvinek (Jégkorong)

Hatcsapatos tornán a második helyen végeztek a sepsiszentgyörgyi Mezítlábas Pingvinek, akik az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi Teddy Bears által szervezett Old Boys Maros Kupa negyedik kiírásán vettek részt. A háromszéki amatőr hokisok az egynapos viadal döntőjében a gyergyószentmiklósi PaSasok ellen maradtak alul 7–4 arányban.
2026-02-05: Sport - :

A címvédővel játszik a döntőben a magyar válogatott (Női vízilabda, Európa-bajnokság)

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat a funchali Európa-bajnokságon, miután kedden ötméteresekkel 12–11-re győzött a világbajnok görög csapat ellen az elődöntőben. A magyar együttes ma 21.15-kor a címvédő holland alakulattal játszik a fináléban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.