Színjátszókkal és közösségi élménnyel telt meg Gelence

2026. április 27., hétfő, Közélet

Különleges kiadásához érkezett a XIX. Nagy-Kopeczky Kálmán Gyermekszínjátszó Találkozó, amelyet idén a megszokott helyszín, a megyeszékhelyi Váradi József Általános Iskola helyett Gelencén szerveztek meg. Több száz gyermek lépett színpadra, a nap folyamán pedig közösségi és kulturális programok is várták a résztvevőket.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Péter Kinga, a találkozó megálmodója és fő szervezője lapunknak elmondta: az esemény az évek során folyamatosan bővült, és mára országos jelentőségűvé vált. A pedagógusok szabadon választhatják ki az elő­adásokat, ami változatossá teszi a műsort: a mesés, játékos produkciók mellett gyakran jelennek meg komolyabb témák is a nagyobb diákok elő­adásaiban. A találkozó már rég túllépett a hagyományos szakmai kereteken, és inkább közösségi ünneppé vált. Idén mintegy 380 gyermeket, a pedagógusokkal és kísérőkkel együtt pedig szinte egy egész települést megmozgató esemény jött létre. Többek között Csíksomlyó, Kézdiszentkereszt, Kézdivásárhely, Olasztelek, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy és Székelykeresztúr iskoláinak diákjai léptek színpadra változatos előadásokkal. Péter Kinga szerint a legfontosabb cél változatlan: olyan teret biztosítani a gyerekeknek, ahol kibontakoztathatják kreativitásukat, miközben egymástól is tanulnak és élményeket szereznek.

A rendezvény lebonyolításában oroszlánrészt vállalt a község önkormányzata: a helyszín mellett ebédet is biztosítottak a vendégeknek, a helyi pedagógusok pedig minden vendégcsapat mellé kísérőt rendeltek, így segítve a tájékozódást és a személyes kapcsolatok kialakulását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-27: Belföld - :

Orosz drón zuhant le Galacon

Ötszáznál több embert evakuáltak szombat reggel Galacon, miután orosz dróntörmelékekre bukkantak. A Moldova–Ukrajna–Románia hármas határtól alig néhány kilométerre fekvő, 217 ezer lakost számláló Duna menti megyeszékhely egyik külvárosi lakóövezetében az Ukrajna elleni éjszakai légitámadások során zuhant le egy robbanótöltetet szállító orosz drón. Áldozatok nincsenek, de a lehulló darabok megrongáltak egy lakóházat és egy villanyoszlopot.
2026-04-27: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Az Aranymondók jutottak tovább (Kiskurutty vetélkedő)

Mesét hallgatni is jó, de még jobb beleköltözni, megélni, alakítani egy-egy történetet, megküzdeni a kihívásokkal. Valami ilyesmi történt a Kiskurutty játéktanoda megyei szakaszán, amelyet a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Óvodában tartottak meg szombaton.