Vadásznapok

Sokat mesélt nekem arról, hogy a Vadason rendezték az emlékezetes vadásznapokat, melyeknek története még a később megjelent szépirodalomban is fennmaradt. Nem csoda, ha már alig emlékeznek a környékbeliek, hogy a Baróti-hegység két oldalán fekvő, többségben unitárius települések gyülekezetei a Vadas- és a Tekse-hegyek vidékét úgy tartották emlékezetükben, mint a Baróti-hegység számukra legmagasabb vonulatait, s itt már a huszadik század elején felekezeti emlékhelyet választottak: az unitáriusok a Vadast, míg a római katolikus zalánpatakiak a Tekséről tartották, hogy „tetejéről bárki imája hamarabb éri el az Egek Urát.”

Maradjunk kezdetben a Vadasnál. Meg kell említenünk, hogy tiszteletes Fekete Levente egykori sepsikőröspataki, jelenleg nagyajtai unitárius lelkész a kőröspataki egyházi levéltárban ott tartó szolgálata idején olyan dokumentumra akadt, amely a térségbeli unitáriusok régi szokásáról tanúskodik: „nyaranta találkoztak a Vadas-tetőn a környéken lakó hittestvéreikkel (ajtaiakkal, bölöniekkel, árkosiakkal, kőröspatakiakkal, kálnokiakkal és bodokiakkal), s rövid áhítat és vigadalom után készültek az aratásra”. Ezt a közösségi szokást az antiklerikális, totalitárius rendszer betiltotta 1954-ben. A rendszerváltás után a hagyományt felelevenítették és útjukra indították az új vadasi unitárius találkozókat, ahol rendszeresen találkoznak, ismerkednek és imádkoznak a hitközségek. Így vert gyökeret lassan a szokás, s az emlékhely később bővült is.

Időközben a mesterien faragott térplasztikai emlékmű mellé díszes harangláb került, amelyen elhelyezték a szépen csengő árkosi vándorharangot. A Zagorz feliratú, feltételezetten Lengyelországban öntött kisharang (1876) jelképes kincse Árkosnak, haranglábról haranglábra vándorol és féltve őrzik. Ez hívja azóta is imára a környék unitáriusait is a Vadasra, de van úgy, hogy a környék más felekezetű hívei is ellátogatnak ide. A szabadtéri istentiszteleteken sokszor hallani: „A mi atyáink is sokszor ezen a helyen imádkoztak.” Szent lett már a hely, a Vadas-tető a megbolydult világban, ahol évről évre Istennel találkozhat a hívő ember. De maradunk még a Vadasnál, ehhez kötődik egy humoros vadásztörténet is.

Fenyős-tető

Nyúl a telefonpóznán

Árkos mesélő öregjétől, a vőfélyeskedő néhai Kurta Áron bátyámtól hallottam legelsőként az árkosi báró Szentkereszty Béla szervezte nagyszabású vadasi nyúlvadászatról. Nyúl volt elég, kellemes téli idő is, s ki ne szerette volna akkoriban is a nyuszihúst vadas mártással? A szervezők rég szerették volna megviccelni a bárót. Titoktartás mellett kikészített nyúlbőrt húztak egy macskára, megegyeztek abban, hogy amikor a riasztástól menekülő nyulak szökdösnek át a Vadasi úton és ropognak a vadászpuskák, szabadon engedik a zsákból a macskát. Minden a terv szerint történt: amacska nem a nyulakkal menekült-futott a fű között, hanem egyenesen fel a telefonpóznára! A báró álljt vezényelt, s bámulva kiáltotta: „Ilyent még soha nem láttam! Nyúl a telefonpóznán!” Csak akkor jött rá, hogy rászedték, amikor a csapat tagjaiból kitört a fékezhetetlen kacagás.

A Tekse

A hegyvonulat egyik legészakibb magaslata a Tekse. Legtöbb alkalommal 935 méter magassággal jelenik meg a térképeken, s a Vadassal együtt a környék legmagasabb hegye. A Teksén áthaladó Teksei út azonban nem más, mint egy régi, még monarchiabeli közlekedési útszakasza Háromszéknek, ez kötötte össze Erdővidéket a megye történelmi székhelyével, Sepsiszentgyörggyel, illetve Alsó-Háromszékkel. A Barótról kiinduló út Nagybaconnál hagyja el kezdeti irányát, majd Száraz­ajta érintésével éri el a Zalánptakon áthaladó Nyíres, másképpen a Tekse vizének völgyét, ahonnan a nem a legkönnyebb lejtőn közelíti meg a Teksét. Kissé régiesen hangzik a név, mindenki így ismeri, sajnos nem tudjuk nyelvünkön értelmezni, lehet, hogy már az előttünk élők számára is ezen a néven volt ismert. Számomra csak azért hangzik kissé ismerősnek, mert családunkban – ha a régiekről esett szó – édesapám mindig emlegette, hogy az ő nagyanyját – szárazajtai Incze Juliannát – „a Teksei úton hozták át a háromszéki Árkosra”.

