Amíg a lányaim egészen picik voltak, néha aggódva figyeltem a fejlődésüket. Vajon minden rendben van-e? Jól fejlődnek-e? Főként, ha egy velük egykorú gyerekkel találkoztunk, akkor titokban mindig azt figyeltem: tud-e az én lányom is annyit, mint a másik baba. Vajon miért nem mászik? A másik gyerek már egyedül lépeget, az enyém még csak kapaszkodva mer megtenni egy-egy lépést… vajon minden rendben, jól van ez így? Vagy a középső lányomat, aki igen későre kezdett beszélni, mindig az elsőhöz hasonlítottam, aki kétévesen már szépen és érthetően énekelte a gyerekdalokat. Aztán mindig arra jutottam, hogy amíg a tegnaphoz képest ma egy kicsit többet tud, egy kicsit többet mutat fel, és látom, hogy ha nem is olyan gyors tempóban, de mégis ügyesedik-okosodik, addig nincsen semmi baj.
Ahogy a lányaim fejlődését figyeltem, úgy kellene figyelnem a saját magam lelki fejlődését is. És ezt ajánlom neked is. Bár már felnőtt vagyok, és elmondhatom, hogy megállok a saját lábamon, ez korántsem jelenti azt, hogy „készen” vagyok. Az Úr előtt biztosan nem. A szívemnek-lelkemnek még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy Istennek tetsző, és embertársaimnak tetsző legyen. Mindennap tükörbe kellene néznem, és fel kellene tennem a kérdést: vajon ma egy kicsit jobb keresztyén vagyok ahhoz képest, amilyen a tegnap voltam?
Higgyétek el, ha csak egy hónapig gyakorolnánk ezt, elszomorodnánk. Talán még el is csüggednénk, mert megdöbbenve látnánk, hogy a kisbabák sokkal ügyesebbek a fejlődés útján, mint mi, felnőttek a lelki fejlődésben.
Néha csak nagyon apró lépésekben haladunk. De legalább haladunk – nyugtatjuk meg magunkat. Életünk egy-egy eseményébe, egy-két tervünkbe, gondolatunkba még megengedjük, hogy beleszóljon a Szentlélek. De egyre halkabban, egyre szerényebben. Jól van ez így, elég vagyok én ahhoz, hogy kézbe vegyem az életem. Erősnek érezzük magunkat, de csak addig, míg tükörbe nem nézünk.
Aztán sokszor stagnálunk. Nem változunk. Nem engedjük, hogy a Szentlélek jobbá tegyen. Megszoktuk az életünket úgy, ahogy van. Megszoktuk, hogy a templomban hallottak csak addig érvényesek, amíg át nem lépjük a küszöbét. Megszoktuk, hogy az ima gyors eldarálása is látszólag elég az élethez. Megszoktunk mindent, és már készek vagyunk kimondani: ez van, ezt kell szeretni. De jaj, ha a tükörbe nézünk!
Sokszor visszafejlődünk. Azt is elfelejtjük, amit eddig megtettünk. Talán az egykor sokat lapozgatott Szentírás egy ideje porosodik a polcon. Talán régen még meghallottuk a segítségkérést, ma már immunis rá a hallásunk. Tudtunk mosolyogni, ma már szürkén nézünk a semmibe. Elfáradtunk, de hát mindenki így van ezzel, nem? Ez az élet, menni kell előre! De csak addig, míg tükörbe nem nézünk!
Mint amilyen fájdalmas a szülőnek szembesülni azzal, hogy a gyereke a fejlődés valamelyik szakaszában elakadt, ugyanolyan fájdalmas nekünk is tükörbe nézni, és látni, hogy valahol nagyon elakadtunk, Isten nem itt és nem így akart bennünket látni. Fájdalmas rádöbbenni, hogy milyen mélyen elzártuk és drasztikusan elhallgattattuk a Szentlélek hangját a lelkünkben. De tudjátok, kell ez a fájdalmas szembesülés ahhoz, hogy elinduljunk a gyógyulás és a fejlődés útján.
Merjünk hát tükörbe nézni és meglátni végre, hogy „nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét” (2Tim 1,7). Erőt adott arra, hogy a ránk bízott feladatot elvégezzük, szeretetet adott, hogy szolgálatra készen mindig segítsünk, és józanságot adott, hogy önmagunkat legyőzve engedjük, hogy Ő győzedelmeskedjen bennünk. Ezekkel az ajándékokkal élve válnánk igazán hiteles keresztyénekké.
Mert hiszem azt, hogy elsősorban itt a nagy gond a mi keresztyénségünkkel, keresztyén közösségeinkkel: nem látszik meg életünkön mindaz, amiről beszélünk. Nem elég gyermekeinknek, szeretteinknek, szomszédainknak, baráti körünknek beszélni, üres szlogenekkel magyarázni, számukra értelmetlen szakszavakat egymás után felsorakoztatni… meg is kell mutatni mindazt, amit hiszünk példamutatással. Kívánatossá kellene tennünk.
Kicsit olyan ez – és itt engedjétek meg, hogy még egy picit visszatérjek a gyereknevelésre, a gyerekekről való gondoskodásra –, mint amikor elkezdjük kisbabáinknál a hozzátáplálást. Igyekszünk betartani az előírásokat, mindent pépesítünk, mindent szakszerűen elkészítünk, csak biogyümölcsöt, -zöldséget veszünk, nem sózunk, nem fűszerezünk. S mielőtt odaadnánk a kicsinek, nyilván picit kóstolunk belőle, hogy mégis rendben van-e. Hát bizony, elhúzzuk a szánkat, mert nem igazán van íze annak az ételnek. Főtt murok, vízben főtt gríz, pépes avokádó, péppé aprított hús… nem finom. És a legtöbb gyermek nem is eszi ezeket a babaételeket jó szívvel. De amikor leülünk egy asztalhoz a kicsivel, és kézbe veszi azt a jó pityókás kenyeret, amit mi is eszünk, arra már felcsillan a szeme. Miért? Mert látja, hogy az nekünk is ízlik, mi is jóízűen fogyasztjuk.
Valahogy így kellene megízleltessük másokkal is a keresztyénség finom ízét. Apránként, kicsi falatokkal, de hitelesen, hogy lássák rajtunk: amit kínálunk, az nekünk is nagyon ízlik. Így kellene megmutatnunk, hogy jó Krisztushoz tartozni, jó Isten parancsai szerint élni. Úgy nem lehet megkívántatni senkivel ezt az életet, hogy egyik szavunkkal imádkozunk, másik szavunkkal bántunk.
Ezért kérjük hát szüntelenül a Szentlélek erejét! Kérjük az erőnek, szeretetnek és józanságnak a lelkét. Nézzünk tükörbe mindennap, és figyeljük árgus szemekkel: fejlődtünk-e tegnaphoz képest. Jobbak vagyunk-e ma, mint amilyenek tegnap voltunk? Jobbak a szolgálatban, a segítésben, a szeretetben, az örvendezésben! Bárcsak így lenne! Ámen.
Marosi Tünde
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
