Április 25-én tizennegyedszer rendezték meg a Maratonul Vinului hegyikerékpáros versenyt, amelynek 50 kilométeres szakaszán Molnár Ede is próbára tette magát. A népszerű viadalnak ezúttal is a Prahova megyei Urlați adott otthont, ahol a 30 éves sepsiszentgyörgyi Európa-bajnok a második helyen végzett.
A Maratonul Vinului útvonala idén is a Prahova megyei dombok, szőlőültetvények és pincészetek között haladt. A szervezők évről évre igyekeznek összekapcsolni a kerékpározás mint egészséges és környezetbarát életmód népszerűsítését a jótékonysággal. Az 1300 méter szintkülönbséggel kijelölt, 50 kilométeres távon a különböző korosztályokban közel 190 résztvevő állt rajthoz: a felnőttek 18 és 30 kilométeren is próbára tehették magukat, a gyerekek a 4 és 8 kilométeres szakaszra iratkozhattak be, több mint 1000 kerékpáros vett részt a viadalon.
„Legutóbb 2023-ban szerepeltem ezen a megmérettetésen, akkor szintén második lettem, 2022-ben viszont rajt-cél győzelmet arattam. A start után következett egy nyolc kilométeres emelkedő, amelyen igyekeztem hátszélben tekerni, mivel sprinterként nem szoktam a hosszú távokra edzeni. Az előttem haladó versenyző megpróbált leszakítani, ami nem sikerült, aztán az utolsó ereszkedő előtt mégis nyert néhány métert hozzám képest. Victor-Alexandru Aron végül csak nyolc másodperccel hamarabb ért célba, így nem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel” – mondta Molnár Ede.
Eredmények, Maratonul Vinului, 50 km: 1. Victor-Alexandru Aron (Dinamo-MitClima-BikeXpert) 1:48:15 óra, 2. Molnár Ede (Dinamo-MitClima-BikeXpert) 1:48:23, 3. Tudor Căzăceanu (Dinamo-MitClima-BikeXpert) 1:50:31, 4. Bogdan Duca (Dinamo-MitClima-BikeXpert) 1:53:18, 5. Emil Dima (ACS Savorya Cycling Team) 1:55:10. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.