A Nagybaconból jelenleg az uzonkai eltérő felé tartó útszakaszt az első világháború előtti években kezdték meg – derült ki a másolatban ránk maradt hatodi peres okiratokból. Az említett Teksei út vonalát a helynevek sokasága jelöli: az út a Tekséről kiér a Meszesre, onnan az Incze Pál érintése után beereszkedett Kálnokra, majd a megyeszékhely vidékére. A Tekse erdős övezete egyike, az alatta csobogó Tekse-patak csendes völgyének, ahol többször fekete gólyákkal találkozhatunk. A Tekse-hegy északi lejtőjén, Zalánpatakon jutnak a felszínre a Déli-Hargita vidékének vulkanikus eredetű szén-dioxidos savanyú borvízforrásai, ilyen az Ánás pataki-, a Mihályka- és a Karácsony-borvízforrás Zalánpatakon. A Tekse tömbje alól ered a Sepsikőröspatak felé tartó Nagypatak, melynek völgyében gyógyhatású édes-kénes gyógyvízforrás található, melyet a múltban sok sikerrel használtak a régi kőröspatakiak.

Kisgyörgy Sándor

Harang a kútban

A Fenyős-tetői vár máig tartó rejtélyeiről is szólnunk kell. Nemcsak az idők, hanem a helynevek is változnak. Egy régi térképen a sepsikőröspataki cigánytelep fölötti hegy Nyírtető néven szerepel, s van adat arra is, hogy a 19. században Kicsinyír volt a neve. A településhez közeli erdőket mifelénk a legelők mellett valóban nyírfabokros ciheres tagolta.

Nos, Orbán Balázs a Székelyföldről írt nagy munkájának harmadik kötetében ír arról, hogy a Nyírtető tetején vár állott. Sok évvel ezelőtt, amikor e sorok írója először jutott el erre a helyre, meglepődve vette tudomásul, hogy a hegy neve nem Nyírtető, ezt így már senki nem ismerte a faluban, hanem Fenyős-tető. Érthető, mert amikor Darányi Ignác egykori magyar földművelésügyi miniszter emlékerdők ültetését rendelte el a történelmi ­Magyarország ezeréves fennállásának tiszteletére, a kőröspataki iskolások, a néptanító vezetésével, éppen a Nyírtetőt ültették be fenyőfacsemetékkel. A kis fenyők nőttek, s a hegy lassan új nevet kapott: Fenyős-tető. Az erdő pedig millenniumi emlékerdő lett.

Ennek terjedelmes tetejét egykor vár koronázta – kezdett mondanivalójába Orbán Balázs nagy munkájának harmadik kötetében. „A fennlap nyugatra néző meredek oldalán régi várainknál szokásos gazdálkodási elv szerint, nem volt semmi erődítvény, mert azt a hegy meredeksége feleslegessé tette, de északkeleti részén, hol bár bajosan, de mégis megközelíthető volt, mély sánczolat övezte gátony ölelte 250 lépés terjedelmű félkörben körül a hegy ormát, mely helyen-helyen ellapul s odébb ismét kidomborodik. Az ekként bekerített beltere a várnak ovál idomú volt 40 öl hosszal, 30 öl szélességgel. Egy üreget a vár kútjának tartanak s a néphiedelem szerint ott roppant kinccsel régi nagy harang van betemetve, melyet a tatárjárás alkalmával rejtettek oda. A tatárok bevévén a várat, leölték a népet, de a kinccsel tele harangról tudomások nem lévén, azt meg nem találhatták, miért még most is folytonosan ásnak utána a homályos hagyomány alapján a kincskutatók, s azért a vár beltere, s annak közel területe is tele van üregekkel. E vár valószinűleg a Kálnoky ősök legelső tanyája volt, hol a régi harczias időkben, mint erős sasfészekben megvonták magokat, békésebb idők bekövetkeztével elhagyták a bajosan megmászható hegy-erődöt, s alább jöttek a hegy aljába, de még itt is hadi lábon vízzel körül vehető kastélyban laknak, végre innen is leköltöztek a falu közé, s ott építettek csinos kényelmes kastélyt…”

