Szóvá tesszükA horogkereszt árnyékában

Zsidót Erdélyben keveset, Székelyföldön pedig alig találni. Egy, jobb esetben két kézen meg lehet számolni, kicsoda az, aki csendesen, de vállalja származását. Voltak jóval többen, de közbeszólt a történelem, s lettek füstté oly sokan. A maradék zöme pedig maga döntött úgy, hogy új hazában keresi boldogulását, a többi beolvadt, hallgat. Ismeretlenül is hálás vagyok egyiküknek: Székelyudvarhelyen a Malom utcában lakó Friedmann Mór gyógyította meg kislány korában a jövendőbeli édesanyámat. A török világ lejárt Európában, és lejárt Erdélyben is, muszlimot leginkább akkor lát az ember, ha meccsre látogat. Cigány van, akad bőven. Évszázadok alatt megszoktuk, elfogadtuk, sőt, be is fogadtuk, minden bizonnyal sok székely ereiben is csörgedezik némi cigány vér. Lehet nem szeretni sokuk tétovaságát, elesettségét, gyengeségét, tanulatlanságát, de azért nem szabad feledni, mi mindent adtak. Korunk történelmének egyik megható történetét is: 1990 fekete márciusában Marosvásárhelyen azzal a jelszóval álltak mellénk, hogy nem kell félnünk, mert megjöttek ők.

Kiváltképp meglep, ha azt hallom, látom, hogy szétzúzták egy-egy zsidó temető sírköveit, vendéglátó­egységek megaláztak cigányokat. Még jobban megbotránkoztat, ha közvetlen közelemben látom az intolerancia keserű nyomát.

Sepsiszentgyörgyön a megyei tanács háta mögött, a néhai Lux mozi közvetlen közelében található kis játszótér eszközeit valaki nagyon igényesen teleírta és kipingálta. Hogy a zsidókkal és muszlimokkal ezt meg azt tenne, melléjük pedig díszítésként több tucatnyi kisebb-nagyobb horogkereszt került. Van még egy, kicsit sérült, kopott, nehezebben kisilabizálható, valamilyen rövidítésnek tűnő felirat, ami talán a cigányságnak üzen az előbbiekhez hasonlókat.

Nem értem, nagyon nem érthetem, ha valakit nem ismerünk, nem bántott és ártott, miként lehet ennyire gyűlölni és megvetni. Miként lehet az emberi történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának jelképeit felhasználva „üzenni” bárkinek is? Ki nevelt téged, kedves utálkozó ilyennek? Nem kizárt, hogy valamely általad szedett gyógyszert, használt technológiát, kulturális élményt éppen az adott vallást gyakorlónak köszönheted, lehet kedvenc csapatod gerincét adják, de te pusztítanád őket? Mérkőzés közben biztatva szereted, a lefújást követően megveted őket?

Fényképen örökítem meg a barbársági bizonyítványt, közben a közelben lévő fiatalokkal próbálok szóba állni, s kideríteni, tudják-e, ki tehette. Hangjukból ítélve tényleg meglepettnek tűnnek, s csodálkoznak rá: egy ideje ott van, de sosem figyeltek fel jobban a feliratok kegyetlen mivoltára. 

Jelen sorok megjelenését követően valamelyik intézményünk munkatársai vélhetően lemossák, lemázolják a gyalázkodó feliratokat, az is meglehet, a rend éber őrei érdeklődnek, nem tudnak-e valamit az ott lakók a tettes kilétéről.

Bárhogy is legyen (akár a piktort is megtalálhatják), a szégyen marad: városunkban nemcsak megjelenhet ilyen alantasság, de az lekopásig, azaz hetekig fel sem tűnik senkinek. Szó nélkül megy el mellette minden korosztály. Fiatalos, modern és dekoratív – miért ne maradhatna? Közöny, te is megérdemelnéd, hogy szóljunk rólad.