Jogtalanul szereztek állami támogatást

2026. április 21., kedd, Közélet

Vádat emelt a Kovászna Megyei Törvényszék ügyészsége egy háromszéki vállalkozás, valamint két magánszemély ellen, akiket azzal vádolnak, hogy 2021 augusztusa és 2023 márciusa között több alkalommal jutottak jogtalanul állami támogatáshoz.

  • Vádat emelt a csalók ellen az ügyészség. Fotó: Albert Levente felvétele
    Vádat emelt a csalók ellen az ügyészség. Fotó: Albert Levente felvétele

A vádhatóság szerint Z. E., az egyik vádlott hamisított iratokat felhasználva bértámogatást vett fel a vállalkozás számára öt olyan személy után, akik soha nem voltak a cég alkalmazottjai. Az állami támogatást a 2002. évi 76-os, az állástalanok segélyezéséről és a foglalkoztatás ösztönzéséről szóló törvény alapján igényelték; a havi állami juttatás azoknak a munkáltatóknak jár, akik 50 évnél idősebbeket vagy hosszabb ideje állás nélkül lévőket, egyedülálló szülőket és más veszélyeztetett személyeket alkalmaznak. Az ügyészség szerint az említett vádlott a megyei foglalkoztatási ügynökség egyik alkalmazottja segítségével követte el a bűncselekményt, összesen közel 85 ezer lej támogatást vett fel jogtalanul. Z. E. okirat-hamisításért, hamis okirattal való visszaélésért, illetve jogtalanul szerzett támogatásért, a másik vádlott okirat-hamisításért, valamint bűnpártolásért és cinkosságért áll bíróság elé. (ndi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-21: Közélet - Bartos Lóránt:

Védenék az új aszfaltot

A Distrigaz gázszolgáltató megbízásából tett le beadványt egy erre szakosodott cég a kézdivásárhelyi városházához, amelyben kérvényezi a gázhálózat felújításának engedélyezését. Az önkormányzat feltételekhez kötötte a munkát.
2026-04-21: Közélet - :

Garázstűz és hamis riasztás

Rövidzárlat okozott tüzet szombat éjszaka Virágospatakon, ahol egy garázs kapott lángra. A tűz következtében 150 négyzetméternyi felületen károsult az épület, megsemmisült a garázsban álló gépkocsi, illetve egyéb tárgyak is.