Az Imreh Lajos kultúrotthon

Amikor e sorok írója első alkalommal eljutott a Fenyős-tetőre, nagyon kevesen hallottak arról a faluban, hogy ott vár állott. Néhai Para Sándor tanár is az öregebb emberekhez irányított, mondván: „hátha azok valamit még megőriztek a régi szájhagyományból.” Egy tojásdad alakú mészhabarccsal rakott várfalnak a leromlott-leomlott körvonalát mi is megtaláltuk, s nemcsak a kincs után ásók gödreit, hanem kutatósáncok maradványait is jól lehetett látni. A tető déli oldala olyan meredek, hogy ott nem volt szükség védősáncra, de a többi égtáj felőli félkör alakú árkot jól lehetett és ma is lehet követni a bokros rengetegben. Para Sándor tudta, hogy kihez irányított, mert a felső faluvégen lakó néhai, akkor 75 éves Ördög Ferenc igen értelmes ember volt, adatai ma felbecsülhetetlenek. – Tudok róla – mondta –, hogy ott fenn valamikor vár volt. Arról is beszéltek a régiek, hogy onnan alagút vezetett le ide a völgybe, a Nagykertbe, mert itt lenn is romok vannak, itt is valami kisebb épségek (értsd: épületek – Kgy. Z. megj.) voltak. Egyik itt van a Nagykertben, a másik az Akácsos-Nyerges féle bennvaló kertjében. Akácsosné Nyerges Irma szerint a völgyben kastély és kúria lehetett, s bár maga is alig hitte, mégis elmondta, hogy „a völgyet alagút kötötte össze a hegytetőn lévő valamikori várral. Az alagút úgy volt megépítve, hogy annak felső kijárata a vár kútjában volt. Aki menekült oda, a kútból csigarendszerrel húzatták fel! A mi kertünkben egy nagyobb, sokszobás épület volt. Az egyik szobája bolthajtásos volt, valamiféle kápolna lehetett, s annak mennyezete csillagokkal volt kifestve. Mondták a régiek, hogy ez alól az épület alól indulhatott az alagút, mert az egyik szobája állandóan beomlott és onnan hideg levegő süvített ki.”

Zsigmond Sándor

A Nagykertet Orbán Balázs is felkereste, Kőházkert volt akkor a neve, s az ott lévő romokat – mint írta – a nép Várnak nevezte. Szerinte ez egy erődített, vizes sánccal körülvett kastélya volt a Kálnoky családnak. Alább egy kúria romjaira talált, melynek egyik ablakszemöldök-kövén az „L. K. 1652” feliratot látta, ami szerinte Ludovicus Kálnokyt jelenthetett. A Nyerges kerti kúria egyik mestergerendájára – mely később a Sepsiszentgyörgyi Múzeumba került – a „K. F. 1664” felirat volt bevésve. Ezek után valóban nem kétes, hogy ezek az épületek valóban a Kálnoky család ősi fundusai voltak, bár ebben az időben már az alsó, a falu közötti kastély is létezhetett. Ahhoz nem fér kétség, hogy azóta nehéz és puskaporos évtizedek peregtek le a történelem rokkáján, mert Ördög Ferenc egy I. Lipót féle 1697-ben veretett garassal ajándékozott meg, melyet saját kertjében talált. Lehet, hogy katonai őrhelyként is szolgálhattak az egykori épületek azokban a zavaros és nehéz időkben. Mi az, ami kézzelfogható és biztos ezzel a várral kapcsolatosan? – tettük fel a kérdést 1979-ben, mert akkoriban nyíltan majdnem senkit sem érdekelhetett a múltunkkal kapcsolatos romok meséje. 1946-ban végre szakember, dr. Székely Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum régésze látogatott el a Vártetőre. Szűkszavú jelentésében ezt írta: „Fa várnak maradványaira csak Sepsikőröspatakon és a lécfalvi Várhegyen akadtunk. A kőröspataki vár ovális alakú volt, amelyet mély árok és földtöltés vett körül, tetejét oszlopokból épített fából való vár koronázta. Kronológiai szempontból ezt a várat legkorábbi feudális várunknak kell tekintenünk (XI–XII. sz.).” A szerző szerint a sepsikőröspataki „kőfalas vár előtt fa palánkvár állott”. Tudomásunk szerint azóta sem volt régészeti feltárás az egykori Nyírtetőn. Létezéséről is alaposan megfeledkezett az utókor, pedig újabb kutatás bizonyára érdekes dolgokra világítana rá.

