Kézdivásárhelyről indulva, egy gyermekkori családi tragédia nyomán született meg benne az elhatározás, hogy az emberi élet megmentésének szentelje magát: Bonda Boglár a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar nyelvű tagozatának idei évfolyamelsőjeként diplomázott. A szorongásokkal teli diákévekről, a hegedüléstől a horgászatig vezető útról, a hazai egészségügy kihívásairól és a szülészet-nőgyógyászat iránti elhivatottságáról beszélgettünk a fiatal doktornővel, aki a külföldi csábítások ellenére is Erdélyben tervezi a jövőjét.
A sikeres egyetemi évek mögött álló gyermekkor és a családi háttér feltérképezéséhez érdemes visszamenni a kezdetekhez. Boglár 2001. június 8-án látta meg a napvilágot, s bár tősgyökeres kézdivásárhelyinek vallja magát, a születési anyakönyvi kivonatában Kovászna szerepel. „Bár tősgyökeres kézdivásárhelyi családból származom, a születésemkor éppen felújítási munkálatok zajlottak a helyi szülészeten, így édesanyámmal Kovásznára kellett utaznunk” – magyarázta Bonda Boglár. Majd hozzátette, milyen különleges pozíciót foglalt el a kiterjedt rokonságban: „A családban én voltam az első gyermek, a nagytatámnak pedig az első és egyetlen lányunokája. Ebben a fiús közegben valóban úgy vigyáztak rám, mint egy hímes tojásra.”
Négy évvel később megérkezett öccse, Botond is, ám Boglár gyermekkora így is a férfiasabb hobbik és a megszámlálhatatlan tapasztalat bűvöletében telt. Mindezt imádott nagytatájának, a helyben közismert és tisztelt galambásznak, Várdó Zoltánnak köszönhette. „A nagytatámmal rendkívül szoros és bensőséges viszonyt ápoltam. Mivel én voltam a legidősebb unoka, próbált bevezetni az összes kedves időtöltésébe: megtanított motorozni, és évekig intenzíven elkísértem őt a galambászatra is” – nosztalgiázott Boglár, hozzátéve: a motorozás szeretete a mai napig megmaradt benne.
Hegedűszótól az érettségiig
Boglár iskolai pályafutása nem a szigorú reáltudományokkal indult. A kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskolában kezdte tanulmányait, mégpedig zeneosztályban. „Négy éven keresztül tanultam hegedülni, a legtöbb időt a Sepsiszentgyörgyről átjáró Karácsony Gabriella tanárnő irányítása alatt töltöttem” – emlékezett vissza. Tanítónője Kelemen Éva volt.
A művészeti alapok után azonban a Nagy Mózes Főgimnázium padjaiba került, ahol a reáltudományok felé fordult az érdeklődése, osztályfőnöke Tamás Anna Mária volt, a főgimnáziumban Dáni Zsuzsa matematika-tanárnő egyengette a közösség útját. A végállomás a biológia-kémia, intenzív angol profilú osztály volt.
De hogyan lesz a zeneosztályos, hegedűs kislányból elkötelezett orvostanhallgató? Miből lesz a cserebogár? Boglár határozottan állítja, hogy a gyógyítás iránti vágy mélyen gyökerezett benne, ám egy megrázó családi tragédia adta meg a végső, felülírhatatlan elhatározást.
Édesanyjával és öccsével. Fotó: Bonda Boglár gyűjteményéből
„Már tíz-tizenegy éves korom óta határozott szándékom volt, hogy az orvosi pályát választom” – fejtette ki. „Amikor tizennégy-tizenöt éves koromban a nagytatám hirtelen rosszul lett és elhunyt, mi, unokák voltunk vele egyedül. Legidősebbként nekem kellett kézben tartanom a helyzetet és mentőt hívnom, miközben a kisebb fiúk még teljesen tanácstalanok voltak. Hosszú éveken át mardosott a bűntudat, hogy nem tudtam neki érdemben segíteni, például egy szakszerű újraélesztéssel. Bár később az orvosi dokumentációból megértettem a folyamatokat, azt, hogy menthetetlen volt nagytata, de ez a megrázkódtatás végérvényesen kijelölte az utamat.”
