Bokor Dániel 1883-ban született Árkoson, földművesként dolgozott a háború előtt, és a sajtóhíradások szerint már fiatalon bekapcsolódott a falu művelődési életébe. 1905-ben, amikor az árkosi unitárius egyházközség orgonaalapjának növelésére műsorral egybekötött táncestélyt rendeztek a községháza nagytermében, a református vallású Bokor Dániel 10 fillérrel szerepel a felülfizetők sorában. Újból adományozott 1908-ban, amikor március 1-jén a helyi gazdakör tartott műsoros táncestélyt az olvasóterem kialakításának megsegítésére. De nemcsak adományozott, hanem szerepelt is az ilyen estéken. 1912. december 31-én az árkosi dalkör saját szükségleteinek fedezésére tartott műsoros estélyt, ezen Bokor Dániel Szabó Dénessel együtt egy „dialogot” adott elő.

Bevonulás

31 éves, amikor 1914. augusztus 1-jén bevonul katonának Brassóba, a 2. gyalogezred negyedik századához. Nagyon hamar megszakad vele a kapcsolat, hisz Végh Benjámin árkosi unitárius lelkész 1914. október 16-án, a Pesti Napló – Posta a katonákról című katonakereső rovatának 333. száma alatt már információkat keresett róla. Annyit tudunk, hogy időközben áthelyezték a 103-as gyalogezred kilencedik századába. 1915. október 28-án írt levelének bélyegén a következő cím állt: K.u.k. Komb. Marsch Rgmt. major Birtha.

Keresés

Az édesapa, id. Bokor Mihály, látván, hogy több levél nem érkezik a fiától, 1916. január 16-án a Szentkereszty Mariette bárónő vezette helyi tudakozó irodához fordult segítségért. A bárónő február 6-án a harctéren levő századparancsnokságot kereste fel levélben, érdeklődve az eltűnt katona után. A válasz február 26-án érkezett: harctéri értesítés szerint Bokor Dániel gyalogos 1915. november 1-jén, a wienikovcei ütközetben eltűnt, valószínűleg orosz fogságba került.

Ugyancsak e hónapban a Magyar Vöröskereszt értesítette a családot, hogy Dániel fogoly, és Berezovkában internálták. A család felkérte a bárónőt, hogy a megkapott címre német nyelven írjon levelet a fogolynak. A levelet március 24-i dátummal küldték el. A tudakozó iroda aktái szerint a család több alkalommal küldött pénzt Dánielnek a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank brassói fiókján keresztül. A posta nehezen működött Oroszországgal: Bokor Dániel 1916. március 9-én írt levelét csak májusban kapta meg a család.

A dalárdás jelvénye

Veszteség és hazatérés

A családot nem kerülte el a háborús veszteség: Bokor Dániel testvérei, Bokor Barabás a harctéren hősi halált halt, Bokor Mihály pedig ugyanazon fogolytáborban szenvedett, ahol Dániel, Dániel lánytestvérének férje rokkantan érkezett haza. „Február elsején jött haza a kedves férjem, és azóta idehaza van, tud járni lassan és dolgozgatni egy keveset.” Így ír testvérének írt levelében: „Hozzánk írt soraidat megkaptuk, amely megvigasztal azzal, hogy még hála a jó Istennek életben vagytok, Mihály bácsival együtt. A jó Isten tartsa meg továbbra is a jó egészségeteket, és vezéreljen vissza a szülői otthonba, hogy láthassuk meg egymást egészségben, a boldog családi körben.”

Dánielt később áthelyezték Tambov „gubernium”-ba. 1916 júliusában a család ismét levelet és csomagot küldött a fogolynak. Az akták szerint 1917. november 12-én a család újabb levelet fogalmazott, melyet a tudakozó iroda november 20-án küldött el. Az utolsó bejegyzés szerint a békekötés után Bokor Dániel megszökött a fogságból, és augusztus 16-án szerencsésen hazaérkezett.

Újrakezdés

Életének további része példaértékű arra, hogyan próbált egy egész generáció újból normális életet élni. Erről vallanak sorai, melyeket az újraalakult árkosi Dalárda 1923. április 25-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyvében írt le, titkári minőségében: „A világháború ideje alatt igaz, kénytelen volt működését beszüntetni, mert tagjainak nagy része harctéren volt, más része fogságban ettük a rabság keserű kenyerét. A nagy háború után mindnyájan éreztük, hogy meg kellene kezdenünk a félbehagyott munkát, de 1920-ig nem lehetett.” Évről évre mint az árkosi dalárda titkára jelentéseket tart a közgyűléseken, melyeket a dalárda jegyzőkönyve őrzött meg a mának. 

A háború emléke nem hagyta el soha. 1933. november 11-én az árkosi református templomkertben a hősi halottak emlékére emlékoszlopot avattak. A Bukaresti Lapokban megjelent tudósítás szerint az emlékművet a brassói származású Szőcs Vilmos szobrász készítette, erre rávésték az árkosi tizennégy hős nevét. Az avató ünnepségen több mint kétezer ember vett részt a tudósító szerint, az istentiszteletet Andrási Tivadar református kollégiumi tanár tartotta. Bokor Dániel a férfiszövetség nevében helyezett koszorút az emlékoszlopra, Vass Ferencné pedig a nőszövetség nevében. Megható pillanat lehetett Bokor Dániel számára, aki hosszú fogságévek után hazatért, hogy az emlékoszlopon lévő hősök között saját hozzátartozójának nevét is láthatta. A Dalárda tagjaként énekkel is köszöntötte a hősöket.

Még egy világégésben

Bokor Dániel átélte a második világháborút is. Amikor 1946. november 22-én a kultúrház helyiségében összegyűlt dalostársakkal megint elindították a dalárda életét, a háború okozta bénultságból kilépve Bokor Dániel jegyző így írt: „Sokáig ültünk száraz ágon, hallgató madarak gyanánt, mindegyikünk beleroskadva a veszteséget sirató fájdalmába, és amikor elhangzott a hívó szó, szinte kivétel nélkül sereglettünk ismét vezetőnk köré.” 1959-ben hunyt el Árkoson. Rá is illik, akárcsak kortársaira, e mondás: Tűzben edzik az acélt, bajban az embert.