Római katolikus templom

Lassan haladnak a munkálatokkal

Minden késik, minden lassan halad – fogadott Kisgyörgy Sándor polgármester. Számtalan akadály miatt van, de közeledik május, és a községhez tartozó Kálnok település infrastruktúrájának kiépítése a befejezés szakaszában rostokol – tájékoztatott. Ennek befejezéséhez kapcsolódik egy sor olyan más, eléggé sürgős feladat, melyet meg kellene kezdeni, s amiről számtalanszor esett már szó. A késedelem oka egy szivattyúállomás – tudja a Zöld út Kft. kivitelezője is, a költségvetés elkészítése hozhatna megoldást, ami szintén késésben van. Hosszú várakozásban van a helybeli Kálnoky Ludmilla-iskola műemlék jellegű épületének felújítása is, itt megszűnt a tanítás, az osztályokat, óvodásokat, a nagyobb tanulókat kevésbé alkalmas más épületben oktatják.

Voltak a közelmúltban azonban olyan fejlesztések, melyeket sikerült befejeznünk – folytatta a polgármester: ilyenek voltak a községközpont és Kálnok falu kultúrotthonai, mindkét épület teljesen megújult, nevet kapott: a kőröspataki Imreh Lajos helytörténész és humorista, míg a kálnoki a faluhoz kötődő személyiség, Hosszú Zoltán színművész-író nevét viseli homlokán. Soron van a művelődési otthonok vezetőinek kinevezése is. Igény van a mozgalom beindítására, május 2-án majálisra készülnek a kálnokiak.

Alkalmat kerestünk, hogy hasonló célú kérdéseket tegyünk fel a Sepsikőröspatakon élő Zsigmond Sándornak is, aki a Kálnoky Ludmilla Egyesület elnöke, s aki az előttünk álló esztendőnek a legfontosabb és legaktuálisabb eseményeit szándékozna bemutatni, megvalósítani egy terjedelmes honismereti körút szervezése révén, melyek közül olyan célok megvalósításait is terveibe venné, amelyek a sepsikőröspataki magyar anyanyelvű cigányság egyfajta integrációjának megvalósíthatóságát is szolgálná.

Vesszőfonó szakkör

Az említett kőröspataki cigányság lélekszáma után tisztelendő Faragó Istvánt, a helybeli római katolikus plébánost kérdeztük. – 1450 személy az egyházközségünk lélekszáma, és ebből ezer a katolikus vallású, magyar anyanyelvű cigányság – tájékoztatott. Integrálódásuk érdekesen alakul: jelentős kisebb közösség ragaszkodik vallásához, melyet a templomlátogatás során gyakorol, de sokoldalú problémát jelent számunkra az, hogy a lelki-vallási nevelésük mellett elenyésző azoknak a családoknak a száma, akik az egyházközséggel kapcsolatos egyházfenntartási kötelezettségüket is vállalják. A közösségnek kiadása is van, mert a templom műemlék jellegű, nemrég gyarapodott számában az utóbb feltárt festett falképek száma. 

A plébános úr megajándékozott azzal az Apostolok című Huszka-féle eredeti akvarellel, melyet a Sepsiszentgyörgyön élő szakember készített, feltételezetten első lemeszelésük után. Hogy a közösségi élet nem lankad Sepsikőröspatakon és a közösség igyekszik aktívnak megmaradni, azt a helybeli vallásos asszonyok csoportjai is bizonyítják, akik hetente csoportos-közös munkára vállalkoznak, összeülnek, s a Magyar Művelődési Intézet Szakkörök elnevezésű csoportjaiként népi jellegű hagyományos, de lassan kimaradó hasznos tevékenységek hagyományait gyakorolják. Tordai Melinda unitárius tiszteletes asszony a vesszőfonás ma már kihalófélben levő tudományát, mindenfajta kosarak készítésének régi művészetét teremti újra, míg a sepsikőröspataki református egyházközség tiszteletes asszonya, Nagy Adél tizenkét tagú csoportjával a natúr testápoló szerek (szappanok, kenőcsök) házi gyártásával kapcsolatos ismeretek elsajátításával gyakorlatozik.