Gyülekezeti nap – Református hírnökFotosmartonoson gyűltek össze a reformátusok

2026. június 25., csütörtök, Vélemény

2026. június 23-án második alkalommal rendezte meg gyülekezeti napját a Sepsi Református Egyházmegye Fotosmartonoson, melyen az egyházmegye 31 gyülekezetéből 29 képviseltette magát.

A nap sátorhúzással kezdődött reggel 8 órakor, lassan fellobbantak a bográcsok alatti tüzek, sürögtek-forogtak az önkéntes szakácsok, majd egyre sűrűbben érkeztek a vendégek, gyülekezeti tagok.

11 órakor istentisztelettel indult az alkalom, melyen igét hirdetett dr. Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A püspök úr igei gondolatai után úrvacsorai ágendát mondott alulírott, Marosi Árpád, a Sepsiszentgyörgy III. Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora, a Sepsi Református Egyházmegye katekétikai előadója. A közös úrvacsorán több százan vettek részt. A Gyermekek éve jegyében szervezett alkalmon a megjelent gyermekek áldásban részesültek az úrvacsorázás közben. Az istentisztelet alatt szolgált a REFForm ifjúsági zenekar, valamint a Rétyi Fúvószenekar. Az istentisztelet után az egybegyűlteket köszöntötte Dénes Előd esperes, Nagy János helybéli lelkipásztor, Porzsolt Levente polgármester, valamint Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az alkalmat követően Erdős Róbert operaénekes előadásának, majd a gidófalvi gyermekek népi műsorának, végül pedig a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium REFForm ifjúsági zenekar koncertjének lehettünk részesei.

Az egyházmegye vallásoktatói a megjelent gyermekeknek kínáltak tartalmas időtöltést a gyermeksátorban: kézműveskedés, játék, ismerkedés és barátkozás várta a legkisebbeket is. Az alkalom közös ebéddel zárult.

Hálásan köszönjük Gidófalva Önkormányzatának, a Fotosmartonosi Református Egyházközségnek a szervezésben vállalt óriási szerepet, valamint minden segítőkész embernek a hozzájárulását. Találkozzunk jövőre is ilyen szép számban, hiszen a zsoltárossal együtt mi is valljuk: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak!” (Zsolt 133,1)

Istené legyen a dicsőség!

Marosi Árpád

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-25: Történelmünk - :

Maksai Őse Péter angliai küldetése (Az Erdélyi Fejedelemség háromszéki diplomatái 6.)

Erdélyt annyira megviseli a tizenöt éves háború (1591–1606), hogy Bartholomäus Pezzen tanácsos elcsüggedve írja I. Rudolf császárnak: „Higgye el Felséged, sokfelé jártam, de ekkora nyomorral még a legutolsó bulgáriai vagy szerbiai török rabszolgánál sem találkoztam, pedig ezekről azt tartják, hogy náluk rosszabb sorsa már senkinek sem lehet”. Megdöbbenve jegyzi le egy krónikás is az éhínségről: „Az akasztott embereket egynéhány helyen lelopták a fáról, megették az éh emberek. Sarmaságon az anyját a fia megsütötte, főzte, megette. Besztercén a temetőt őrzeni embereket állítanak, mert amely halottat nappal eltemettek, éjjel kiásták, ellopták, megették.” 
2026-06-25: Vélemény - :

Mennyei kincs (Református hírnök)

Egyszer egy kisfiú a vakáció első napján eldöntötte, hogy az egész nyári szünidőt azzal fogja tölteni, hogy kincseket keresgél, olyan kincseket, melyeket majd más gyerekek megirigyelhetnek tőle.