A Nagy Mózes biokémia-osztálya nem mindennapi teljesítményt nyújtott a 2020-as esztendőben. A járványhelyzet okozta felfordulás ellenére az osztály jelentős része az orvosi hivatást célozta meg. „Tizenhatan felvételiztünk az orvosira, szinte valamennyien ugyanabból az osztályból, és kivétel nélkül mindannyiunkat felvettek, és el is végeztük az egyetemet. Ezért a hatalmas sikerért örök köszönettel tartozunk felkészítő tanárunknak, Mocsáry-Gondos Beátának” – mondja a fiatal orvos, kiemelve, hogy azóta valamennyien sikeresen meg is szerezték a diplomájukat.
A 2020-ban érettségizők generációja a koronavírus-járvány árnyékában fejezte be a középiskolát. A lezárások és a karantén azonban Bogláréknak nem hátrányt, hanem egyedülálló elmélyülési lehetőséget jelentett. „A márciusi lezárások óriási segítséget jelentettek a felvételi felkészülésben. Mivel minden leállt, a tanuláson kívül alig akadt más elfoglaltságunk, így páratlan intenzitással tudtuk elsajátítani a tananyagot. Úgy, hogy jobb híján mindenki más lakást meszelt” – magyarázta az évfolyamelső.
Egyetemi évek Marosvásárhelyen
A kemény munkának meglett a gyümölcse: Bonda Boglár a második legmagasabb pontszámmal jutott be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE). Ez a kiemelkedő eredmény saját maga számára volt a legváratlanabb.
„Bár a középiskolában is a legjobbak között teljesítettem, az orvosi egyetem mindig elérhetetlenül magas mércének tűnt számomra. Meg voltam győződve arról, hogy a tehetséges évfolyamtársak között legfeljebb az átlagot fogom hozni. Amikor megláttam, hogy a második legmagasabb pontszámmal vettek fel, akkor döbbentem rá, hogy nincs, mitől tartanom: a többiek is ugyanolyan elhivatott diákok, mint én, és nekem is helyem van közöttük” – vallotta be őszintén.
A hatéves egyetemi képzés az orvostanhallgatók számára emberpróbáló feladat, különösen, ha az ember maximalizmussal áll hozzá. Boglár elmondása szerint az első években rengeteg belső szorongást kellett leküzdenie. „Az egyetemi évek – különösen az utolsó három esztendő – hihetetlen gyorsasággal telt el. Az elején a járvány miatt még online boncolásokkal indítottunk, és be kell vallanom, rendkívül izgulós, szorongó típus voltam. Nagyon sokat aggódtam a teljesítményem miatt” – mondta el.
Az egyik hobbija a horgászat. Fotó: Bonda Boglár gyűjteményéből
Arra a felvetésre, hogy inkább pörgős vagy stresszes alkat-e, így válaszolt: „Rendkívül pörgős vagyok, de korábban hajlamos voltam eltelni kishitűséggel. Minden egyes vizsga előtt amiatt aggódtam, hogy vajon meglesz-e a minimális átmenő jegy, aztán szinte kivétel nélkül a legmagasabb osztályzattal távoztam. Anyukám sokszor szememre is vetette ezt a túlzott szerénységet, ám a hatodik év végére végre beláttam: ha az elvégzett munkámra támaszkodom, nem érhet kellemetlen meglepetés.”
A szorgalom és a szakmai alázat meghozta a gyümölcsét: Boglár 9,40-es hatéves tanulmányi átlaggal és 9,35-ös államvizsgajeggyel a 120 fős magyar általános orvosi évfolyam legelső helyén végzett. A teljesítmény elismerése a családot nem érte készületlenül, bár ő maga még mindig csodálkozik rajta. „Édesanyám az első perctől kezdve töretlenül hitt bennem és végig követte a munkámat. Én soha nem a jó osztályzatokért, hanem a felelősség tudatában tanultam. Mindig az lebegett a szemem előtt, hogy egy hiányos ismeret később a páciensem életébe kerülhet. Éppen ezért a környezetemben lévők egyáltalán nem lepődtek meg az évfolyamelsőségemen, egyedül én magam csodálkoztam rá erre az eredményre” – összegezte szerényen.
Hivatástudat, nőgyógyászat, hazai egészségügy
A sikeres államvizsga után az orvosi pályán a rezidensvizsga jelenti a következő mérföldkövet. A fiatal doktornő már pontosan tudja, milyen szakterületen szeretne beteljesedni: a szülészet-nőgyógyászat szerelmese.
