Mint elmondta, a kiállítás ötlete Musát Arnold képzőművésztől, a rendezvény kurátorától származik, akinek a Sapientia Alapítvány műtárgyvásárlási programja során nagyon jó volt az együttműködése Tajóval. Az intézményvezető bevallása szerint azért is örül a Temesváron és Szakaláron élő művész kiállításának, mert ritkán adódik alkalmuk arra, hogy bánsági művészt mutassanak be az EMŰK közönségének.

A tárlatot Lénárt Tamás fiatal művészettörténész nyitotta meg, aki a katalógus bevezetőjét is írta, és a kiállítás létrehozásában is fontos szerepet vállalt. Megnyitóbeszédében előbb ismertette az 1966-ban Temesváron született Tasi József István (Tajó) életrajzát, akiről megtudtuk, hogy festészetszakon végzett, de csakhamar kitört a kép felületének dimenziójából, majd „a kollázs technikája vezette át ahhoz a relief és installáció között álló, sajátos műalkotásformához, ami ugyanúgy őrzi a szín jelentőségét, mint egy festmény”. Anyaghasználatát tekintve erőszeretettel hangol egymásra ellentéteket, mint a fa meleg, lágy és organikus, illetve a fém hűvös, szilárd és mesterséges jellemvonásait – mondta a szakember, hozzátéve, hogy ezekben a munkákban mégsem érezhető feszültség, inkább kölcsönhatás van az időtlenség és mulandóság közt, ami „archaikus erőt csiholva úgy vonz, mint tábortűz a tekintetet”. Vas, üveg, réz, papír, bőr és fa – az arte povera, vagyis a „szegény művészet” eszköztárát használja, ami egyben állásfoglalás is: hirdeti, hogy a művészet nem luxuscikk, hanem alapvető, természetes szükséglet. 

Lénárt Tamás arról is beszélt, hogy Tajó művészete a Gutenberg-galaxis vonzásában tisztelet az emberiség írásban foglalt kulturális öröksége előtt. „A könyv legfontosabb eszköze az írott szó és az illusztráció, Tajó viszont egy harmadik olvasási megközelítéssel a lapot és borítót mint szerkezetet alakítja át. Újraobjektivizálja a könyvet, egy második személyiséggel felruházva. Ezek az alkotásai a tipográfia és a topográfia különleges találkozásai. Mindkét szakma alapja a térrel való tudatos bánásmód, csak míg az egyik a betűk, a másik a földfelszín formáival foglalkozik. Az írott papír a térben különös jeleket alkot, a tömeg és ritmus élménye, a rétegzettség és a felszín plasztikussága egy új, felfedezésre váró táj lenyomatát idézi, ahol a bábeli nyelvet dekódolni törekvő elme elbolyong” – fogalmazott.

Végül Bordás Beáta köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a tárlat létrehozásában, majd átadta a szót Tajónak, aki röviden bemutatva néhány alkotását, műhelytitkokba is beavatta a résztvevőket. Mint mondta, manapság, amikor a könyvet már egyre kevésbé tekintik értéknek, és eldobják, eltépik, eltüzelik, ő megpróbálja alkotásaiban továbbéltetni azt. Bevallása szerint rendkívül fontos helyet foglal el az életében a zene is, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy kitöltse a kiállított képei közötti üres tereket. Ennek megfelelően az esemény nyitó- és zárómomentumaként Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerző és zongoraművész adott elő néhányat filmekhez és színházi előadásokhoz írt szerzeményei közül.