Az állandó erdélyi követ kiküldését Báthory István adja hírül a császárnak és Szokoli Mehmet nagyvezírnek: „Miolta az hatalmas császár és nacságod az vajdának adta kigyelmességéből Erdélyország birodalmát, emberét nem küldte az hatalmas császár fiához Szultán Murathoz, hanem most bocsátja emberét hozzá az hatalmas császár akaratjából.”

Az erdélyi közélet ettől kezdve már nem csak a házi ügyek intézésére korlátozódott. Az erdélyi magyarság, a nagyszámú diplomáciai küldetést teljesítő háromszéki nemesség beleavatkozhatott a nemzetközi politikába, hatást gyakorolhatott a magyarság életére. A háromszéki vezető réteg ilyen mértékű külügyi szerepére sem a Magyar Királyság idején, sem később, a Habsburg-fennhatóság vagy Románia időszakában nem volt példa.

A nagyenyedi országgyűlés már 1560 márciusában elrendelte, hogy Gyulai Mihályt állandó rezidensként küldjék a Portára, de nincs nyoma állandóságnak. Az első ellenőrizhetően állandó követ (kapitiha) 1572-ben tűnt fel a sepsiszentgyörgyi Daczó János személyében.

Báthory fejedelem 1572-ben útlevél kiállítását kérte Szokoli Mehmet nagyvezírtől „emberének, Daczó Jánosnak, hogy sehol bántása ne legyen, menet és jövet járhasson békével”. Daczó 1572 és 1574 között, nehéz időszakban teljesített szolgálatot Isztambulban. Az 1571 májusában megválasztott Báthory helyzete még bizonytalan volt, mindkét nagyhatalom részéről garanciát szerzett volna az erdélyi állami lét megóvására. A török és német hatalom között egyensúlyozó erdélyi külpolitika kényszerűségből született.

Az állandó erdélyi követ mellett fő- és rendkívüli követek is tárgyaltak a török állam előkelőivel. 1572–1574 között hét követség is járt Isztambulban, melyek Daczó János segítségével boldogultak a főváros diplomáciai útvesztőiben. 

Az erdélyi–török tárgyalások több téma köré csoportosíthatóak. Az egyik a határvidék-konfliktus volt: az erdélyiek erősségeket emeltek és lecsaptak a falvakat hódoltató török portyázókra. 1573-ban az erdélyi küldöttséget a szultán a dívánban (államtanács) fogadta, ahol a gyulai bég panasza miatt Bethlen István várának felszámolását és bilincsbe vetését, illetve Bethlen Farkas áthelyezését kérte, mert katonáik sok kárt okoztak a törököknek. Újabb három falu elfoglalásának hírére a nagyvezír az erdélyi falvak hódoltatásának leállítását ígérte. 1573. október 13-án Daczó információkat kért Báthorytól, ugyanis neki sem volt tudomása az új erdélyi várak építéséről, melyek a törököket ingerelték: „Most jó névén nem veszi az pasa, hogy nagyságod meg nem írta az kastélycsinálást, azért ha oly dolog esik, nagyságod írja meg neki, hogy ne adjunk mi semminek okot.”

A követeknek kiemelt szerepük volt az információszerzésben is: Daczóék tudósítottak a törökök készülődéseiről, akik hadra kelésre szólították Báthoryt, és ezer mázsa lőport kértek a Porta számára. 1574. január 24-én a fejedelem tájékozódásra utasította Daczót: „Lesz-e frigye a szultánnak a némettel? A Velenczésökkel való frigy véghöz mehet-e? Leszen-e kikeletre hada az hatalmas császárnak? És ha Persia felé nem leszen-e gondja az császárnak?“ – az állandóan hódításra kész nagyhatalom ugyanis az erőinek megosztása esetén volt leginkább elviselhető. 

Daczóék kieszközölték a török fegyveres segítséget is a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspár trónkövetelővel szemben. Báthory szerint megfelelőbb volt egy török védelem alatt álló nemzeti Erdély, mint a Habsburg uralom alatt létező félig önálló, de nemzeti tekintetben színtelen magyar állam. A török támogatta Báthoryt, de a hűség bizonygatása a trónkövetelő miatt fontos volt. 1573 februárjában Daczó János a császár fiánál járt, aki elégedett volt azzal, hogy „az Erdély Vajda híve az Császárnak”. A nagyvezírt is sikerült meggyőznie: „Tudom én is azt, hogy hű az Erdély Vajda, mert én gyertyám, én gyújtottam őtet meg.”