„A szülészet-nőgyógyászatot választottam hivatásomul, amely ötéves rezidensképzést igényel. Noha más egyetemi központokban, például Brassóban vagy Bukarestben is teljesíthetném a gyakorlatot, az a határozott célom, hogy Marosvásárhelyen maradjak, amennyiben az eredményem ezt lehetővé teszi” – jelentette ki határozottan.
A választás mögött mély személyes meggyőződés és elvi megfontolások állnak. Amikor a döntés okairól kérdezték, nem rejtette véka alá a kritikus látásmódját sem: „Nőként magam is tapasztaltam olyan orvosi hozzáállást, amelyből hiányzott a megfelelő tisztelet és empátia. A környezetemben élő nők beszámolóiból is az derül ki, hogy égető szükség van egy olyan bizalmi közegre, ahol a páciensek fesztelenül feltárhatják a problémáikat. Szeretnék egy ilyen elfogadó és biztonságos rendelőt megteremteni a fiatal lányok és nők számára” – hangsúlyozta.
A ballagási ünnepségen. Fotó: Bonda Boglár gyűjteményéből
A döntésben a sebészeti hivatás iránti vonzalom is szerepet játszott. „Mindenképpen operatív szakot szeretnék választani, de fontos volt számomra, hogy ne futószalagszerű beavatkozásokat végezzek. A nőgyógyászatban megvan a lehetőség a hosszan tartó, személyes orvos-beteg kapcsolatra, miközben szakmailag és emberileg is a legtöbbet nyújthatom a hozzám fordulóknak” – nyilatkozta.
A beszélgetés során elkerülhetetlenül szóba került a romániai egészségügyi rendszer állapota és a fiatal orvosok elvándorlása. Boglár, aki a nyári gyakorlatai során betekintést nyert budapesti klinikák működésébe is, reálisan, de elkötelezetten látja a helyzetet. „Úgy vélem, a hazai egészségügyben lenne mit javítani, ám a budapesti nyári gyakorlataim során rájöttem, hogy a szomszédban sem mentes minden a problémáktól. Nem véletlenül döntöttem az itthon maradás mellett: amíg úgy érzem, hogy itt is van tennivaló és lehetőség, addig a szülőföldemen szeretném tudásom legjavát nyújtani” – vélekedett.
A rezidensképzésbe való bejutási rendszert viszont éles kritikával illette. Romániában a novemberi rezidensvizsga egyetlen országos teszt alapján rangsorolja a több ezer végzőst, ami nem feltétlenül a valódi rátermettséget méri. „A jelenlegi rezidensvizsga-rendszer hatalmas elméleti, lexikális tudást követel meg, hiszen néhány óra alatt több száz részletbe hajló tesztkérdésre kell válaszolnunk. Ez elsősorban a rövid távú memóriát és a magolási képességet méri, nem pedig az adott szakterületre való valódi rátermettséget vagy a gyakorlati ügyességet. Sokkal igazságosabbnak tartanám a külföldön alkalmazott interjúalapú vagy gyakorlatorientált felvételit. A posztok alacsony száma miatt sokan kényszerülnek külföldre, noha az orvosi illetmények itthon is jelentősen javultak az elmúlt időszakban” – magyarázta.
Kiemelte a kórházi csapatszellem és a tudásátadás hiányosságait is: „Azt tapasztaltam, hogy a hazai kórházakból sokszor hiányzik a külföldön természetes multidiszciplináris csapatmunka. Ráadásul az idősebb generáció képviselői néha meglehetősen óvatosan osztják meg a tapasztalataikat a fiatalokkal. Bízom benne, hogy a mi nemzedékünk elhozza a szemléletváltást ezen a téren is” – fűzte hozzá.
Várdó Zoltánnal, imádott nagytatájával. Fotó: Bonda Boglár gyűjteményéből
Peca, motor és esküvő
A feszített tempójú orvosi tanulmányok mellett a lelki és fizikai feltöltődés elengedhetetlen. Boglár esetében a kikapcsolódást nem a szokványos hobbik jelentik: a gyerekkorban megtanult motorozás mellett a horgászat vált a legnagyobb szenvedélyévé.
