Művészi és szellemi gazdaságunkat mutatja meg Jánó Mihály azon kilenc tanulmánya, amelyet „mint megkopott legendák…” című könyvébe gyűjtött össze és mutatott be csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében. Hegedűs Enikő művészettörténész méltatásában úgy fogalmazott, a kötetbe foglalt írások érzékeltetik a szerző szakmai igényességét, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója házigazdaként faggatta a szerzőt. A templomaink falán megőrzött drága kincsekre nem kell büszkének lennünk, hiszen nem mi alkottuk, de örvendenünk kell annak, hogy élvezhetjük – mondta az ünnepelt. Nem volt véletlen az időpont sem: a műemlékvédelmi világnaphoz igazították a könyvbemutatót.
Jánó Mihály folyamatosan dolgozó és alkotó ember – kezdte méltatását Vargha Mihály –, azaz számára nem volt meglepő, hogy egykori rangos munkatársuk életművének egyfajta foglalata kéziratban már kész. Mint elmondta: talán túlzásnak tűnhet úgy fogalmazni, hogy foglalat, de nem érzi annak; hosszú és eredményes munka ékkövének mondható a kötetet alkotó kilenc tanulmány, ezért is tartották kötelességüknek támogatni azok kiadását. „A tartalmát olvasgatva még a laikus ember számára is nagyon sok érdekességet tartalmaz, egy nagyon szép kivitelezésű könyv. Kovács András Ferenc versével, Weisz Attila kolozsvári művészettörténész és egyetemi tanár méltatásával és előszavával indít, és hiszem: köszönettel tartozunk az alkotónak, a könyv szerzőjének, hogy hozzánk kopogtatott elsőnek” – fogalmazott Vargha Mihály.
A múzeum főmuzeológusaként 19. századi festészettel, Barabás Miklós és Gyárfás Jenő művészetével foglalkozott, ezek mellett a kortárs művészek munkáira is figyelt, majd műemlékvédőként dolgozott, míg eljutott a középkori képek világához. Mi az, ami annyira megfogta ebben, hogy már több évtizede ez számít fő kutatási területének? – kérdezte Hegedűs Enikő művészettörténész, a Gyulafehérvári Főegyházmegye referense az ünnepelttől.
Jánó Mihály jogosnak mondotta a kérdést, s jó mesélő módjára osztotta meg közönségével a részleteket. Egyik legkedvesebb barátja, néhai Kosztándi Jenő festőművész vitte el Gelencére, hogy megmutassa a templomot. A látottak hatása és mindaz, amit a kézdivásárhelyi képzőművésztől tanulhatott, indította el ezen az úton. Hozzájárult az is, hogy a múzeumba betérő kíváncsi magyarországiak – egyfajta „invázió” volt akkoriban – arra kérték, kísérje el, mutassa meg nekik a templom freskóit. Ekkoriban még meglehetősen tanulatlan volt – vallotta –, ezért szorgalmas diák módjára állt neki tanulmányozni, mi van a templomban. „Óriási élmény volt, és nemcsak azért, mert a monumentális festészettel valójában egy templomban lehet igazán, legalábbis a mi körülményeink között találkozni. A Szent László-legenda falképciklus, ahogy meg van festve és ahogy díszeleg a templomainkban, meg a történet maga. Egy élő, valóságos magyar király egyik történetéről mesélnek a képek. Úgy tapasztalom, hogy ez nemcsak a művészettörténészek számára nagyon vonzó, hanem minden olyan ember számára, aki szereti a művészetet, a magyar történelmet, úgyhogy nyilván magával sodort” – fogalmazott Jánó Mihály.
Az esemény második felében a kötetet alkotó tanulmányok képanyagát felhasználva templomainkról, falképekről, történelmünkről, magyarságról, megmaradásunkról, értékmegőrzésről és szakmai kihívásokról szólt Jánó Mihály. Az estet Nemes Levente zárta, aki Kovács András Ferenc Erdélyi töredék című versét adta elő. A közönség hosszan tartó tapsa szólt Kossuth-díjas színművészünknek, és szólt Jánó Mihálynak is, aki előadásaival, népszerűsítő cikkeivel állandóan ébren tartja a Szent László-legenda iránti kíváncsiságunkat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.