Női kosárlabda, 1. LigaSorozatban második fináléjára készül a Kézdivásárhelyi SE

2026. április 2., csütörtök, Sport

Sorozatban második döntőjére készül a Kézdivásárhelyi SE, amely a tavalyhoz hasonlóan idén is az Alexandria csapatával csatázik a női kosárlabda 1. Liga bajnoki címéért. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első felvonását pénteken 18 órától játsszák a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban.

  • Fotó: KSE Basket
    Fotó: KSE Basket

Tavaly még csak második esélyesként vágott neki a végül elvesztett bajnoki döntőnek, idén viszont hibátlan mérleggel és favoritként kezdi meg a női kosárlabda 1. Liga aktuális szezonjának fináléját a Kézdivásárhelyi SE, amely holnap a címvédő Alexandria együttesét fogadja a Kicsid Gábor Sportcsarnokban. Az alapszakaszgyőztes háromszékiek ebben az idényben kétszer már felülmúlták havasalföldi ellenfelüket, a másodosztályú pontvadászat első dupla fordulójában 70–66 és 82–60 arányban bizonyultak jobbnak a Mădălin Piperea irányította teleormani kosárlabdázóknál.

A kék-fehérek a rájátszás első körében két sima diadallal búcsúztatták a Jászvásári Poli alakulatát, aztán a legjobb négy között a Nagyváradi CSU csapatát ejtették ki. Az 1. Liga első felét tizenegy sikerrel és három kudarccal záró Alexandria a negyeddöntőben szintén két könnyed győzelemmel lépett át a Temesvári CSU gárdáján, a fináléba jutásért azonban komolyan megdolgozott és csak három mérkőzésből tudott győzni a Bukaresti Dan Dacian együttese ellen.

„Egy remek szezon utolsó felvonásához érkeztünk úgy, hogy ez idáig nem veszítettünk meccset. Bízom abban, hogy most sem fogunk. Egyértelműen meg szeretnénk nyerni a döntőt, ezért dolgoztunk az egész idényben. Az Alexandria egy roppant kényelmetlen rivális, ellenük kezdtük a 2025–2026-os bajnokságot, ám azóta erősítettek. Egy jól összeszokott alakulatról beszélünk, amely edzőstül adja a román U18-as válogatott gerincét. Tehát nem lesz könnyű! Úgy érzem, mi jó formában vagyunk, bár Zoller Eszter továbbra sem bevethető. Reménykedem, hogy pénteken jó találkozót játszunk majd. Tavaly is velük vívtuk a finálét, igaz, akkor négyes döntő torna volt. A végső sikerhez most háromból két összecsapást kell behúzni, ezeken pedig a pillanatnyi forma sokat nyomhat a latban” – nyilatkozta Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője.

A KSE és az Alexandria közti párharc első mérkőzését pénteken 18 órától rendezik, a másodikat április 10-én Alexandriában játsszák, a harmadikra – ha szükséges – április 15-én kerülhet sor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-02: Történelmünk - :

„Látom, hogy igaz embere vagy az uradnak és az országnak” (Az Erdélyi Fejedelemség háromszéki diplomatái 3.)

Hidvégi Mikó Ferenc diplomáciai küldetései
Mikó Ferenc (1585?–1635) fejedelmi udvarmester, kincstartó, diplomata és emlékiratíró Hidvégen született. Bethlen Gábor fejedelem megbízásából évente teljesített diplomáciai megbízatást a Portán, a nyugati uralkodóknál és a szomszédos országokban is, így a fejedelem állandó diplomatájának nevezhetjük. Érdemeiért jelentős birtokadományokban részesült. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitányaként ő építtette 1623-ban a csíkszeredai Mikó-várat, amely ma a Csíki Székely Múzeum székhelyeként működik. Emlékirata a 17. század első felének fontos forrása. 
2026-04-02: Sport - :

Ovecskin újabb rekordja (Jégkorong)

Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals elnyűhetetlen orosz csatára a huszadik idényében lépte át a 30 gólos határt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A 40 éves kiválóság a vendég Philadelphia Flyers ellen 6–4-re megnyert keddi összecsapáson duplázott, és szerezte meg a jubileumi, NHL-rekordot jelentő találatát.