Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Ma is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom.
A harminchat évvel ezelőtti fekete március nagyon mélyen sokunk emlékezetébe vésődött. Nekem mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő hetvenkilenc személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetben való megörökítése az esetleges halál árnyékában. Aztán március huszadika rémálma: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok, Molotov-koktélok és tankok.
Marosvásárhely az ország és a világ hírszolgáltatásainak központja lett 1990 márciusában, a politikai manipulálás melegágya. Nagyon sok mindent megírtak az akkori eseményekről, de talán kevésbé feszegették azt, hogy vajon a háttérből ki támogatta, ki pénzelte az előre kitervelt eseményeket. Hiszen, mai szóhasználattal élve, minden projektnek van költségvetése.
Ki támogatta?
A fekete márciusi események megszervezésének és lebonyolításának bizonyára kiemelkedő anyagi támogatója volt a dúsgazdag üzletember, Iosif Constantin Drăgan, aki korábban vasgárdista múltjával tűnt ki, emigrációban élt, de – mint utóbb kiderült – kitűnő kapcsolatokat ápolt a kommunista rendszerrel. Elvei, céljai teljes mértékben egybeestek a soviniszta, magyarellenes Vatra Românească szervezet indulatokat szító, az etnikai feszültségeket kiélező viszonyulásával és kampányával, amely Marosvásárhelyen erőszakhoz vezetett.
Iosif Constantin Drăgan (1917–2008) az Osztrák–Magyar Monarchiában, Lugoson született a nagy háború utolsó előtti évében, a spanyolországi otthonában (Palma de Mallorca) hunyt el 91 évesen. A második világháborút követően Olaszországban élt emigrációban mint sikeres üzletember, történeti revizionista és ultranacionalista propagandista. A dollármilliárdost 2006-ban 1,3–1,6 milliárd dolláros vagyonával a leggazdagabb román személyként tartotta nyilván a Capital gazdasági hetilap. A multinacionális ButanGas vállalat alapozta meg vagyonát, ennek lerakata létesült Marosvásárhelyen is.
Titokzatosság lengte be életét. Már a hatvanas években alapítványt hozott létre a „román értékek promoválására”, majd a rendszerváltást követően róla elnevezett egyetemet Lugoson, különböző médiatermékeket tartott fenn, támogatta a dunai Decebal-szoborkolosszus felállítását. Nemcsak Antonescu, hanem Ceaușescu, majd Vadim Tudor is a barátai és elvtársai közé tartozott. Utóbbival megalapította a Ion Antonescu Marsall Ligát. A vasgárdista öltözethez hasonló egyenruhát viselő tagok a nemzetiségiek megfélemlítésére kiemelt célként tekintettek. Ebből az eszmeiségből emelkedett fel és lett nemrég Románia sokat vitatott elnökjelöltje Călin Georgescu, aki bizonyára nem csak eszmei kapcsolatokat ápolt Drăgannal.
Kiégett autóbusz
Ştefan Guşă kapcsolata
Még egy adalék, amit Marosvásárhely lakossága nem felejthet el. 2010-ben ugyanis a város polgárainak az idegeit borzolták a Ştefan Guşă-szobor felállítására tett kísérletek. A szoborállításra vonatkozó határozatot – miszerint a Vár sétányon állítsanak szobrot a forradalom idején a temesvári tömegbe lövetést elrendelő tábornoknak – el is fogadta a marosvásárhelyi önkormányzat (!). Még szerencse, hogy köreinkben éberek is akadtak, és a törvényszék végül elrendelte a Ştefan Guşă-szobor felállítására vonatkozó határozat végrehajtásának szüneteltetését. Tudniillik korábban a katonai ügyészség ismételten bűnösnek találta a tábornokot, a román hadsereg vezérkarának vezetőjét a temesvári vérengzések elkövetésében, és ennek megfelelően bíróság elé állítását indítványozta. A tárgyalást Ştefan Guşă elhunyta miatt nem tartották meg.
De miért éppen Marosvásárhelynek kellett volna őriznie egy bűnös kommunista tábornok emlékét? Hiszen semmilyen adatot sem találunk arra vonatkozóan, hogy milyen köze lehet Ştefan Guşănak Marosvásárhelyhez. Egyet mégis. A tábornok lánya, Daniela Veronica Guşă ugyanis a néhai vasgárdista, majd Ceauşescu-együttműködő és Antonescu-magasztaló üzletember, Iosif Constantin Drăgan felesége volt (22 esztendősen ment férjhez az akkor 78 éves üzletemberhez, és több millió eurót örökölt 2008-ban elhunyt férje után).
Szóval jócskán akadt anyagi fedezet arra nézve, hogy Marosvásárhely lakossága két évvel Drăgan halálát követően apósa szobra előtt tiszteleghessen, megcsúfolva a temesvári és a romániai áldozatok emlékét. És bőven volt pénz arra is, hogy két évtizeddel korábban legyen pogrom, legyen fekete március Marosvásárhelyen, hogy a kibontakozó, demokratikusnak tűnő folyamatok megtorpanjanak és megtörténjen a visszarendeződés. Mert ha a fekete március és folyományai nem következtek volna be, aligha lenne Lugoson I. C. Drăgan tér, és nem állna Drăgan-szobor a Lugosi Drăgan Európai Egyetem bejárata előtt. És amennyiben a Drăgan Európai Alapítvány által fenntartott képzés elsősorban a gazdasági tudományokra fókuszál, a vasgárdista-soviniszta-nacionalista névadónak gazdasági érdekeltsége is lehetett Marosvásárhely fekete márciusának lebonyolításában.
Részünkről marad a tisztelet a fekete március áldozatainak és a mindenkori remény egy igazságosabb jövőben.
Dr. Ábrám Zoltán
Szemet szóért
Botokat, láncokat, baltát lóbálva román férfiak csapata rohant fölfelé a Bolyai utcán a székház felé. Vérfagyasztó volt az üvöltésük, szuronyrohamra emlékeztető, fanatikus elszántságuk. Aki útjukba került, feladhatta minden reményét. Aki naiv módon, emberi szóval fordult hozzájuk: mi történt, emberek? – mintha megvadult elefántcsordát faggatott volna. Rátámadtak a székház előtt várakozó magyarokra. Talán közülük kerültek ki a pogrom legelső sebesültjei. Nem kegyelmeztek az asszonyoknak, a gyerekeknek sem. Akik már nem menekülhettek el, behúzódtak a kapu alá, majd azután a székház termeibe. Vesztükbe futottak. Néhány perc alatt kiderült, hogy a támadók legfőbb célpontja: az RMDSZ székháza. Miután a kapu előtt békésen nézelődő magyarokat agyba-főbe verték, szétkergették, ostromra készülődve egybegyűltek, vezéreik újabb utasításait várták. Lezártuk, elbarikádoztuk az ajtókat, és megállapítottuk, hogy egyebet semmit nem tehetünk. Bukarest tudta, mi történik a városban. A kormány tudta, mi történik a városban. Az államelnök tudta, mi történik a városban. Éppen ezért senki sem mozdította az ujját érettünk.
(Részlet Sütő András Szemet szóért (1993) című dokumentumnaplójából, Háromszék, 2011. március 31.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