Az erdélyi követséghez vezető Magyarok utcája Isztambulban

1573 őszén igen tevékeny volt Bá­thory diplomáciája. Balogh Ferenc főkövet bevitte az adót és az ajándékokat, Járai Tamás rendkívüli követ pedig meghozta Bekes Gáspár lázadásának hírét. A román vajdákat és a szomszédos basákat utasította a török, hogy szükség esetére Báthoryt megsegítsék Bekessel szemben, aki „a bécsi királlyal eggyé lett”. „Az erdélyi uraknak levelet küldöttem, hogy teveled egyesek legyenek s szívek szerint törekedjenek, hogy az árulót megfogván, vasba vervén az császár portájára küldjétek” – írta a nagyvezír. A belviszály hamar lecsengett, a fejedelem Bekes várait lerohanta, aki elmenekült. „Immár az ország csendességben vagyon, semmi igyenetlenség nincs benne” – szólt a tájékoztatás Konstantinápolynak.

A török vezetőknek szánt ajándékok kapcsán a fejedelem utasította Daczót, hogy a császárnak tíz-tizenkét, a fővezérnek négy sólymot ajándékozzon, ami marad, azt vigye a császár fiának. 1573. október 13-án Amhát csausz kérte Báthoryt, hogy a török főurak kapjanak megfelelő ajándékot, mert János király idején több figyelemben részesültek. Εmiatt a nagyvezér is panaszkodott. Amhát megköszönte a számára küldött szekeret és négy lovat, megállapítva, hogy egyik sem ért öt tallérnál többet. Nem érkeztek meg a Tompa István és Gyulai Mihály követek által ígért ajándékok sem, pedig „ily adományok nélkül itt a dolgok nem mennek elé”. „Piale pasának sem küldött semmit, a madaraknál egyebet, holott János idejében évente ezer tallért kapott, egy kupával.” Ferdom aga főkancellár köszönte az ajándékot, de szeretett volna egy hintót négy szép lóval. 

Az információszerzés is nehéz, a hivatalnokok „még egy levelet sem adnak ki három arany alól és újjal mutatnak reánk az utcán, ha nem kapnak eleget”. A követség székhelyéül szolgáló Magyar Ház „dülőfélben lévén”, javítására pénzt kértek, amit Gyulai Mihály vitt, szőnyegekre költötték. A fejedelem török megbízottjai is elégedetlenek, a tolmács szerepét betöltő Ferhát bég is többet kapott János király idején. 1573. október 13-án Daczó írásban számolt be a fejedelemnek az átadott ajándékokról és költségekről. 

A világváros vásárokra is lehetőséget biztosított. Daczó egy csikó megvásárlására kapott utasítást, de a kiszemelt ló „szertelen vékony”, és az ára magas: „soha még ilyen nagy drágaságot nem tudok Konstantinápolban, mint most vagyon”. 1574. január 24-én írt levelével a fejedelem pénzt küldött Daczónak két csikó megvételére. „Értöm leveledből, hogy ott egy csausznál vannak két gyermek lovak, kiket száz száz arany forinton hattak. Ím azért küldtem oda te kezedhez két száz aranyat, hogy az lovakat lásd meg: ha ismered hogy jövendőre jók és nekem valók, vedd meg; ha pedig nem, az arany legyen kezednél addig.” Daczó az Erdélyből küldött higanyt is árusította, a fejedelem által igényelt orvosságot a nagyvezír szerezte be.

Daczó közel két évig tartó küldetése miatt családi ügyei rendezésére a fejedelem segítségét kérte: „Könyörgök nagyságodnak, mint kegyelmes uramnak, hogy nagyságod az szegén vén atyámot ne hagyja az miből lehet.” 

1574. január 24-én Báthory Daczó visszahívásáról rendelkezett, Grujó Péter váltotta őt a diplomáciai szolgálatban. 

Daczó János 1575-ben még követségben járt a temesvári pasánál, ahonnan ígéretet hozott, hogy Báthory időben segítséget kap Bekes Gáspár ellen. Diplomáciai munkájával elégedett lehetett a fejdelem, mert 1576 elején Daczó újra Konstantinápolyban tartózkodott, s ott fejezte be életét is. A fejedelem Nagy Máté állandó követtől értesült Daczó haláláról, és február 4-én részvétét fejezte ki: „Különös fájdalommal értem Daczó János halálát, aki közöttetek hunyt el, de mivel Istennek tetszett, hogy elhívja őt, csak hálát kell adni érte a Mindenhatónak, és türelmesen el kell fogadni akaratát.”

Nemes Előd