„A tanulmányok előrehaladtával, az egyensúly megteremtésével párhuzamosan visszatértek az életembe a hobbik is. A nagytatám révén megkedvelt férfias sportoknál maradva beleszerettem a horgászatba” – mesélte lelkesen. A horgászat során természetesen a halak védelme az elsődleges: „Kifejezetten a pontyhorgászatra szakosodtunk a párommal, aki »megmérgezett« ezzel a hobbival. Számunkra a legnagyobb élményt a kapitális, akár húszkilós példányok kifogása és kíméletes visszaengedése jelenti. Rendszeresen járunk Homoródszentpálra vagy éppen Târgoviște környékére, legközelebb pedig egy tíznapos tokaji horgásztúrára készülünk.”
A magánéletében is mérföldkőhöz érkezett a fiatal orvosnő. A beszélgetés idején már küszöbön állt az esküvője. Párja nem az orvosi szakmából való, ami Boglár szerint tökéletes egyensúlyt teremt a mindennapokban. „A vőlegényem mérnökként dolgozik, ami nagyszerű egyensúlyt hoz a mindennapjainkba. Ő éppen akkor fejezte be az egyetemet, amikor én elkezdtem, és tudatosan itthon építette a karrierjét, miközben türelmesen támogatott engem. Közös elhatározásunk, hogy Kovászna megyében, az otthonunkban alapozzuk meg a jövőnket. Szeretném a tudásommal azokat szolgálni, akik hozzásegítettek az eredményeimhez” – nyilatkozta örömmel.
Érdekesség, hogy a családi orvosi vonal nem ér véget Boglárral: öccse, Botond szintén a marosvásárhelyi egyetem hallgatója, ő orvosi mérnöki szakon másodéves. „Botond öcsém az orvosi mérnöki szakot választotta, így hamarosan még egy szakember lesz a családban ezen a területen. Úgy tűnik, édesanyánk valamit nagyon jól csinált a nevelésünk során” – tette hozzá büszkén.
Mások mellett Karácsony Gabriella tanította hegedülni. Fotó: Bonda Boglár gyűjteményéből
Üzenet a jövő generációjának
Generációjának tagjaként Boglár tisztán látja a fiatalabbak megváltozott hozzáállását és a társadalmi átalakulásokat. Bár saját elmondása szerint végigkísérte a tanulmányait egyfajta belső szorongás, az évek során megtanult szembenézni a kihívásokkal.
„Őszintén be kell vallanom, hogy az elmúlt hat esztendőt végigkísérte bennem egyfajta egészséges félelem” – vélekedett, felidézve a kicsengetési beszédének főbb gondolatait. „Mára azonban leküzdöttem ezt a bizonytalanságot. Nem azért, mert a feladatok könnyebbé váltak volna, hanem mert a kihívások során felvérteződtünk, és megtanultunk kellő bátorsággal szembenézni az akadályokkal.”
A mostani, még fiatalabb nemzedékkel kapcsolatban így fejtette ki az észrevételeit: „Azt tapasztalom, hogy a legfiatalabb generáció tagjai néha túlságosan elkényelmesednek. Bár a lelki egyensúly megőrzése rendkívül lényeges, úgy vélem, hiányzik belőlük az a fajta küzdőszellem és határozott céltudatosság, ami minket jellemez. Amikor a volt középiskolámban motivációs előadást tartottam a felvételi előtt állóknak, érezhető volt, mennyire szomjazzák a helyes iránymutatást. Nálunk a családban nem létezett B terv: ha kitűztünk magunk elé egy célt, azért töretlen szorgalommal megdolgoztunk.”
Arra a kérdésre, hogy miként tekint vissza a marosvásárhelyi évekre és az elért évfolyamelsőségre, Bonda Boglár a kézdivásárhelyi diákok közösségének erejét emelte ki. „A kézdivásárhelyi diákok mindig is megállták a helyüket, és kiemelkedően teljesítettek a felvételik és az egyetemi évek során. Az én évfolyamelsőségem mögött is ott van a szülővárosom tartása és a felkészítő tanáraim áldozatos munkája. Bízom benne, hogy az előttem álló rezidensvizsga után itthon, a szülőföldemen öregbíthetem tovább ezt a hírnevet” – mondotta végezetül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
