Farcádi Botond
A Háromszék napilap szerkesztÅ‘sége elhatárolódik Bodor János kollégánk FaceÂbookon közzétett videós bejegyzéseiÂtÅ‘l, amelyek jogos közfelháborodást váltottak ki, és amelyekkel az elmúlt napokban több erdélyi magyar sajtótermék – kiemelten a Transtelex – foglalkozott. ElÃtélünk minden erÅ‘szakos tartalmat, Ãzléstelennek és vállalhatatlannak tartjuk mindkét érintett bejegyzést.
Tudomásul vesszük a Magyar ÚjságÃrók Romániai Egyesülete BecsületbÃróságának az ügyben született állásfoglalását. Külön is elnézést kérünk TÅ‘kés Hunortól, a Transtelex munkatársától, akinek arcképét Bodor János felhasználta második bejegyzésében. A magunk részérÅ‘l minden erdélyi magyar szerkesztÅ‘ség munkáját nagyra becsüljük és tiszteljük, akkor is, ha adott esetben világnézeti vagy más természetű okokból sok mindenben nem értünk egyet másutt dolgozó kollégáinkkal.Â
Az elhatárolódáson, bocsánatkérésen túl azonban felmerül az eset kapcsán pár olyan kérdés, amire szerintem korántsem annyira egyértelmű a válasz, mint elsÅ‘re tűnhet. Talán nem lenne tanácsos ezeket ugyanabban a cikkben megpedzenem, amelyben a lap állásfoglalását közöljük ezen konkrét ügyben – értelmezhetik egyesek ezt felelÅ‘sséghárÃtásnak, mentegetÅ‘zésnek, szerecsenmosdatásnak –, de úgy vélem, korántsem mellékesek.
Igazságtalannak érzem, és számomra a történtek utáni sokadik napon sem teljesen világos, miért a Háromszék a célpontja a számonkérésnek, és miért nem inkább az a felület, az a közeg, ahol a két videó megjelent: éspedig a Facebook közösségi portál. Ma már egy szerkesztőség nem csak azért felel, ami a saját médiatermékében, felületein megjelenik, hanem azért is számonkérhető, amihez sajtótermékként de facto semmi köze? És ha ennyire nagy felháborodást váltott ki a videó, miért maradhatott fenn hosszú napokon át a közösségi portálon? Ki a felelős ezért?
Aztán a magam részérÅ‘l abban sem vagyok teljesen biztos, hogy magától értetÅ‘dÅ‘ az, ha a munkáltató megszabja, hogy az alkalmazottja saját szabadidejében, saját közösségi oldalán mit tehet közzé és mit nem. A véleményszabadság fogalmát sem tartom egyszerű retorikai fordulattal leseperhetÅ‘ kérdésnek. Elméletileg persze lehet azt pontosÃtani, hogy a tilalom, a szabályozás például csak a gyűlöletkeltésre, az erÅ‘szakos tartalomra vonatkozzon, de a gyakorlatban azért nem mindig könnyű ezen határok megállapÃtása, és nagyban függ attól, ki is állÃtja ki a szentenciát. Mi a garancia arra, hogy valakit nem politikai vagy egy aktuális közéleti kérdésben tanúsÃtott magatartásáért állÃtanak pellengérre, ha netalán nem egy adott kurzusnak megfelelÅ‘ a véleménye?
Az eset egyébként szerintem arra is rávilágÃt, mennyivel biztonságosabb, tisztább és áttekinthetÅ‘bb a hagyományos média világa a közösségi oldalak zűrzavarával szemben. A Háromszékben – mint ahogy bizonyára más sajtótermékekben sem – ilyenszerű tartalom egészen egyszerűen nem tudna megjelenni, már csak a munkamenet okán sem.
Végezetül még két megjegyzés: Bodor János munkásságáról nem csupán két elhibázott Facebook-bejegyzés alapján kellene véleményt alkotni, hanem a Háromszékben megjelent cikkei alapján. És talán azon is el lehetne morfondÃrozni, jó-e az – és ha igen, kinek –, ha SzékelyföldrÅ‘l néhány csokorba szedett, de alapvetÅ‘en mégiscsak elszigetelt eset kapcsán olyan képet sugároz a sajtó, hogy csupa primitÃv, gyűlölettÅ‘l elvakult, erÅ‘szakos emberek lakják e tájat. A magam tapasztalatai szerint ugyanis ez egyáltalán nem igaz.
Â
Fotó: Albert Levente
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.