Tudomásul vesszük a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Becsületbíróságának az ügyben született állásfoglalását. Külön is elnézést kérünk Tőkés Hunortól, a Transtelex munkatársától, akinek arcképét Bodor János felhasználta második bejegyzésében. A magunk részéről minden erdélyi magyar szerkesztőség munkáját nagyra becsüljük és tiszteljük, akkor is, ha adott esetben világnézeti vagy más természetű okokból sok mindenben nem értünk egyet másutt dolgozó kollégáinkkal. 

Az elhatárolódáson, bocsánatkérésen túl azonban felmerül az eset kapcsán pár olyan kérdés, amire szerintem korántsem annyira egyértelmű a válasz, mint elsőre tűnhet. Talán nem lenne tanácsos ezeket ugyanabban a cikkben megpedzenem, amelyben a lap állásfoglalását közöljük ezen konkrét ügyben – értelmezhetik egyesek ezt felelősséghárításnak, mentegetőzésnek, szerecsenmosdatásnak –, de úgy vélem, korántsem mellékesek.

Igazságtalannak érzem, és számomra a történtek utáni sokadik napon sem teljesen világos, miért a Háromszék a célpontja a számonkérésnek, és miért nem inkább az a felület, az a közeg, ahol a két videó megjelent: éspedig a Facebook közösségi portál. Ma már egy szerkesztőség nem csak azért felel, ami a saját médiatermékében, felületein megjelenik, hanem azért is számonkérhető, amihez sajtótermékként de facto semmi köze? És ha ennyire nagy felháborodást váltott ki a videó, miért maradhatott fenn hosszú napokon át a közösségi portálon? Ki a felelős ezért?

Aztán a magam részéről abban sem vagyok teljesen biztos, hogy magától értetődő az, ha a munkáltató megszabja, hogy az alkalmazottja saját szabadidejében, saját közösségi oldalán mit tehet közzé és mit nem. A véleményszabadság fogalmát sem tartom egyszerű retorikai fordulattal leseperhető kérdésnek. Elméletileg persze lehet azt pontosítani, hogy a tilalom, a szabályozás például csak a gyűlöletkeltésre, az erőszakos tartalomra vonatkozzon, de a gyakorlatban azért nem mindig könnyű ezen határok megállapítása, és nagyban függ attól, ki is állítja ki a szentenciát. Mi a garancia arra, hogy valakit nem politikai vagy egy aktuális közéleti kérdésben tanúsított magatartásáért állítanak pellengérre, ha netalán nem egy adott kurzusnak megfelelő a véleménye?

Az eset egyébként szerintem arra is rávilágít, mennyivel biztonságosabb, tisztább és áttekinthetőbb a hagyományos média világa a közösségi oldalak zűrzavarával szemben. A Háromszékben – mint ahogy bizonyára más sajtótermékekben sem – ilyenszerű tartalom egészen egyszerűen nem tudna megjelenni, már csak a munkamenet okán sem.

Végezetül még két megjegyzés: Bodor János munkásságáról nem csupán két elhibázott Facebook-bejegyzés alapján kellene véleményt alkotni, hanem a Háromszékben megjelent cikkei alapján. És talán azon is el lehetne morfondírozni, jó-e az – és ha igen, kinek –, ha Székelyföldről néhány csokorba szedett, de alapvetően mégiscsak elszigetelt eset kapcsán olyan képet sugároz a sajtó, hogy csupa primitív, gyűlölettől elvakult, erőszakos emberek lakják e tájat. A magam tapasztalatai szerint ugyanis ez egyáltalán nem igaz.

 

Fotó: Albert Levente